Ezen szörnyülködik most a fél ország, hogy ugye milyen mondatok ezek már nyelvtanilag is, de főleg, hogy honnét veszi a bátorságot valaki, hogy ilyen cinikusan, fenyegetőn, zsarolón stb., de annyira, hogy a polgármester kénytelen volt a végén följelentést tenni a rendőrségen.

Telefonáló képviselő az Országházban – Szétkapcsolhat a kormány vonala

Holott nincs ezzel a beszéddel semmi baj; ezeknél precízebb, kifejezőbb mondatok el se hangozhatnának a mai Magyarországon. Plusz, hogy ez az ember volna a tipikus magyar újbunkó, olvasom valahol. Már miért volna új, kérdem; ezer éve élnek és telefonálnak térségi emberek ugyanígy tárgyszerűen és sallangmentesen; szerencsétlen rendőrnyomozó, akinek majd kiszignálják a följelentést, nem is fogja érteni, hogy mit kell neki kivizsgálnia, egész életében ilyen mondatok között élt.

A térségi ember ráadásul nem hord susogót, kocsijából nem bömböl egész nap lakodalmas zene, sőt ennek az embernek két diplomája és a pár szőleje mellett víztározója van, ami akár hobbi, akár a természet erőihez való kétségbeesett ragaszkodás kifejeződése, társadalmilag mindenképpen hasznosabb, mint ha kártyaklubokba vagy futballmeccsre járna, és esténként a szeretőjét verné.

Több mint egy éve nézzük, vagy inkább bámuljuk, hogyan működik az ország nemzetileg együtt, kikhez és kik által jutnak el a források térségileg és jóváhagyásilag, de ilyen egyenes beszédet még nem hallottunk. Nincs semmi „nézd, kérlek” meg „üljünk be valahová, s beszéljük meg”, hanem egyből bele a másik képébe (fülébe), hogy kuss, itt az van, amit én akarok. S figyeljük meg: ez az ember nem többes számban beszél, hogy „amit akarunk, amit jóváhagyunk”, hanem vállalja önmagát: ő személyesen fingatja meg, ha kell, az egész térséget; nem mellesleg ez a beszéd echte szociológiai tanulmány, hogy mire lett itt betanítva ez az új végrehajtó réteg, és milyen országberendezkedésre.

Ehhez képest az entellektüel sehol sincsen: ahogy valami baj van, mellébeszél. Gulyás frakcióvezető-helyettes a nemzethez szóló üzenetében így írt az ügyről: „A Fidesznél azt valljuk, hogy nem a szavak, sokkalta inkább a tettek beszélnek”. Nota bene, ha ez igaz, s azt veszem, hogy az őszödi beszéd is beszéd volt, akkor itt Gyurcsány Ferenc nyilvános rehabilitálása vette kezdetét, s borul az a korábban naponta hangoztatott tézis is, miszerint a politikusnál a szó maga a tett, azaz mindenki beszélhet, amit akar, abból semmi se következik.

Lázár frakcióvezető aztán arra a fölvetésre, hogy egyetért-e parlamenti embere fenyegetőzésével, azt felelte, „a megbántottság, a felindultság vagy a csalódottság rossz mondatokat ad az ember szájába”, a lényeg az, hogy azokat utólag tiszta fejjel rendbe tegyék, márpedig ők azokat a mondatokat rendbe is teszik, lárifári, papperlapapp, ahogyan az a nagykönyvben meg van írva.

„Nem!”, felelte a térségi ember határozottan arra a kérdésre, hogy akkor is kap-e Gyöngyöspata pályázati pénzt, ha jobbikos induló nyeri a választást, s mindenki mindent azonnal értett. Megengedem, az „Oszt jó napot” sokkal kiérleltebb és irodalmibb kifejeződése az uralkodó hatalmi filozófiának, de ne felejtsük el, hogy nem ülésteremben vagy sajtótájékoztatón, hanem immáron a terepen vagyunk: célratörő beszéd, műbőr kalap.

A szerző az Élet és Irodalom munkatársa