I.

Három évtizeddel ezelőtt Joe Biden, akkor Amerika egyik legfiatalabb szenátora, ma Amerika alelnöke, nászút előtt állt. Külpolitikai tanácsadója és munkatársa, Tom Lantos, azzal az ötlettel állt elő, hogy vadonatúj feleségével menjenek el egy magyarországi nászútra. Bidenék rábólintottak az ötletre, Lantos mindent megszervezett, majd a szenátor meglepetésére bejelentette, hogy feleségével, Annette-tel, elkísérik a fiatal házaspárt. El is jöttek – négyesben. Biden később azt mesélte, hogy Lantos úgy tálalta Magyarországot, mintha egy utazási iroda vezérigazgatója lett volna. A magyar hal a világ legjobb hala. A Balaton a világ legszebb tava. A hidak a Duna fölött a világ legcsodálatosabb hídjai. A világ leghíresebb tudósai, színészei, matematikusai, zeneszerzői és költői mind magyarok voltak. Nemcsak Biden, hanem több tucat amerikai kormánydelegáció látogatott ide az évek során, s mindegyik ilyesmit hallott tőle.

Utolsó éveiben is hazajárt, gyakran évente kétszer, s amikor ideje engedte, színházba ment. Magyar színházba. Talán mondanom sem kell, mennyire szerette a magyar ételt. Felragyogott az arca, amikor a Csabai kolbászról beszéltünk. Washingtoni irodájában látogatói magyar kávét kaptak. Otthonában meg a zuhany alatt is magyar nótákat dalolt. Amikor betegágyánál utoljára meglátogattam, kedvenc nótáját akarta újra hallani. A CD-n imádott unokája énekelte a régi, hajdan oly népszerű operettből a Hajmási Péter, Hajmási Pált…

Az amerikai képviselőház kiemelkedő szónoka lett. Tökéletes és azonnal kinyomtatható paragrafusokban beszélt. Ám az apró akcentus megmaradt, s mint kiderült, ez elég hasonló volt az enyémhez. Egyszer, több mint tizenöt évvel ezelőtt arra biztattam, hogy soron következő közel-keleti útja előtt kérjen részletes tájékoztatást a State Department kutatási főosztályától. Ezt a főosztályt akkoriban a feleségem vezette. Tom az általam megadott közvetlen számon maga tárcsázott. A kihangosított telefont használta, hogy én is halljam a beszélgetést. Büszke volt erre a telefonra, amely számára – aki nem ismerte a komputert, nem használt mobiltelefont, nem e-mailezett – a technikai fejlődés csúcspontját jelentette. Tehát én is hallottam a következő (persze angol) párbeszédet: „Itt Tom Lantos képviselő. Beszélhetnék a tiszteletre méltó Toby Gati államtitkár asszonnyal?”

Néhány másodpercnyi csend után feleségem, aki nem tudta elképzelni, hogy ez a híres-neves képviselő egyenesben hívná s felismerni vélte az én magyar akcentusomat, így válaszolt: „Charles, unom a hülye játékaidat. Mikor nősz már fel végre?”

Nejem ennél sokkal erőteljesebb szavakat használt…

Tom Lantos nem csak akcentusában maradt magyar – sok minden másban is. Rajongott Kossuth Lajosért, idézte Petőfi Sándort. A második világháború előtt oly népszerű magyar operettek melódiáit dúdolta. Mindkét lánya megtanult magyarul, unokái közül is többen. Az egyik unoka a Liszt Ferenc Zeneakadémián tanult. Egy másik magyar témáról írta doktori disszertációját. S amikor a képviselőház külügyi bizottsága elnökeként egyre kevesebb ideje volt, mégis hosszú órákat töltött barátjával, Simonyi András nagykövettel, akit politikai és emberi tulajdonságaiért is megszeretett és nagyra tartott. Ide tartozik egy kis titok is, amit nagyon kevesen tudnak. Tom néha arra gondolt, hogy ha egyszer megunná a képviselői munkát és nyugdíjba menne, akkor hazatérne Magyarországra.

II.

Tom Lantos amerikai hazafi is lett. Röviden: szerette Amerikát. Hosszabban: nagyon szerette Amerikát. Angolul idézem először, amit egyszer Amerikáról mondott: „It is only in the United States that a penniless survivor of the Holocaust and a fighter in the anti-Nazi under ground could have received an education, raised a family, and had the privilege of serving the last three decades of his life as a Member of Congress.” Magyarul, szabadon: Csak az Egyesült Államokban történhet meg az, hogy a holokauszt egyik nincstelen túlélőjének és a náciellenes ellenállás egyik harcosának alkalma adódjon arra, hogy Amerikában tanuljon, családot teremtsen, majd három évtizeden át az amerikai törvényhozásban működhessen.

Visszatérő motívum Lantos beszédeiben és beszélgetéseinkben, hogy Amerika háromszor mentette meg Európát a totalitarianizmus karmaiból. Először az első világháborúban, másodszor a második világháborúban, harmadszor a hidegháborúban. Tisztában volt azzal, hogy a hála nem politikai fogalom – elvégre Tom Lantos idealista volt, de naiv nem. Mégis bántotta, ha valaki nem így látta. Bántotta a nácik „megbékítése” (appeasement) Münchenben, majd később a szovjet veszély minimalizálása. Addig kell fellépni a szélsőségesek ellen, amíg nem túl késő – ő ezt tanulta meg a XX. század történelméből. Egyik legutóbbi beszédében, halála előtt szenvedélyesen ki is kelt a volt német kancellár ellen, aki úgymond eladta magát az egyre agresszívebb orosz kormány fennhatósága alatt működő Gazpromnak. Viccesen mondta, de komolyan gondolta: – Ha a választókörzetemben működő utcalányokat nem sérteném meg ezzel, prostituáltnak hívnám a volt német kancellárt.

Tom Lantos azt az országot becsülte Amerikában, amely nemcsak szembeszállt a diktatúrákkal, de azt is hirdette, hogy még a leghatástalanabb demokrácia is többet ér a leghatékonyabb diktatúránál.

III.

Különösen a politikai értékek érdekelték. Az emberi jogok tiszteletben tartása. A magyar kisebbség helyzete a szomszédos országokban. A nyílt vagy kódolt antiszemitizmus elleni harc.

Lantos mindig a saját maga embere volt. Amikor Amerikában is sokan azt vallják, hogy nem szabad Kínát kritizálni, mert fontos gazdasági partner, Tom tüntetően a dalai láma támogatójaként lép fel. Amikor Amerikában sokan azt vallják, hogy óvatosan kell bánni Oroszországgal, mert nagy szükség van vagy lehet rá, Tom nem habozik: megbélyegzi az orosz kormányt a sajtószabadság durva megsértéséért, a bíróságok ellehetetlenítéséért, az alapvető emberi jogok iránti érzéketlenségéért. 2005-ben Moszkvába repült, s ott egy bírósági épület előtt demonstrált Mi hail Hodorkovszkij szabadon bocsátása mellett.

Ez az értékrend motiválta, amikor az 1990-es évek elején fellépett Csurka István ellen az amerikai képviselőházban. Oda se figyelt, amikor figyelmeztették: nem illik beleszólnia más országok belügyeibe. A nemzet valóban számít, a szuverenitás a világrend lényeges része, mondta, de mindennél fontosabb az univerzális emberi jogok védelme. Elvégre Tom a saját bőrén tapasztalta, hogy mit jelent, ha a nagyvilág nem lép fel időben a nácik, a fasiszták, a nyilasok –vagy éppenséggel utó daik – ellen.

IV.

Mit szólna ma? Biztos, hogy erőteljesen kritizálná a saját pártjához tartozó Obama elnököt, mert moszkvai tárgyalásai során elhanyagolta az emberi jogok kérdését. Kritizálná Hillary Clinton külügyminisztert, mert pekingi tárgyalásai során ő sem vetette fel a nyilvánosság előtt az emberi jogok kérdését. Lantos nem hitt abban, hogy egy amerikai politikus csupán zárt ajtókmögött kritizálhatja egymásik állam antidemokratikus lépéseit.

Ha egyáltalán eljönne az ünnepi megnyitóra, mit mondana ezen a héten az új Lantos Intézetről? Két évtizedes barátság után nem esik nehezemre ezt a beszédet elképzelni. A ceremónián azonban nem leszek jelen, az elképzelt beszéd tartalmát pedig ünneprontás lenne kifecsegni.

A szerző a Johns Hopkins Egyetem tanára

MARABU RAJZA