Kell-e új párt?
De bárhogyan is történik majd, kicsit érdemes kilépni a hétvége kontextusából, s némi elméletszerű hátteret felrajzolni ehhez a történethez. Állításom az lesz, hogy Magyarországon a pártstruktúra ki- és átalakulása két hullámban történt meg, s most állunk a harmadik küszöbén. Ám ez a most napirenden lévő harmadik hullám már nem követheti az első kettő logikáját, másmilyennek kell lennie. Akár Gyurcsány Ferenc hoz létre új pártot, akár más (és máskor), csak akkor lehet sikeres, ha okul a korábbi pártszerveződések tapasztalataiból és nagyon tudatosan teszi, amit tesz. Máskülönben biztos bukás elé néz.
A hőskortól máig
Az első pártalapítási hullám a rendszerváltás idején történt, amikor nagy értelmiségi csoportok tömörültek pártokká. Ezek a korai pártok messze nem professzionális alapon állottak, sokkal inkább nevezhetjük őket pályakezdőknek. Hadd emeljem csak ki ideológiai arculatuk bizonytalanságát. Az 1990-es pártprogramokat vizsgáló egyik kutatás például kimutatta, hogy a rendszerváltás pártjainak programjai ideológiailag zavarosak, heterogének voltak, arról nem is beszélve, hogy nem estek egybe azokkal a jelzőkkel, amelyeket a pártok magukról hirdettek.
Ez a korai pártrendszer mégis eléggé strapabíró volt, hiszen nálunk elmaradtak az olyan változások, mint például Olaszországban, ahol Berlusconi pártja szinte a semmiből hónapok alatt kormánytényezővé vált. Hasonlóképpen nem követtük a szlovák mintát sem, ahol Robert Fico Smer nevű pártja jött létre a semmiből, s került kormányzati szerepbe. Nálunk 16-17 éven keresztül a pártrendszer alig-alig változott. Ami változás történt, az inkább „kiszelektálódás” (MIÉP, Független Kisgazdapárt, Munkáspárt) volt, semmint kínálatbővülés. Mások és a Méltányosság Politikaelemző Központban mi is sokszor írtunk a pártrendszer változásképtelenségéről, megmerevedéséről, arról, hogy ez gátja az innovációnak. 2006 elején még úgy nézett ki, hogy a változásban való reménykedés hiábavaló, ám – sok ok miatt, amit itt nincs módom részletezni – 2006 és 2008 között (a pártalapítás második hullámaként) két párt is berobbant a közéletbe: a Jobbik és az LMP. Az okok közül azért egyet kiemelhetünk: a társadalom jelentős részének minden oldalú elégedetlensége a létező pártokból, legyenek azok kormányon vagy éppen ellenzékben. Ebben a második hullámos pártosodásban azonban a választók „csele” az volt, hogy nem bolygatták a nagyokat, csak ún. „kiegészítő pártokat” küldtek a parlamentbe. Persze a „kiegészítő párt” kifejezés nem pejoratív. Ráadásul az LMP nemrégiben meghirdette, hogy 2014-re váltópárt szeretne lenni, és mondott hasonlókat már a Jobbik is. Bármennyire is elszántak az új pártok, mégsem tűnik úgy, hogy 2014-re ők lehetnek a Fidesz első számú kihívói (ha lesz a Fidesznek kihívója egyáltalán).
Mi tehát itt a lényeg? A pártrendszer az elmúlt években megújult ugyan valamelyest, de érdemben mégsem, s főként a hatalom megragadására esélyes pártok szintjén mutatkozik deficit. Ezt különösen azért kell hangsúlyoznunk most, mert az MSZP belső porladásával a Fidesz maradt az egyetlen nagy párt, az összes többi kicsinek, legjobb esetben középpártnak tekinthető. Elzúgott a pártosodás második hulláma, s tanulságképpen leszögezhetjük: a Fidesznek jelenleg nincs félnivalója, esélye van arra, hogy belőle váljék –Bethlen István pártja után szabadon – a mostani korszak évtizedekre regnáló nagy kormánypártja. Hacsak… Hacsak nem következik a pártfejlődés harmadik nagyobb hulláma, amelyben megteremtődhet egy hatalom megragadására képes (ma még ismeretlen) nagy párt. A pártpalettán most is vannak mozgások, de egyik se nagyon kecsegtet ilyen perspektívával. Főképpen a liberális mezőben látunk törekvéseket, amelyek röviden így foglalhatók össze: „jó lenne, ha létrejönne egy párt”. Az SZDSZ–Szema kettős mostanság sokat hallat magáról, s egyet is érthetünk kiindulópontjukkal: Magyarországon hiányzik egy liberális párt. De rögtön utána ott a kérdés: milyennek is kellene lennie egy majdani liberális pártnak? Ott folytatni, ahol az SZDSZ-szel abbamaradt, nem lehet. De van esély Magyarországon másfajta liberalizmusra? S milyen lenne az a másfajta? A Méltányosság Politikaelemző Központ régóta vizsgálja az európai liberális pártokat, s arra jutott, hogy ezek egyik lehetséges vonzásköre országuk vidéki választóközönsége. Magyarországon azonban a liberalizmus karaktere sosem volt összehozható a vidékiséggel. Nem is beszélve arról, hogy a Fidesz erősen rátette a kezét a vidéki társadalomra, s ha egy szerveződő liberális párt azt is mondaná, hogy olyan irányt vesz, mint a német vagy a brit, nem lenne könnyű dolga.
Harmadik hullám
Pillanatnyilag egy pártalakulásról gondoljuk, hogy több, mint jámbor óhaj, s ez éppen az, amelyet sokan némi malíciával szemlélnek. Gyurcsány Ferenc kísérletéről beszélünk. Vagy ez maga fogja megnyitni a pártszerveződés harmadik nagy hullámát, vagy ha ez hamvába is hull, a jövőben megszerveződő új párt(ok)nak át kell mentenie szervezési elvei közé azt a tudatosságot, amelyet most Gyurcsány platformja (mint egy új párt csírája) körül tapasztalhatunk. Bármit gondolunk Gyurcsány személyéről és az általa igazgatott platformról, el kell ismernünk, hogy olyasmiben erős, amiben az eddigi két pártszerveződési hullám pártjai nem voltak azok. Ez a komplex építkezés. Ha egy párt a jövőben komolyan labdába akar rúgni, ha nem pusztán kiegészítőként, hanem a Fideszre rivális pártként akar funkcionálni, akkor három területen – lehetőleg egyszerre – kell átlagon felülit nyújtania.
1. A leendő pártnak ideológiai perspektívát kell nyitnia, ami több, mint elégedetlenség. Berlusconi és Fico pártjai ilyen perspektívákat nyújtottak a maguk keletkezési idején, s ha az ideológia később ki is csorbult, a kezdet kezdetén nagyon fontos volt az arra fogékony választóknak. Az előző hullámban berobbanó Jobbik korlátja, hogy mindennel és mindenkivel elégedetlen, és az ilyen pártokkal szemben szintén jelentkezhet a választók elégedetlensége. Az LMP „lehet más” ígéretét csak hellyel-közzel tudta valóra váltani, mert – úgy tetszik – hiányzik belőle valami, amivel eredendő szlogenjének érvényt tudna szerezni. Az ideológiai perspektíva valójában egy átgondolt és sokoldalúan kimunkált politikakép. Gyurcsány Ferenc e területen nem áll túl jól, hiszen nem tudja precízen megmondani, hogy amit most kínál egy jövőbeli szocialista (vagy más néven nevezendő) pártnak, az ideológiájában mennyiben más, mint a korábban már kipróbált – és leszerepelt – harmadikutas baloldaliság.
2. A leendő pártnak nagyon akarnia kell pártként, nem csupán szellemi irányzatként vagy akár világítótoronyként funkcionálni. A fentebb már említett liberális kezdeményezések egyike sem tudta eddig bizonyítani, hogy a szellemi potenciálon kívül van még valami a tarsolyában. Általában is azt mondhatjuk a Fidesszel szemben elégedetlen szellemi tömegekről, hogy túl sok bennük a szellemi ellenállás és kevés a pártszerű ráció. Gyurcsány már egy évvel ezelőtt létrehozta „pártját a pártban”, a Demokratikus Koalíciót, majd pedig az idén februárban létrejött a Demokrata Párt. Nyilvánvaló, hogy ezeket az előkészületeket már az motiválta, hogy majdan a gyurcsányi vonulat önállósul.
3. Nem nehéz észrevenni bizonyos alapítványok létrejöttének egybeesését a pártszerveződéssel. A Haza és Haladás Alapítvány (Bajnai Gordonnal), valamint a Szabadság és Jólét Alapítvány (Bokros Lajossal) függetlennek mondja magát, de logikailag és stratégiailag erősen köthető egy majdan létrejövő új párthoz. Többek között ezek az alapítványok is segíthetik az 1. pontban említett, gyenge lábakon álló ideológia megalapozását. Az elmúlt hetekben ezen alapítvány vezetőitől és munkatársai tól azt kérdezte a sajtó, hogy akarnak-e párttá válni, amire a vezetők nyugodt lelkiismerettel azt mondták, hogy nem. A kérdést azonban másképpen kellett volna feltenni: akarnak-e ezek az alapítványok egy majdani párt háttérszervezeteivé válni? Egy ilyen kérdésre – azt hisszük – bajos lett volna nemleges választ adni.
Lesz-e új párt?
Végső soron tehát: újfajta pártépítési korszak előtt állunk. Először is a rendszerváltás utáni korszak legnagyobb tabuja eddig az volt, hogy a baloldalt egy monopolhelyzetű párt fémjelzi. Ez mindaddig reális opció volt, amíg a baloldal kormányzati helyzetben volt, s vele szemben a Fidesz nem tudott hatásos ellenszert találni (az elmúlt húsz év jelentős részében ez volt a helyzet). Csakhogy mára a Fidesz megfordította a képletet: a jobboldalon épült fel olyan nagy párt, amilyen az MSZP volt 1994 után. Ahogy a nagy baloldali párttal szemben a Fidesz helyesen ismerte fel a nagy néppárt létrehozatalának szükségletét, most sincs másként. Az MSZP-nek ugyanis szűk életkori és ideológiai keretei közé zárulva nincs esélye újra vetélytárssá válni. A pártot tehát Gyurcsány Ferenc nélkül is újjá kell szervezniük.
Másodszor a magyar politikatörténet tapasztalata, hogy ha van egy nagy kormánypárt, akkor az ellenzéki térfélen aprócska és széttagolt ellenzéki pártok állnak. Ilyen képletek érvényesültek 1867-től 1945-ig. A rendszerváltás után sokáig úgy tűnt: mindkét oldalon fölépíthető egy-egy nagy párt, de ehhez az kellett, hogy a Fidesz erre rászánja magát. Ezzel pedig azt is elérte, hogy tönkretette az MSZP-t; a nagy párt iránt vágyakozó közönség ma már nem az MSZP-nek, hanem neki hiszi el, hogy nagyként sokkal többet tehet érte. Gyurcsány Ferencnek (vagy annak, aki párt alapításba fog) számolnia kell ezzel a lélektani hatással: az emberek a baloldal kormányképességét ma nem hiszik el. Helyénvaló hát, ha egy új párt nem azonnal akarna a hatalomba visszatérni, hanem sokoldalúan megteremtené a kormányképesség előfeltételeit.
Most a kormányképesség előfeltételei a legnagyobb mértékben hiányoznak. A politikában persze minden megtörténhet, s ha a Fidesz sokat botlik, egy nagyon tudatos és elszánt pártnak akár automatikusan is ölébe hullhat a kormányrúd. De – attól tartok – ölbe hullásos alapon már túl sokat kormányoztak Magyarországon, s eljött az ideje arra érdemileg felkészülni. Magyarán az ellenzékiséget arra kell használni, amire való: tanulásra és fejlődésre. Meglehet, Gyurcsány Ferencet a jelenlegi magyar közegben nem lehet vagy érdemes reaktiválni, de valakinek bizonyosan kezébe kell vennie a baloldali-liberális pártpolitika alapvető megújításának régóta vajúdó ügyét. Ez a harmadik hullám első számú kihívása.
A szerző a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
