Ha Chávez beteg

A caracasi dombokra felkapaszkodó szegénynegyedekben, így Petaréban is vasárnap Chávez-hívők miséken fohászkodtak elnökük felépüléséért. Venezuela-szerte nagygyűléseket tartanak már egy hete, azóta, hogy az államfő Hugo Chávez maga jelentette be Havannából sugárzott 15 perces televíziós üzenetében: rákos daganatot távolítottak el szervezetéből. Betegségét nem tarthatták tovább titokban, mert július 5–6-ra tervezték a Venezuela függetlenségének kétszázadik évfordulójával egybeesően latin-amerikai államfői csúcsot – az Egyesült Államok és Kanada részvétele nélkül.

Az évfordulós rendezvényt azért megtartják, ám Chávez kényszerű távolléte miatt csak külügyminisztereket várnak. A venézeket most csak az elnök betegsége foglalkoztatja, folynak a találgatások. Hiába érkezett szinte naponta Havannát megjárt küldönc, hol az államfő testvére, Adán, hol külügyminisztere, Nicolás Maduro a közvélemény megnyugtatására szánt üzenetekkel. Avagy írt – mint a kubai és a venezuelai sajtóban tegnap megjelent – Fidel Castro arról, hogy Chávez meglepően gyorsan épül fel a sikeres műtétet követően. A venezuelai elnök már vissza is érkezett Caracasba, ám a pontos diagnózis hiányában mindenki spekulál, lesz-e szükség kemoterápiás utókezelésekre, ami legalábbis megkérdőjelezheti Chávez indulását a 2012-es elnökválasztáson.

Márpedig „Chávez nélkül nincs chavizmus”. A személyével azonosított rendszerben megindulhat az utódlási vetélkedés, amely a hatalmon lévő Egységes Szocialista Párt meggyengülését, frakciókra hullását eredményezheti. Venezuela nem Kuba, ahol Fidel Castro részben hasonló hasi műtétei miatt 2006-ban simán átadhatta az ország vezetését öt évvel fiatalabb testvérének, Raúlnak, aki a kezdetektől a második számú irányító volt, ráadásul a fegyveres erők vezetőjeként meghatározó szerepe volt a tisztikarban. Nem volt igazán sportszerű a talán legismertebb amerikai marxizáló értelmiségi Noam Chomsky (egyébként nyelvészprofesszor) részéről az időzítés, ahogy a Chávez XXI. századi szocialista kísérletének, az öntevékeny néphatalmi formációknak eddigi dicsérete után éppen most – a brit Observernek nyilatkozva – felhánytorgatta: a túlzott hatalomkoncentráció egy kézben a demokrácia ellen dolgozik.

Chávezék szerencséje, hogy az ellenzék – hiába rendelkezik még mindig jelentős médiatámogatással –nem tudott kitermelni eddig olyan vezetőt, aki érdemi ellenfél lett volna. Így még akkor se kellene leírni az Egységes Szocialista Párt esélyeit, ha betegsége Chávezt arra kényszerítené, hogy Fidelhez hasonlóan háttérbe vonuljon. A jövő évi választás persze sokkal kiélezettebb lenne. Potenciális utódjelöltként emlegetik két évvel idősebb testvérét, az ideológiailag még balosabbnak tartott Adánt, aki éveken át volt nagykövet Kubában, s jelenleg Barinas állam kormányzója. Szóba jöhet az említett Maduro külügyminiszter is. Bárhogy is alakuljanak a dolgok, Chávez esetleges tartós betegsége érintheti közvetve, kis túlzással egész Latin-Amerikát. Jelenleg a régió 11 országának élén áll baloldalinak tekinthető vezető. Ettől nem függetlenül jó néhány kormányzat, Kubától Nicaraguán át Bolíviáig, no meg néhány kisebb karibi állam is sokat köszönhet a venezuelai olajdollárok segítségének.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.