Labilis személyiség, aki súlyos pszichikai gondokkal küzd, nincs tisztában nemi identitásával, katonatársai zaklatták, emiatt megbízhatatlanná vált – ezt a képet festi a sajtó legtöbbször Bradley Manningről, a 24 éves amerikai katonáról, akit azzal vádolnak, hogy átadta a WikiLeaksnek a kiszivárogtató oldal által nyilvánosságra hozott legfontosabb dokumentumokat. A hírszerző tizedes többnapos meghallgatása nemrég ért véget, tétje az, hadbíróság elé állítható-e ezen vádak (többek közt az ellenség segítése) miatt. Ha így lesz, akkor életfogytig tartó börtönbüntetés is várhat rá.

Az egész hetes meghallgatás során sok új elem is kiderült a kiszivárogtatások körülményeiről, és magáról Manningről is. Ezek egy másik képet erősítenek, azt, amelyet már egy ideje olyan ismert személyiségek is hangoztatnak, mint Daniel Ellsberg, a Pentagon-iratok kiszivárogtatója (ez a dokumentumcsomag helyezte más megvilágításba a vietnami háborút és fordította ellene a közvéleményt végérvényesen).

A héten bemutatott e-mail és chatrészletek alapján Manning nem magányos őrült, hanem az iraki háború kegyetlenségeitől megcsömörlött katona, aki szisztematikusan kereste a lehetőséget, hogy közzétegyen olyan dolgokat, amelyek szerinte a nyilvánosságra tartoznak. Az ifjú számítógépes tehetség még iraki kiküldetése előtt kapcsolatba került egy hackercsoporttal, amely nagy hatással volt rá, és ugyanazt vallja, amit Julian Assange nemrég megjelent (nem hivatalos) önéletrajzában is kifejt: annál jobb, minél kevesebbet tud eltitkolni egy kormány. Az is kiderült: Assange, állításával ellentétben, igenis kapcsolatban volt a tárgyalóteremben nyugodtnak és összeszedettnek mutatkozó Manninggel, az interneten keresztül segített neki jelszavakat feltörni és eldönteni, milyen adatokat lopjon el, és hogyan juttassa el őket a WikiLeakshez.

Az amerikai vállalati szférában törvény védi a figyelmet a visszaélésekre és jogsértésekre felhívó, angolul „whistleblowernek” nevezett embereket. Kétségünk ne legyen: Bradley Manning, katonaként súlyos büntetésre számíthat, amiért titkos dokumentumokat szivárogtatott ki. Pedig nem nehéz amellett érvelni, hogy ő is a köz érdekében cselekedett és valódi visszaélésekre hívta fel a figyelmet. Tőle származott a hírhedt iraki videó, amelyen nevetgélő amerikai katonák ártatlan irakiakat, valamint a Reuters munkatársait egy helikopterből lelőtték. Tőle származtak a guantánamói foglyok személyi lapjai, amelyekből kiderült, hogy sokakat évekig tartottak a hatóságok a szigeten úgy, hogy tisztában voltak vele: erre nincs alapjuk.

Manning másolta le és adta át a weboldalnak a negyedmillió amerikai diplomáciai táviratot is, amely sok – talán korábban is tudott, sejtett – kellemetlen igazsággal szembesítette a világot, és betekintést engedett az amerikai diplomácia módszereibe (például abba, hogy adatokat kellett gyűjteniük külföldi kollégáikról az ENSZ-ben). A tunéziai forradalomért is sokkal inkább felelősek a nyilvánosságra került táviratok Ben Aliról, az egykori diktátorról, mint az emiatt ünnepelt Twitter vagy a Facebook.

Áruló vagy hős? A bíróság valószínűleg könnyen el fogja dönteni a kérdést. Ám a különbség valójában hajszálnyi, és hogy Manning végül melyiknek bizonyul, azt – ahogyan Daniel Ellsberg fogalmazott – a történelem dönti el.

Bradley Manning (középen, szemüvegben)