Álomfő

Schmitt Pál.

Lényegében fölösleges bármilyen kommentárral kiegészíteni a fenti kétszavas mondatot, mert a név extra nélkül is megnevetteti a polgárokat. A legemlékezetesebb bohóctréfákkal és kabaréjelenetekkel rivalizál, ami különös bravúr, mert az államfői intézmény elsődleges küldetése nem az ország lakóinak mulattatása.

Az általános egyetértés emelkedett állapotát jelzi, hogy az internetes fórumok többségén még csak vita sem alakult ki arról, hogy az olimpiai bajnok vívó – miként a Hvg.hu cikke állítja – tényleg egy bolgár tudós dolgozatából másolta-e láb- és végjegyzetek nélküli doktori disszertációjának meghatározó részét. Jellemző, hogy a Köztársasági Elnöki Hivatal vonatkozó védekezése hozzávetőleg annyira stabil, mint a San Marinó-i futballválogatotté.

Nincs is ebben semmi meglepő, mert az államfő az Orbán-rezsim humánpolitikájának a szimbóluma. A kormányfő a bolgár tengerpartról tájékoztatott, hogy a végsőkig lojális Schmitt megválasztását várja el a felcsúti hűségeskün túlesett képviselőktől. Ennek nyomán a sereg az ország első polgárává emelte a politikust. Hamar kiderült róla, hogy bár jó kiállású, idősödő férfi, a magyar nyelv szabályaival legalábbis zaklatott viszonyt ápol, miként az is, nem fecsérli idejét alkotmányossági aggályokra. Soha nem bizonytalanodott el egyetlen hirtelen elé küldött szürrealisztikus jogszabállyal kapcsolatban sem, legföljebb akkor izgulhatott volna, ha kifogy a tolla. Közéleti megszólalásai olykor némi fejtörést okoztak, amennyiben zavarba ejtően sok esetben gyorsan kellett határozni arról, vajon komolyan beszél-e.

Nyilván a doktorit is annyi felelősséggel készítette el, mint amennyivel a munkájával járó napi ügyekben eljár. (Persze ennek fényében akár érdemként is elkönyvelhetnénk, hogy legalább lefordította a bolgár munkáját, s nem csupán szignálta a francia szöveget.) A plágium miatt sokan követelik majd a világ egyetlen köztársaságától megfosztott köztársasági elnökének lemondását, ám kár lenne feladnia. Ideállá vált. Azt csak halkan tesszük hozzá: az államcsőd felé lökné az országot Schmitt lelépése, hiszen ő a kormányzás motorja (kiemelés tőle). Azt pedig Orbántól és kedvenc fantasztáitól tudjuk, jó a kormányzás, mi több, az ország megújul, újjászerveződik, a gazdaság pedig hamarosan kozmikus tempóban száguld, s nem lesz az a globális összeesküvése a karvalytőkének, amely akadálya lehetne, hogy Magyarország végre elfoglalja bolygóvezetői helyét.

Az elnöknek ki kell tartania, hogy még a remélt csúcsokon se feledjük, milyen a szisztéma, amiben élünk, s egyben örvendezzünk, hogy itt bárkiből lehet bármi. Emberünk például a Nemzeti Együttműködés Rendszerének márkaneve és emblémája. Az Orbán-rezsim álomfője. Még nem akadémikus.

Még.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.