Együtt múlattuk az időt közös iskolánk táborában, a festői Lepence patak torkolatánál, ahol akkoriban még nem élményfürdő volt, csak élmény, az viszont rengeteg.

Pista a táborban játszott. Reggeltől estéig, sőt estétől reggelig is játszott, megállás nélkül; pingpongozott, számháborúzott, kártyázott, focizott fáradhatatlanul.

Aztán pár évre, évtizedre elsodródtunk egymástól. Ez alatt az idő alatt én Pistát csak egyszer láttam, a televízióban, ahol Vágó István műsorában játszott. Mondtam is magamnak, nézz oda, ez a gyerek még mindig játszik.

Amikor újra összetalálkoztunk, kiderült, hogy István fizikusként végzett az egyetemen, de most kereskedéssel foglalkozik inkább, vaskereskedő lett, kereskedelmi igazgató, ahogy ma mondják.

Meg is látogattam az irodájában, mesebeli volt a hely. Az egykori Weiss Manfréd,majdRákosi,majd csakCsepel nevét viselő művek hatalmas csarnokai között, amelyekben száz éven át gyártották a vasat és az acélt, és amelyekben ma bútorraktárak és kötöttáru-nagykereskedések székelnek, itt, ebben a furcsa kísértetvárosban valami csoda folytán megbújt még egy eredeti, valódi fémöntöde és hengerde, ahol valóságos rezet csapoltak és hengereltek, és ami még nagyobb szó: eladtak. Pontosabban István eladott, mert ő volt a kereskedelmi főnök; időztem is egy keveset az irodájában, néztem, hogy dolgozik. Mondhatom, játszva, csacsogva, a titkárnőket froclizva, a számítógépet bűvölve, magyarul, angolul, németül telefonozva, vidáman, könnyeden, játszva. De azért játék közben eladott három irdatlan guriga rezet, igazi magyar rezet, a mi rezünket.

Később Pista elhívott egy elegáns szállodába, ahová még odacsődítette vagy húsz cimboráját. Elkért tőlem egy ezrest, kicsit pusmogott a többivel, aztán valamit föltettek valamire, aztán Pista adott nekem húszezer forintot. Fogalmam sincs, mi történt, csak azt tudom, hogy játékteremben esett meg a dolog.

Aztán kiderült, hogy Pista könyveket is ír, persze csak játékból. Először írt egy könyvet, nem fogják elhinni, a szerencsejátékokról. Ez a játékos könyv olyan jól sikerült, hogy segedelmével három ügyes hazánkfia teljesen legálisan és minden szempontból szabályosan kifosztotta a londoni Ritz szálló kaszinóját. Aztán játékból elkezdett Pista minikrimiket, villámkrimiket írni, és azokból is összejátszott egy kis könyvnyit. Játékkönyveihez Bóc Pista időközben remek játszótársat is talált, egy másik örök gyereket, Kaján Tibort. Az ő nagyszerű, komoly, játékos grafikái illusztrálják ezeket a játékkönyveket.

A kamaszgyerekeknek szóló kalandos történetek telis-tele vannak mindenféle játékkal, telefonos, számítógépes, logikai játékkal, és valamennyi játékos történet még afféle bónuszként meg van fejelve egy zárófeladvánnyal is. Például ilyennel: „A galériás a vacsora alatt elmondta, hogy három legértékesebb képe Vaszary János (1867–1939), Egry József (1883–1951) és Gráber Margit (1895–1993) egy-egy műve. Érdekes módon a képek keletkezési évszámai számtani sorozatot alkotnak, és mindegyikben van legalább két kilences. Az egyik mű értékét növeli, hogy még Munkácsy Mihály (1844–1900) is megemlékezett róla ilyen módon: »Ahhoz képest, hogy a festő még nincs 35 éves, egész sok újat hozott a festészetbe.« Érdekesség még, hogy az egyik kép háborús évben készült. Biztos, hogy egyik kép sem hamis?”

Aztán valami fogadáson futottunk össze, játékosan mutatta fején a vágást, agyműtéte volt, szóra sem érdemes, aztán lett neki még egy, a kettő között adta a rezet el tovább, igaz,már egy multinál, és írta, készítette az ő játékos rejtvényeit. Majd most hallottam, hogy megint benn van az Amerikai úton, nem operábilis. Bementem hozzá két hete, olvasni már nem tudott, bal karja béna volt, telefonján hallgatta Molnár Játék a kastélybanját, mint mondta, már harmincadszor, de nem unja. Felvázolt gyorsan egy internetes könyvterjesztő rendszert, amit azonnal megvalósít, ha ezt a daganatot valahogy kigyógyítják a fejéből. Kis hallgatás után hozzátette, hogy Micimackó jut eszébe gyakran, aki azt mondta, mikor vendégségben ragadt a Nyuszinál, hogy a bejárattal nem lenne semmi baj, de a kijárat az egy kicsit szűk.

Pista barátommúlt vasárnap aztán mégiscsak kijutott valahogy.

Bóc István