Hús a hústól

Huszonöt fát kivágtak – e környezetrombolásért egy éve ölre mentek a stuttgarti tüntetők a rendőrökkel. A baden-württembergi tartományi fővárosba tervezett, új föld alatti szuperpályaudvar, az S21 a polgári ellenállás jelképévé vált Németországban: alternatív fiatalok és polgárok együtt kaptak a vízágyúból. Az S21 hulláma itt nem állt meg, tavasszal a CDU elveszített egy hitbizományának számító, csaknem hatvan éven át irányított tartományt.

Az S21 ellen teljes erővel kiálló Zöldek történelmi győzelmet arattak, Winfried Kretschmann személyében először került ökopárti politikus tartományi kormányfői székbe. Csakhogy még 170 fát fognak kivágni és temérdek földet megmozgatni, mert a „svábföldi” népszavazás óriási fordulatot hozott. A polgárok igent mondtak a minimum 4,5 milliárd eurós gigaberuházásra, amelytől Angela Merkel kancellár és CDU-pártelnök szerint Európa vezető gazdasági hatalmának „jövőbeni versenyképessége” függ.

A tavaszi erőpróbán vereséget szenvedett CDU ünnepel, s azt vizionálja, hogy 2020 előtt vonatok közlekednek a föld alatti alagútrendszerben, az utasok elmerülnek a XXI. századi pályaudvar szolgáltatásparadicsomában. A Zöldek és koalíciós társuk, a szociáldemokraták remélik, hogy a gazdasági válság, értsd: pénzhiány, majd ellehetetleníti a beruházást. Kretschmann és a Zöldek számára az S21 azért is tanulságos, mert saját bőrükön tapasztalhatták: mennyire visszaüt a politikában, ha valamihez körömszakadtáig ragaszkodnak. Nekünk elveink vannak – mondhatnák az ökopártiak, de a kormányzás kompromisszumokat jelent. A Zöldek már-már konzervativizmusig fajuló S21-függősége figyelemre méltó, mert a párt az elmúlt évtizedekben aratott sikereit újszerűségének és nyitottságának köszönheti. Ugyanezt a konzervatív merevséget mutatták a Zöldek Berlinben is, ahol nemrég három kilométernyi városi autópálya építésén csúszott el a szocdemekkel alakítandó kormánykoalíció.

A Zöldek húsz év alatt radikális környezetvédő és atomellenes protestmozgalomból ökopártként megindultak a középosztály felé. Térnyerésük csúcsa az volt, amikor 1998–2002 között az SPD-vel közösen kormányozták Németországot. A középosztályosodó párt stratégái a Gerhard Schröderrel együtt töltött időből azt a következtetést vonták le: a szocdemekről le kell válniuk. Öngyilkossággal érne fel számukra, ha a választók automatikusan az SPD-vel rokonítanák őket.

A Zöldek és a szocdemek viszonya amúgy is problematikus. – Mint hús a hústól – jellemezték kommentátorok a folyamatot, ahogy a néppárti státusából vesztő SPD kárára a klasszikus baloldal-jobboldal felosztást átlépő Zöldek elfoglalták a középső spektrumot.

A kormányzati pozíció azonban sok mindent felülír. Erre a Zöldeknek is érdemes figyelniük, különben a szeletelés őket is utolérheti.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.