Egykor a demokratikus átalakulás jogi kereteit megteremtő hat – többek között a pártok alapításáról, az egyesülésről és a gyülekezésről, valamint a választásról szóló – törvényt illették ezzel az elnevezéssel. Később a sarkalatost kétharmadosra keresztelték, s újabb tárgyak kerültek e körbe. Az ilyen, kivételes helyet elfoglaló törvények elfogadásához a képviselők kétharmadának támogatására van szükség.

Ma a sarkalatos egészen mást jelent: nem a változás segítése, hanem a Fidesz által kívánt közjogi keretek bebetonozása a cél. Más nem magyarázza, miért kell az alaptörvény mellé egy sor új „alkotmányerejű” – igen nagy parlamenti többséggel módosítható – törvényt alkotni.

A parlament tegnap el is fogadta az első sarkalatos törvényt, amely az Állami Számvevőszékről szól. Azután jön sorban még több mint harminc. Ezek között hagyományosan kétharmados az állampolgárságról, a pártokról, a választásokról, a parlament működéséről, a bíróságokról vagy a sajtószabadságról szóló törvény. De megjelenik több új kitüntetett terület: a nemzeti vagyonnal való felelős gazdálkodás és a tartós állami tulajdon köre, a Költségvetési Tanács, a közteherviselés és a nyugdíjrendszer, a családok védelme.

Természetes, hogy a Fidesz bizonyos kérdéseknek megkülönböztetett figyelmet szentel. A monetáris politika, az adórendszer vagy a családpolitika fontossága aligha kérdőjelezhető meg. Ám ha elfogadjuk, hogy Magyarország a nyugati demokráciák alapértékein nyugvó parlamentáris köztársaság, súlyos aggályok fogalmazódnak meg. A rendszer egyik legfontosabb eleme ugyanis, hogy versengő pártok között dől el, ki kap négyévente felhatalmazást a kormányalakításra. Ehhez elég az 51 százalék.

A kétharmados – „sarkalatos” – törvények körének parttalan bővítése viszont oda vezet, hogy egy új kormánynak minősített többség nélkül gúzsba kötve kell táncolnia. Ha a következő választási kampányban azt hirdetné majd valamely párt, hogy ne egységesen 16 százalék legyen az szja szegénynek, gazdagnak, s ne járjon alanyi jogon a családi pótlék, hiába nyerne, ígéretét nem válthatná valóra. De nem adhatnának el vagy számolhatnának fel veszteséges állami cégeket, s nem alakíthatnák át a médiahatóságot sem.

Azzal sem tudnának mit kezdeni, ha a Költségvetési Tanács – amelynek tagjait kilenc évre lefúrta a Fidesz – elvetné a büdzsé tervezetét, és erre reagálva az államfő új választást írna ki. Most hát jó előre eldőlhet sok minden – ezúttal is érdemi egyeztetés nélkül.

A 2010-es, már múló kétharmados támogatottságra támaszkodva a Fidesz kőbe vésheti, milyen Magyarországot akar – magának.