Szabálysértéssel alkotmánysértés ellen
Péntek délelőtt van, ügyfélfogadási idő, a VIII. kerületi önkormányzat épületében ülök, zsebemben egy címbejelentő formanyomtatvány és egy A3-as lap, amelyen börtön helyett lakhatást követelek. Nem vagyok semmilyen csoportnak tagja, van munkám, nem vagyok hippi, nem vagyok anarchista – ez később láthatóan annyira elszomorítja a Hír TV riporterét, hogy válaszaimat kivágja beszámolójából.
„Ügyintézőtársam” egy negyvenes éveiben járó kárpitos, akinek lakása nincs, munkája még igen, de ez a jövőre nézve semmit sem garantál. „Potenciális hajléktalan vagyok” – mondja. Kintről ritmusos dobszó hallatszik be, Szabó Gábor, a polgármester jobbkeze a lépcsőfordulóban hanyagul odaveti kollégájának, hogy „nyilván megint csak az tüntet, aki nem dolgozik”. Az aktivistákat Facebookon előszeretettel ismerősnek jelölő és utána kommentekben őket fenyegető „szakpolitikust”, „tanácsadót” – saját komolyságomat alátámasztandó teszem mindezt idézőjelbe –, szóval Szabó Gábort fél órával később látom viszont, akkor mi már Kocsis Máté polgármesteri titkárságának padlóján ülünk tíz társammal. Természetesen arrogáns és fenyegetőző, ezt a vezető politikusok és hivatali szolgáik talán speciális tréningeken sajátítják el, kommunikációs szakértőik pedig azok a hűbéres riporterek, akik az ülősztrájkolók álláspontját elegánsan kivagdosva csak Kocsis Máté álnaiv értetlenkedéséről tájékoztatják a lakosságot: „azért drukkolunk, hogy az emberek az utcán éljenek?”.
Érdekes felvetés. Nem mi bontottunk szerződéseket és tettük bizonytalanná a fővárosi hajléktalanellátó intézmények finanszírozását, nem mi hagytuk folyamatosan figyelmen kívül a szociális munkások és intézményvezetők szakvéleményét, olyan helyzetet előidézve, hogy senkinek nincs fogalma arról, melyik szállóhely képes akár csak fenntartani megszokott működését a téli krízisidőszakban. Nem mi kezdtük el már a tavalyi építési törvénymódosítással büntetőjogi kérdésként kezelni azt, ami lakhatási probléma. Nem mi találtuk ki azt a bűnbakképző stratégiát – de nevezhetném átverésnek is –, amely az állampolgárokat azzal áltatja, hogy nem látunk majd hajléktalan embereket közterületen, ha őket fogdába, börtönbe zárjuk, alamizsnaként azonban a valaha a kerületbe bejelentett fedél nélkülieknek odavetünk pár használt bútort, konzervet, vagy ha több száz fős kaszárnyákat hozunk létre, ahol az utcáról bekerülőket rendőrök őrzik.
Nem mi küldtünk rendőröket szállókra, hogy az ott alvó embereket az éjszaka közepén felkeltsék, kizavarják és igazoltassák. Nem mi bontottuk le a rendet és a kerületben élőket egyáltalán nem zavaró hajléktalan emberek lakhelyét, nekik ráadásul ezután sem biztosítottak menedéket. Ezeket az együttérzést és józan gondolkodást mellőző intézkedéseket drága öltönyben szavazatot maximalizáló Fidesz-politikusok hozták meg az elmúlt egy évben, nekik innen üzenem: sokan talán elfogadják a populista politikát, de azt még ők sem fogják elhinni, hogy mindez a hajléktalan emberek érdekében történik.
Mi, akik az önkormányzat titkárságán és folyosóján ülünk, a hajléktalan emberek kriminalizálása ellen tüntetünk, adófizetők, diákok, szakmunkások, hajléktalan emberek, lakástulajdonosok, fiatalok, középkorúak továbbra is próbáljuk megértetni azokkal, akiknek politikai érdekeit sérti ez az egyszerű tény: a hajléktalan emberek azért vannak az utcán, mert hajléktalanok. Mert nincs lakásuk. Meg lehet őket fogni műanyag szatyrostul, majd erőszakkal bebörtönözni vagy szállókba rakni őket, mindez azonban jóval magasabb költségekkel jár, mint ha megfelelő lakhatási és ellátási programot dolgoznának ki a politikusok. Hosszú távon azonban az egész társadalomra negatív hatással lesz, ha a segítségre szoruló embereket úgy kezelik, mintha bűnt követtek volna el azzal, hogy ilyen helyzetbe kerültek, mintha ez saját döntésük lett volna, amelyért az államnak meg kell őket fegyelmezni. Ha ezt meg lehet tenni a hajléktalan emberekkel – és ezt el is fogadjuk –, akkor az, akinek hatalma van rá, mással is hasonlóan bánik majd.
„Addig nem megyek el innen, amíg Kocsis Máté és tizenkét képviselőtársa vissza nem vonja alkotmánysértő javaslatát a szabálysértési törvény módosítására, amely lehetővé tenné a hajléktalan emberek bebörtönzését.” Ezt mondjuk az önkormányzat munkatársainak, a rendőröknek. Nem akarunk tárgyalni Kocsis Mátéval, mert a hajléktalanok bebörtönzésére vonatkozó elképzelései az ombudsman szerint is sértik az emberi jogokat, károsak és embertelenek. Nem pedig tárgyalásra érdemes, megfontolandó javaslatok. Néhányan azért a titkárságon hagynak több száz oldalnyi szakértői anyagot, javaslatot és a FEANTSA, a hajléktalan emberek ellátásával foglalkozó európai ernyőszervezet elítélő nyilatkozatát, hátha Kocsis Máté hajléktalanügyi referens egyszer ilyen írásokat is elolvas, nemcsak a „tilcsuk be” alapelvén nyugvó populista politikai marketing szakirodalmát.
„Megérte?” – kérdezik a sajtósok és a rendőrök. Nem számíthatott senki arra, hogy az uralkodó politikai osztály ellenvéleményt fogad el, és arra nem demagóg, félrevezető módon reagál. De arra sem, hogy huszonnyolc, egymástól független ember pénzben és időben költséges, konfrontatív módon kiáll a hajléktalan emberek jogaiért. Csak a rendőröket sajnálom a pluszmunka és a túlórázás miatt, annak azonban örülök, hogy ha szkeptikusak is, de kedvesek hozzánk, elbeszélgetnek velünk a fogva tartás alatt. „Behoztuk a bűnözőket” – ironizálnak, ami nem meglepő: nem azért lesz valaki rendőr, hogy aktivisták és hajléktalanok logisztikáját intézze a politikusok számára. Kedvesen elbúcsúznak, éjfél van, mire elhagyom a kapitányságot, kint mindenkit tapsvihar, vakuvillanás, támogatás fogad. Ezt a fajta szolidaritást még Kocsis Máténak sem sikerül betiltania.
A szerző magyar állampolgár, budapesti lakos
