A kongresszusi jegyzőkönyvben megjelent nyilatkozatot tett július 5-én Benjamin L. Cardin szenátor, az amerikai Helsinki Bizottság elnöke: „A múlt héten Budapesten két olyan esemény is zajlott, amely különösen érdekes az amerikaiak számára... Először is: a budapesti amerikai nagykövetség épülete előtt Magyarországon leleplezték Ronald Reagan szobrát az elnöknek a kommunista elnyomás megszüntetéséhez való hozzájárulása elismeréséül, valamint megemlékezésként születésének 100. évfordulójáról. A másik: megnyitották a Lantos Intézetet, amelyet néhai képviselőtársunk, Tom Lantos után neveztek el, aki fáradhatatlanul dolgozott, hogy támogassa a demokráciát és az emberi jogok érvényesülését szülőhazájában. Az Egyesült Államokat Condoleezza Rice korábbi ésHillary Clinton jelenlegi külügyminiszter képviselte ezeken a jelentős eseményeken. E gesztusok rávilágítanak Magyarország történelmi átalakulására éppúgy, mint országaink szoros kötődésére egymáshoz. Sajnos, más magyarországi fejlemények sötét árnyékot vetnek arra, amit egyébként örömteli alkalomnak neveznénk.

Magyarországon tavaly választásokat tartottak, amelyeken a jobbközép Fidesz földcsuszamlásszerű győzelmet aratott, elsöpörve a nyolcévi szocialista kormányzást, amelyet sok szavazó a sorozatos botrányok és az alkalmatlanság miatt elutasított. Azzal, hogy a Fidesz megszerezte a szavazatok 52 százalékát, Magyarország különlegessé vált: Közép-Európában az egyetlen állammá, ahol – az 1989-es rendszerváltás óta először – egy párt döntő többséget szerzett. Ez önmagában nem feltétlenül rossz, különösen egy olyan térségben, ahol számos kormányt köt béklyóba a belső viszálykodás.

Ezek a választások azért is voltak figyelemre méltóak, mert több mint 850 ezer magyar – a választók 16 százaléka – egy antiszemita, cigányellenes, irredenta párt, a Jobbik mellett tette le voksát. Noha a Jobbik ellenzéki párt, mégis észrevehetően és negatívan befolyásolja a politikai közbeszédet.

A magyar választási rendszer értelmében a Fidesz 52 százalékos szavazataránya kétharmados többséget ér az Országgyűlésben. Orbán Viktor miniszterelnök kormánya ezt az elsöprő többséget arra használja fel, hogy egyik ellentmondásos kezdeményezést a másik után »nyomja át«.

Az egyik ilyen kezdeményezés, amely általánosan éles bírálatokat váltott ki, Magyarország új médiatörvénye. Az EBESZ sajtószabadságképviselője figyelmeztetett: ez a törvény felhasználható a kritikus média és a nyilvános vita elhallgattatására, túlzott hatalmat összpontosít a szabályozó hatóság kezében, és sérti a sajtószabadságot. Ukrajnában, ahol a demokráciának még nincsenek mély gyökerei, a Kyiv Post vezércikket közölt »Magyarország médiatörvénye nálunk nem következhet be« címmel.

Az aggodalmakra okot adó másik terület abból fakad, hogy a kormány túlhangsúlyozza a magyar etnikai identitást, és az elvesztett országrészekre úgy tekint, hogy azt a régió többi állama csakis barátságtalannak értékelheti. A kormány egyik első teendője volt az állampolgársági törvény módosítása, amellyel megkönnyítették a magyar állampolgárság megszerzését a más országokban (elsősorban Romániá ban, Szerbiában, Szlovákiában és Ukrajnában) élő magyar kisebbség számára. Az állampolgárság kiterjesztésére vonatkozó javaslatot áterőltették, noha egy 2001-es, az Európa Tanácsnak küldött nyilatkozatban a magyar kormány határozottan tagadott mindenféle törekvést a határokon túl élő magyarok kettős állampolgárságára.

A provokatív magatartás terjedését mutatja, hogy néhány hete, a magyar parlament elnöke, Kövér László kijelentette, hogy igazolható lenne, ha katonai erővel megváltoztatnák Magyarország és az ugyancsak NATO-tag Szlovákia határát, és hogy a Szlovákiában élő magyarok a » mieink«.

Ha a nacionalizmus érméjének egyik oldala a magyar etnikai identitás túlzott hangoztatása a határokon túl, a másik oldala a hazai kisebbségekkel szemben tanúsított intolerancia. Kormánytisztviselők részéről is mind hangosabban hallható az érvelés, hogy amíg a zsidók számára a XX. század tragédiája a holokauszt volt, Magyarország számára az 1920-as trianoni békeszerződés, amely új államok határait húzta meg a legyőzött Osztrák–Magyar Monarchia kárára.

Ez az összevetés sértő és zavarkeltő. Trianon kapcsán a kisebbségi magyarok soha nem váltak a kiirtás szándékának célpontjaivá, tömegygyilkosság áldozataivá. Ráadásul ez az érvelés a magyar illetve zsidó identitást egymást kizárónak mutatja fel. Holott 400 ezer zsidót hurcoltak el Magyarországról Ausch witzba, több mint tízezret lőttek a Dunába. Ők nem voltak magyarok? Miként lehet, hogy ez nem tragédia Magyarország számára?

Elsöprő többségét a kormány arra is felhasználta, hogy teljesen új alkotmányt fogadtasson el, amelyet az Európa Tanács jogi szakértőkből álló, a törvényeket a demokrácia tükrében vizsgáló velencei bizottsága bírálattal illetett.

A velencei bizottság különös aggodalmát fejezte ki azzal a törekvéssel kapcsolatban, hogy számos kérdést csak elsöprő többséggel vagy úgynevezett sarkalatos törvényekkel lehessen rendezni. Más szavakkal: »minél több politikai kérdést vonnak el az egyszerű többséggel eldönthetőek közül, annál kisebb jelentősége lesz egy jövendő választásnak, viszont annál több lehetősége támad a kétharmados többségnek, hogy bebetonozza politikai preferenciáit és az ország jogrendjét«.

Röviden: a bizottság megállapította, hogy »maga a demokrácia elve van veszélyben«.

Ehhez járul még hozzá egy »bírósági csomagterv«: az Alkotmánybíróság létszámának 11-ről 15-re emelése és a bírók nyugdíjazási korának 70-ről 62-re leszállítása, ami a bírók 10 százalékát érinti.

Hogy egészen világossá tegyem, milyen célokat szolgálnak e reformok: Orbán Viktor miniszterelnök maga jelentette ki, hogy meg akarja kötni nem csupán a következő kormány kezét, de a következő tíz kormányét is, azaz minden magyar kormányét a következő negyven esztendőben. Nem csoda, ha a Freedom House legutóbbi, a múlt héten nyilvánosságra hozott, Nations in Transit című jelentésében rontott Magyarország értékelésén a civil társadalom, a média függetlensége, a nemzeti demokratikus kormányzás, az igazságügyi keretrendszer és a bírói függetlenség tekintetében.

Ironikusan hangzik, hogy miközben a világ figyelme a Közel-Keleten a demokratikus reformokért folytatott véres harcokra irányult, Budapesten tovább szaporodtak a rosszpontok: a Transparency International figyelmeztetett, hogy az ombudsman kinevezési jogának átkerülése az Országgyűléstől a köztársasági elnökhöz azt jelenti, hogy az illető nem lesz független a végrehajtó hatalomtól. Civil szervezetek pedig arra figyelmeztettek, hogy az új vallási törvénytervezet eredményeként számos felekezet veszítheti el regisztrációját. A Tibet mellett demonstrálókkal szembeni hatósági eljárás a kínai miniszterelnök két héttel ezelőtti látogatása alatt az alapvető szabadságjogok szükségtelen és durva korlátozása volt. A nyugállományú katonák és rendőrök visszahívásának terve, hogy felügyeljék a közmunkára vezényelt cigányokat előre látható felzúdulást keltett.

Magyarország 1989-ben még ösztönző erőként állt a demokrácia és az emberi jogok védelmezői előtt szerte a világon. Ma mélyen aggódom a fejlemények iránya miatt. Megértem, hogy egy új kormánynak olykor időre van szüksége, hogy kiismerje magát, és remélem, hogy tanúi leszünk bizonyos budapesti kiigazításoknak. De egyúttal azt is remélem, hogy az átalakulás útját kereső más országok tartózkodnak a magyar modell követésétől.”

A szerző szenátor, az Amerikai Helsinki Bizottság elnöke