Az új többség felé – Jólét vagy jóllét?
A modernizációs kísérletek a különböző érdekcsoportok ellenállásán és a kivitelezés esetlegességén buktak el, míg az antimodernizációs próbálkozások az elképzelt (és elmúlt) világ és a jelen problémáinak kibékíthetetlen ellentétén bicsaklottak meg. Az elmúlt húsz évben démonokkal küzdöttünk és rossz ellentétpárokat állítottunk föl: haladás vagy maradás, demokrácia vagy diktatúra, reform vagy államcsőd, megszorítás vagy osztogatás – ezek voltak a kérdések. Jó válaszok pedig nem születtek: Magyarország immár szomszédaihoz képest is lemaradt. Alig tudok elégedett és boldog emberrel beszélni, mindenki kiábrándult, reményvesztett és szomorú – anyagiaktól, lakóhelytől vagy iskolázottságtól függetlenül. Sokakkal beszélgetek szerte az országban: nem hallok reményteli, bizakodó szavakat, és ebben a politikai hovatartozás alig játszik szerepet. Az MSZP elnökeként velem persze nem az elkötelezett kormánypártiak beszélgetnek, ám sokszor beszélek olyanokkal, akik a Fideszre szavaztak és jelenleg is a kormány támogatói. Ők sem boldogok. Nem azért, mert nem jutottak előnyhöz a Fidesz-kormány alatt, hanem azért, mert reményeik ellenére ők sem tudnak bizakodóan tekinteni a jövőre.
Mindebből számomra az következik, hogy mást és másképp kell csinálnunk ahhoz, hogy visszaadjuk az esélyt és a reményt. Ez pedig nem csak az új baloldal ügye: az egész országnak szüksége van arra, hogy új többséget teremtsünk. Ez az új többség nemcsak politikai vagy választói többség kell legyen, hanem olyan emberek többsége is, akik újra bíznak közös dolgainkban. Abban, hogy közösen és együtt, valamint családjainkban is jobb életünk lesz, mint eddig volt. Az új többség célja nem a GDP növelése, az államadósság csökkentése vagy a kórházi helyek számának növelése, hiszen ezek mind-mind eszközök a cél elérése érdekében. Ahogyan Robert Kennedy mondta egyszer: „A GDP mindent mér, kivéve azt, amiért élni érdemes.” Minden politika célja az, hogy az ország polgárai közül minél többen érezzék magukat minden nap kicsit boldogabbnak, mint tegnap. A boldogság – szokták mondani – szubjektív fogalom: az ember vagy boldog, vagy sem. Ezeket nemigen lehet kívülről befolyásolni. A boldogságot befolyásoló tényezőket ugyanakkor lehet alakítani: ha az embereknek van munkája, jövedelme és vagyona; ha egészségesek, ha ők maguk és gyermekeik megfelelő oktatásban részesülnek; ha mindennapi életükben azt érzik, hogy van értelme annak, amit csinálnak, akkor mindenki kicsit boldogabbnak érzi magát. Sőt: ha a politikai élet nem gyűlöletet kelt és arra épít; ha a kormányzás kiszámítható és biztonságot teremt; ha az emberek egy erős közösség tagjának érzik magukat, ahol számítanak rájuk és ők is számíthatnak másokra, akkor ismét csak boldogabbak, mintha ez nem így van. Ráadásul a jelen boldogsága nem függetleníthető attól, hogy mennyire használjuk fel és ki természeti erőforrásainkat, feléljük-e a jövőnket a jelen gyarapodása érdekében.
A jó politika célja, hogy mindezen tényezőket befolyásolja: munkahelyeket teremtsen és ösztönözze a foglalkoztatást; befektessen az oktatásba és az egészségügybe; féltse és támogassa a fékek és ellensúlyok rendszerére épülő demokratikus intézményrendszert, segítsen a szabad és független média szervezeteinek, hogy felerősítse mindazok hangját, akik önmagukban nem elég erősek vagy befolyásosak, hogy meghalljuk hangjukat. Fontos, hogy úgy gondoljunk környezetünkre is, mint közös jövőnk zálogára. Mindezek a politikák tehát nem öncélúak és nem csupán és elsősorban az anyagi gyarapodást célozzák, hanem azt, hogy minden nap kicsit jobban érezzük magunkat, mint tegnap.
Sokaknak úgy tűnhet, mindez csupán játék a szavakkal. Két példát hozok az elmúlt időből, mit jelent ez a gyakorlatban. A Fidesz-kormány rövid távú céljai érdekében államosította a magánnyugdíj-megtakarításokat. A tiltakozók a korábbi nyugdíjreform vívmányainak eltörlését, a folyó költségvetési mérleg megtakarítási forrásokkal történő javítását, magánvagyonok államosítását látták mindebben. Mindez igaz. Ám nem ettől érezzük rosszul magunkat, nem ettől válik ez rossz politikává. Hanem attól, hogy az öngondoskodás intézményének megszűntetése, a kinek-kinek saját döntése révén felhalmozott vagyon(káj)a elvétele csökkenti a hosszú távú biztonságba, az egyéni döntések értelmébe, a jó célok érdekében történő cselekvés lehetőségébe vetett hitet. Ráadásul mindezt kényszer hatására, a közösség demokratikus erejének semmibevételével, az érintettek tiltakozása ellenében tették. Ha ezt megtehetik, bármit megtehetnek – mondjuk. Ha nem bízhatunk magunkban, hanem megint csak a tőlünk függetlenül működő, általunk nem befolyásolt államban kell bízzunk, akkor mi értelme van gondolkoznunk azon, hogy megtakarítsunk, vagy azon, hogy általában mit tegyünk holnap? Ha mi nem tudjuk megvédeni saját és gyermekeink jövőjét, ha ki vagyunk szolgáltatva akarnok politikusoknak, akkor bizonytalanabbnak érezzük a jövőt és benne magunkat. Elvész autonómiánk, esélyünk arra, hogy képességünkkel, rátermettségünkkel befolyásoljuk saját világunkat. Megvonjuk vállunkat és azt mondjuk: akkor majd valaki megoldja helyettünk. És dühöngünk, elégedetlenek és reményvesztettek leszünk, mert az életünk mégse oldódik meg: nem lesz munkánk, amiből megtakaríthatunk, nem lesz magasabb nyugdíjunk, amiből békésebb öregkort biztosíthatunk magunknak. Ezt hívják boldogtalanságnak.
Az elmúlt hónapokban a kormány rendszeresen visszamenőleges hatályú törvényeket fogadott el, az állami munkavállalókat indokolás nélkül elbocsáthatóvá tette, naponta, hetente változtatta a jogszabályokat, megszűntette a független intézményeket. A tiltakozók a demokrácia elvesztését, az autokrácia terjedését, a fékek és ellensúlyok rendszerének megszűntét látták mindebben. Mindez igaz. Ám a baj az, hogy mindennek hatására csökkent az emberek biztonságba, stabilitásba, kiszámíthatóságba vetett hite. Sőt, csökkent az a meggyőződésük is, hogy a közösség, az emberek ellen tudnak állni, meg tudnak akadályozni számukra káros folyamatokat, hogy érdemes összefogni és együttműködni, mert együtt erősebbek vagyunk, mint külön-külön. Ettől befelé fordulunk, kevésbé bízunk egymásban és magunkban. Megvonjuk a vállunkat és azt mondjuk: akkor minek fogjunk össze, minek csináljak bármit is másokért vagy másokkal együtt? Nem érezzük biztonságban magunkat, egymagunk aligha jutunk egyről a kettőre. Dühöngünk, nem bízunk sem egymásban, sem önmagunkban, elégedetlenek leszünk. Ez is boldogtalanná tesz minket.
A baloldal eddig a reformokkal, a versenyképesség és növekedés feltételeinek megteremtésével volt elfoglalva. Nem vettük észre, hogy ma már a fejlődést nem elsősorban a termelés növelése és az anyagi gyarapodás jelenti. Miközben a GDP növekszik és látszólag gyarapodunk, mégis rosszabbul érezzük magunkat. A baloldal és a jobboldal Magyarországon egyaránt az anyagi gyarapodásra épülő jólét illúzió ját kínálta. Tévedtünk. Ma a jólét hirdetése helyett a jóllét megteremtésére van szükség. Jóléti rendszerváltás helyett jólléti (szemlélet)váltásra. Egy betű –Madáchtól tudjuk – életfontosságú lehet. Most is az. A jólét a növekedésről és az anyagi gyarapodásról szól, a jóllét az elégedettségről, a reményről és az esélyről. Az egyenlőtlenségek csökkentéséről, a jövőbe vetett hitről, a bizakodásról. Egyszóval a boldogságról, a boldogabb élet lehetőségéről. Az új többség politikájának erről kell szólnia.
Ez nem csak Magyarországon van így. A fejlődés újraértékelése zajlik a világban. A Sarkozy elnök által felkért Stiglitz bizottság a GDP helyett a jóllétet állította az új közgazdaságtan középpontjába, az OECD számos kiadványban, konferencián állt ki a jóllét értékei mellett. Mindez nem a baloldal ügye: David Cameron angol konzervatív miniszterelnök szintén a jóllét elérését tette kormánya politikájának központi elemévé és tavaly év végén felkérte a brit statisztikai hivatalt, hogy dolgozza ki a jóllét objektív mérőszámait annak érdekében, hogy a kormány teljesítménye valóban az emberek érdekeit szolgálja és ez mérhetővé is váljon.
Nem azon kell versengenünk, hogy ki ígér többet. Az új többség akkor lesz sikeres, ha szövetséget köt a jóllét politikájára, ha szavakban és tettekben egyaránt a magában és környezetében bízó, biztonságot igénylő és együttműködést teremtő polgárokat helyezi a középpontba. Orbán Viktor fülkeforradalma el fog bukni. Az orbáni erős állam foglyai boldogtalan magyarok lesznek. A jóllét hívei és támogatói pedig visszakapják a reményt és az esélyt, hogy a holnap jobb lesz, mint a ma és a tegnap volt. És ekkor lesz valóban erős Magyarország, ekkor lesz erős a magyar baloldal és minden olyan politikai erő, mely az új többség, a jólléti fordulat megteremtésében részt vesz.
A szerző az MSZP elnöke
