Lázár János hammm, bekap

Lázár János próbálja követni örökmozgó főnökét. Alighogy társszerzőként benyújtotta a rendvédelmisek előre hozott nyugdíjazása elleni törvénytervezetet, máris az élet újabb területén bukkan fel, ezúttal a hazai gyorséttermek ételkínálatát, működését regulázná meg.

Nem szeretjük különösebben a hamburgerkaját, de ettől még nem lesz rokonszenvesebb az a Fidesz-igyekezet, amely az élet minden négyzetcentiméterét törvényekkel szabályozná. Mert aki mindenhez ért, nem ért semmihez, ahol meg minden szabályozva van, ott a legnagyobb az anarchia. Egyébként is az egész a „létező szocializmusra” emlékeztet, ahol két pofára toltuk magunkba az olajtól tocsogó fokhagymás-káposztás lángost, de a lángossütőt már utáltuk, nehogy már sokat keressen.

Most másként horgad a hazafias-szociális diéta. Amivel nem árt óvatosnak lenni. A Paprika nevű, magyaros konyhalánc csődbe ment a kilencvenes években. Rosszul főztek. A hamburger meg a rántott csirkeszárny győzött. Egye, aki akarja.

És ez az az akarat, amit mi –szemben Lázár úrral – nem becsülnénk le annyira. Talán jobban kellene bízni az emberek eszében, ízlésében, hogy el tudják dönteni, mit hagynak megenni a gyereküknek, és mit nem, mit esznek meg ők maguk, és mit nem. Mert sokkal kevesebbel lehet őket megetetni, mint Lázár úr gondolná.

Nincs kétségünk: a frakcióvezető receptjét mindenen keresztülveri a Fidesz-frakció. A végeredmény ízétől meg alighanem világgá fut a konyhai gyorsfranchise az országból. Oszt’ már az sem lesz. Csak a legendásan egészséges, zsíros „magyaros” konyha.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.