Kertész Ákos ezt írta az Amerikai Népszavába: „A magyar genetikusan alattvaló. (...) a magyar a legsúlyosabb történelmi bűnökért sem érez egy szikrányi lelkiismeret-furdalást, hogy mindent másra hárít, hogy mindig másra mutogat, hogy boldogan dagonyázik a diktatúra pocsolyájában, röfög és zabálja a moslékot, és nem akar tudni róla, hogy le fogják szúrni. Hogy se tanulni, se dolgozni nem tud és nem akar, csak irigyelni, és ha módja van, legyilkolni azt, aki munkával, tanulással, innovációval viszi valamire.” Magyar a kedves olvasó? Igen? Ilyen a kedves olvasó? Nem? Akkor kénytelen azt gondolni, hogy Kertész Ákos a magyarokat rágalmazza. Minket. Szerte a hálón a nyilasok hű utódai, a tömeggyilkosok szellemi örökösei is ezt gondolják, azzal persze, hogy Kertész Ákos azért gyalázza a magyarokat, mert egy „zsidó tetű”, aki mint ilyen, nem is lehet magyar. És mit gondol az olvasó? Magyar a Kertész Ákos? Igen? Genetikusan alattvaló a Kertész Ákos? Nem? Akkor hogy gondolta a Kertész Ákos, hogy igaz lehet, amit ír?

Nyilván úgy, ahogy a „jobboldali” magyargyalázók gondolják, akik az 1994-ben elbukott választás után úgy vélték, hogy „az ország lakossága bebizonyította: nem érdemli meg a szabadságot. Nem tud vele mit kezdeni. Magyarország polgárai... felhagytak a gondolkodás luxusával” (Csermely Péter). A 2004-ben elbukott népszavazás után pedig a magyarok „bendősovinizmusát” gyalázták, az éltollnokuk pedig megállapította: „A magyar népesség alapvetően a homo kádáricus alfajához tartozik. Erre a speciesre a tudósok szerint az alábbi tulajdonságok a jellemzők: gyáva, önző, irigy, lusta, kicsinyes, sunyi, hazudós” (Bencsik András).

Hogy van ez? Önmagukat magyarnak tartó emberek teljes meggyőződéssel olyasmit írnak, aminek ők maguk az eleven cáfolatai. Hiszen magukat nem tartják olyannak, mint amilyeneknek „a”magyarokat állítják. A nemzeti önostorozás egész hagyománya ilyen. Berzsenyi, Kölcsey, Vörösmarty, Ady... Igaznak tartunk egy általánosítást, amiről tudjuk, hogy nem igaz. Ártatlan dolog ez? Esetleg hasznos?

Fontoljuk meg: az önostorozás és az öntömjénezés, a saját nemzet ostorozása és tömjénezése meg a másoké között semmilyen logikai különbség nincs. És persze attól sincs, ha ezek bármelyikére egy más nemzetbéli vállalkozik.

Mindennek a logikai szerkezete ugyanaz. Állítok valamit egy csoport egészéről, amiről tudom, hogy csak egy részére igaz. Elvileg azt is tudom, hogy a többi, hasonló jellegű csoport egy részére is igaz, ám ezt a tudásomat kidobom a tudatomból. Így egy nemzetközi jelenség helyett, mely minden nemzet vagy egyéb csoport egy részére igaz, egy adott nemzet/csoport egészére támadok.

Bármily sajnálatos: Kertész Ákos ezt a logikát erősíti. Azt, amelyen az agresszív, szélsőséges rasszizmus alapul. Azoké, akik őt lezsidótetűzik. És akik azt hiszik, ez ellen a rasszizmus ellen lépnek föl, amikor Kertész szavait védelmezik, tévhitben élnek. Nem. Ezzel éppen a rasszizmus elleni harcot hiteltelenítik.

Hiszen az egy gondolkodásmód elleni harc. Az ellen az irracionális gondolkodásmód ellen, ami évszázadokon át természetes volt és egyeduralkodó. Mert az illett nemzetek, királyok és vallások harcának korához. Ezen a koron annyira lehetünk túl, annyira lehet esélye a békének Huntington háborús vízióival szemben, amennyire ebből a gondolkodásmódból ki tudunk emelkedni. Ne próbálja tehát senki Kertész Ákost Berzsenyivel vagy Adyval mentegetni. Az Auschwitz-vízválasztó a legnagyobbjainkat is elválasztja tőlünk. Ha velük megvédhetnénk Kertész Ákost, akkor el kellene fogadnunk, hogy a mai antiszemiták Shakespeare-rel, Scott-tal, Lutherrel, Gogollal, Voltaire-rel, Sienkiewiczcsel, Móriczcal igazolják magukat. Elfogadjuk?

Kertész Ákos