A magyar földeken manapság a határ harmóniáját több helyen gépek zaja veri fel: tárcsák vágják apró darabokra az egészséges kukoricát. A gazda tehetetlenül nézi növényeinek elpusztítását, és nem érti, miért is a hatósági szigor. Állítólag a kukorica fémzárolt vetőmagjával van a gond. A Mezőgazdasági és Szakigazgatási Hivatal laboratóriuma most, a tenyészidő közepén állított ki olyan hivatalos bizonyítványt, amely szerint egy ezreléknél több a genetikailag módosított (GMO) szem előfordulása a vizsgált mintákban. Így az ilyen kukoricavetések sértik az ország GMO-mentes státuszát, ezért a halálos ítélet. Reklamációnak helye nincs – még akkor sem, ha független, akkreditált kutatóintézetek vizsgálatai alapján kételyek merülnek fel a hazai minősítő laboratórium eredményeivel szemben. A növények termesztői időnként kénytelenek tudomásul venni a szélsőséges időjárás okozta pusztítást, legyen annak oka aszály, belvíz, fagy vagy jégeső. Azt azonban, hogy a magvetőnek magának kelljen kiirtania az általa nevelt növényeket, csak olyan súlyos körülménnyel lehet indokolni, mint például a betegség vagy a járvány. Hacsak nem szól közbe kormányzati intézkedések politikavezérelt elszántsága.

A GMO-botrány eseményei e szándékoknak megfelelően zajlanak. A funkcionáriusok farkast kiáltanak, nemzetstratégiai bűncselekménnyel vádolnak és az állambiztonsági szolgálatok bevetésével fenyegetőznek. Közben lehetséges, hogy nincs másról szó, mint hogy a hazai laboratórium felkészületlen egy vírus DNS-darabmennyisége alapján a 0,1%-os határérték túllépésének bizonyítására. A „génpánik” gerjesztői arra hivatkoznak, hogy néhány, esetleg GMO-növényt tartalmazó tábla miatt veszélybe kerül az ország gabonaexportja. Gyenge érvelés ez, amit az élet maga cáfol. Jelenleg 29 országban, 148 millió hektáron termesztenek géntechnológiával nemesített (GMO) növényfajtákat. Ezek között találjuk a legfontosabb agrártermékeket exportáló országokat. Az ő példájuk igazolja, hogy a GMO-technológiák összeegyeztethetők a hagyományos növénytermesztéssel, és még az exportpozíciók sem gyengülnek. Eddig nem került nyilvánosságra adat arról, hogy mennyi többletbevételt jelent Magyarország „génmentessége”. Pedig az ilyen virtuális nyereség lépten-nyomon megjelenő –politikai támogatottságot is hozó – hivatkozási alap a GMO-növények tiltásakor. Naponként nő a kiszántásra ítélt kukoricaterület nagysága. A hazai analízis adatainak megbízhatósága körüli kételyek miatt, a gazdák érdekében le kellene állítani a pusztítást, hiszen a gyanúba kevert kukoricanövények semmilyen biológiai vagy környezeti veszélyt nem jelentenek. Tovább növeli a kárt, hogy a szomszédos táblák 400 méteres sávban is érintettnek tekintendők a korábbi törvényhozók szakmaiatlan buzgóságának köszönhetően, holott a szakirodalom 25 méteres szigetelési zónát elegendőnek tart.

A tények tisztázására megindultak a bírósági eljárások. A perek nem igazán siettetik a gazdák kártalanítását, és rossz esetben felemészthetik a GMO-mentesség hozadékát, már ha van ilyen.

A kukoricatáblák megsemmisítése várható kiteljesedése az előző évek történéseinek, amikor a politikusi felszínesség vakvágányra vitte a törvényhozási gyakorlatot, és figyelmen kívül hagyta az agrárinnováció világtendenciáit. A géntechnológia szerepéről folyó vita átpolitizálódott, a tudomány tényei súlyukat vesztették. Az alaptörvény végszavazás előtti módosítása világosan mutatja, mekkora kárt lehet okozni a hamarjában megfogalmazott kiegészítésekkel. Hiába volt az Akadémia vezetőinek figyelmeztetése, kérése, az alkotmányhoz méltatlan kitételt fogadtak el a képviselők a XX. cikkben, amely szerint „a testi és lelki egészséghez való jog érvényesülését Magyarország a genetikailag módosított élőlényektől mentes mezőgazdasággal segíti elő”. Ennek szellemében szántják most ki a kukoricákat! A hivatal szerint GMO-növények is lehetnek a táblákon, ezért példát kell statuálni. Nehezen vélhető, hogy bármelyik „igennel” szavazó képviselő is gondolt volna arra, hogy ilyen hamar kézzelfogható kárban testesül meg egy „pár szavas kiegészítés” az alaptörvényben.

A magyarok többségében él az alkotmány tisztelete, ezért romboló hatású lehet, ha értelmezhetetlen állításokkal terhelt ez a dokumentum. A szöveg üzenete szerint a GMO-növények mindegyike eleve egészségi kockázatot jelent, függetlenül a beépített gén természetétől. Ezt a feltételezést sem a nemzetközi gyakorlat, sem a kutatási eredmények nem erősítik meg. Minden egyes GMO-növény kockázatának megítélése tudományos kérdés. Ezért a XX. cikkben meghatározottak sértik az alaptörvény X. cikkében rögzített tételt, miszerint „a tudományos igazság kérdésében az állam nem jogosult dönteni”. A GMO-növényfajtákat egyedi elbírálás során értékelik, több szervezet bevonásával és nemzetközi szabályok szerint engedélyezik. A szakmai szempontok mellőzését jelzi, hogy fel sem merül a jelentősége azoknak a GMO-növényeknek, amelyeket nagy számban az egészség megóvása érdekében állítottak elő, vagy gyógyszerek –mint például az inzulin – előállítására használnak. Az alaptörvény bonyodalmak forrása akkor is, ha a GMO-któl való mentességet csak a mezőgazdasági gyakorlatban kívánja érvényesíteni, de megengedi az importot. A Brazíliából behozott GMO-szója vajon miért veszélytelenebb az egészségre, mint az itthon termő változata?

A XX. cikk bemutatott visszásságait néhány szó kitörlésével könnyen meg lehetne szüntetni, hogy ne sérüljön az alaptörvény tekintélye. Ezt kéri tisztelettel a honatyáktól egy kutató, aki több mint 25 éve tanulmányozza a GMO-növények előállításának titkait és működik együtt növénynemesítőkkel a növények jobbítása érdekében. Rejtély, hogy miért oly sikeres GMO-ügyben a félretájékoztatás, miért nem hisznek akár a politikusok, akár az emberek a DNS-kutatásokat végzőknek. Pedig a közelmúlt világméretű innovációs folyamatai egyértelművé teszik, hogy a géntechnológia kiemelt szerepet kap a mezőgazdasági fejlesztésekben is. A globalizált világban egy ország könnyen elszigetelődhet, technológiai kiszolgáltatottság fenyegetheti, ha ideológiai megfontolásokból lemond a tudomány kínálta fejlesztésekről. Mintha bivalyokkal, faekével akarna valaki szántani a XXI. században. Az ilyen nosztalgiából táplálkozó, hibás stratégiának súlyos az ára. Megalapozatlan azt remélni, hogy a GMO-k kiátkozása révén a biogazdálkodás húzóereje lehet egy exportorientált, versenyképes mezőgazdaságnak. Ennek a költséges gazdálkodási formának korlátozott lehetőségei vannak, hiszen egy szűk, tehetősebb réteg igényeit szolgálja ki. Ugyanakkor szerény a tudományos megalapozottsága, a közvélekedéssel szemben kevés vizsgálat tanúsítja a minőségi előnyöket. A biotermékek, -termelés veszélyeiről alig esik szó. Az alacsony hozamok miatt kérdéses, miként lehet ezzel kielégíteni a Föld növekvő népességének élelmiszerigényét.

Látva a mostani, mesterségesen szított génpánikot, a megsemmisített kukoricavetéseket, a GMO-ügy politikai haszonlesőit, csak a kijózanodást hozó szemléletváltásban bízhatunk, amihez a tudományos közösség segítsége elengedhetetlen.

A szerző agrármérnök, az MTA rendes tagja