A Keleti partnerség programjának két köznapias értelmezése van. 1. A nyugati, amely elsősorban biztonsági ügynek tartja a szovjet utódállamok e zónáját, egyfajta pufferövezetnek, amely egyúttal kellemes piaci lehetőségeket kínál, és lehet nyersanyagforrás is. 2. Az illető országok lakóinak álláspontja. Ők ugyanis nem érzik magukat semmivel sem kevésbé európainak a mai uniós tagállamok polgárainál – mondjuk a lengyeleknél vagy a románoknál.

A csúcson ezért nyilvánvalóan arról vitatkoznak majd, hogy ez a partnerség micsoda is. A franciák és a németek pufferövezetnek, különleges kapcsolatokkal felruházott, de az unión kívül tartandó országcsoportnak gondolják. Már csak azért is, hogy ne idegesítsék az oroszokat. A keletiek úgy gondolják, hogy a partnerországok bekerülhetnek az EU-tagság előszobájába, majd az unióba is.

Sokan hivatkoznak azonban a gondokra, amelyek a bolgár és a román csatlakozás után előjöttek. A déli EU-államok például erősen vonakodnak attól is, hogy a szervezet pénzt költsön az ottani fejlesztésekre.

Az igazi kérdés most Ukrajna. Az idén aláírhatják az EU és Kijev társulási szerződését, de ami még fontosabb: az átfogó szabad kereskedelmi megállapodást. Ez megindíthatná a beruházásokat, az áruk és a tőke áramlását a majd ötvenmilliós piacra. Az oroszok rá akarják bírni Kijevet, hogy ne ezt, hanem inkább az ő vámuniójukat válassza, ahová eddig Fehéroroszország és Kazahsztán lépett be. A dilemma óriási. Itt ugyanis nem kereskedelmi ügyről, vámhatárokról, gazdasági fejlődésről van szó elsősorban, hanem politikáról. Szabadságjogokról, politikai kultúráról, civil társadalomról. Mindarról, ami lehetne az európaibb Ukrajnában. (És ekkor látjuk, mennyire húsba vágóan magyar ügy ez, nemcsak a kárpátaljai kisebbség miatt, de őket is érintve.)

Ukrajna tétovázik. A Timosenko-per példa erre. Európában nem szokták a politikai vetélytársakat koholt gazdasági ügyek miatt hét évre börtönbe csukni. Az orosz irányított demokrácia gyakorlatától azonban nem idegen az ilyen eljárás. A putyini személyi hatalom (és mindaz, ami mögötte van) most akár újabb nyolc évre intézményesülhet. Az orosz választások előtt feltehetően nagy tettnek számítana az ukránok visszatérítése a birodalomhoz. Az EU-nak ezt is figyelembe kellene vennie. A birodalmi szemlélet megerősítése, a „közeli külföld” feletti befolyás átalakítása a régi módra akár új hidegháborút is ígérhet. Ez persze csak gondolatkísérlet. De megéri latolgatni, hogy a volt szovjet köztársaságoknak adott uniós biztatás, az intézményrendszer, a gazdaság támogatása mennyire kicsiny költség a veszélyekhez képest.