Vásárhelyi Mária vitában az Index-szel: Méltóság és szabadság

Számomra és minden demokrata számára Szalai Annamária és Morvai Krisztina emberi méltósága éppen olyan fontos, mint a sajátunk, és miközben közéleti tevékenységük minden kritikát megérdemel, mindez nem érintheti privát szférájukat, emberi méltóságukat.

Másfél éve, 2009. október 30-án a Demokratikus Charta konferenciáján előadást tartottam a médiapiacon a megelőző években bekövetkezett változásokról, a média és a politika viszonyáról és az elkövetkező időszak várható fejleményeiről. Az előadásban súlyos kritikával illettem a politikai pártok – elsősorban a Fidesz – médiapolitikáját.

Meglehetősen sötét – bár a valóságban bekövetkezett változásokhoz képest kifejezetten optimista – víziót vázoltam fel arról, hogy elképzeléseim szerint mi fog történni a média világában a Fidesz várható elsöprő választási győzelmét követően. A konferenciáról szóló első tudósítás az Index internetes portálon jelent meg Hány halálos áldozatuk lesz a Fidesz-lágereknek? címmel.

Az írás a konferencia három előadóját és a megjelent több száz fős közönséget –az Indextől megszokott és a szerzők és szerkesztők által nyilván szellemesnek ítélt stílusban gúnyolta és alázta –, az előadásokat Grósz Károly 1988-as fehérterrort vizionáló beszédéhez hasonlította, mindenféle alapot nélkülöző vádaskodásnak titulálva azokat, a közönség alázására pedig a megjelentek négy fő bűne szolgáltatott alapot; a cikk szerzői szerint öregek, nők, roszszul öltözöttek és baloldaliak voltak.

A Debreczeni József által elmondottakat azért titulálták pokoli víziókat felfestő agyrémnek, mert a választások előtt egy évvel arra a három alaptézisre épült mondandója, hogy „a Fidesznek 2010-ben tuti kétharmada lesz, felszámolja a rendszerváltással kialakult parlamentarizmus írmagját is, és beláthatatlan időre bebetonozza a Fidesz Horthy-rendszerre hajazó hatalmát”.

Bauer Tamást azért „cikizték halálba”, mert előadásában a jövőről elmélkedve az ország leszakadását, elszigetelődését, meciarizálódását, valamint a szomszéd országokkal való hidegháború eljövetelét vizionálta, én pedig a közszolgálati médiumok várható megszállásáról, a Fidesz hegemonisztikus médiapiaci törekvéseiről, a demokratikus nyilvánosság épségét veszélyeztető tendenciákról valamint a baloldal és a liberálisok médiapolitikájának teljes kudarcáról beszéltem. S minthogy az Index a médiapiac megkerülhetetlen szereplője, szót ejtettem a portálról is: „A magyar internetes portálok közül a kétségtelenül legprofibb, legjobb infrastruktúrával rendelkező Index jobboldalisága rendkívül rafinált” – mondtam 2009-es előadásomban. A konferenciáról szóló cikk szerzőinél nem is titkoltan ez a megjegyzés verte ki a biztosítékot.

És ami a tudósításnak titulált írásukban erre reflektálva következett, az nem volt más, mint az általam elmondottakhoz és a rendezvény egészéhez semmilyen módon nem kapcsolódó perverz és pornográf vízió. Márpedig lehet egy ilyen eseményről és a résztvevőkről maró szatírát, gúnyos groteszket, szellemes vagy ízléstelen pamfletet írni, ám egyetlen közszereplő sem köteles eltűrni, hogy személyével összefüggésben „dominához befizető férfiakról”, „felajzott hímvesszőről”, „lucskos, elalélt pillantásokról”, „posztkoitális depresszióról” és hasonlókról írjanak. Mindennek ugyanis az égvilágon semmi köze nincs a véleménynyilvánítás szabadságához.

Az elmúlt húsz év egyik legsúlyosabb mulasztása, hogy miközben korlátlanná vált a véleménynyilvánítás szabadsága, aránytalanul kevés szó esett az emberi méltóságról, illetve a szabadság és méltóság egymáshoz való viszonyáról. A magyar demokrácia hanyatlása pedig éppen a közbeszéd züllésével indult el, és ahogyan folyamatosan felpuhultak a hétköznapi diskurzus normái, úgy vált mindennapjaink szerves részéve a gyűlölködés, gyalázkodás és nyilvános megalázás. Ami a kilencvenes évek elején még közfelháborodást kiváltó, megbotránkoztató és tűrhetetlen volt, az mára a nyilvánosság integráns részévé vált. Egy évtized alatt felszámolták önmagukat a demokratikus diskurzus normái, mára odajutottunk, hogy gyakorlatilag bárkiről bármit következmények nélkül le lehet írni. A véleménynyilvánítás szabadsága és az emberi méltóság védelme közötti egyensúly már régen megbomlott.

A parttalan szabadság áll szemben a védtelen méltósággal. A közbeszéd züllesztésében a prímet a szélsőjobboldali és az elmúlt évtizedben ezzel folyamatosan konkuráló Fidesz-közeli média vitte, ám ami ezen a területen történt, azért súlyos felelősség terheli a demokratikus közösséget és a liberális véleményformálókat is. Előbbit azért, mert – más demokratikus intézményekhez hasonlóan – nem védte kellő következetességgel és elszántsággal a közbeszéd normáit sem, utóbbiakat pedig azért,mert abban bízva, hogy a józan ész, a belátás, a demokratikus többség és a kulturális hagyomány kijelöli a véleménynyilvánítás szabadságának határait, nem csupán tétlenül nézték, hanem esetenként akaratlanul is bátorították a demokrácia és szabadság ellenségeit. És ebben a demokratikus közbeszéd korlátait folyamatosan átszakító miliőben felnőtt egy generáció – a mi gyermekeink –, amely tagjainak jelentős része jószerével nem hallott a kimondott vagy leírt szó súlyáról, az újságíró hatalmáról és az ezzel összefüggő felelősségéről sem. Az internetes portálok sikerének egyetlen mérőszáma a kattintás; a sok kattintás záloga pedig a poén.

Mindegy, hogy az szellemes vagy szánalmas, ízléses vagy ízléstelen, ironikus vagy megalázó, gyakran ennek oltárán áldoztatik fel az emberi méltóság is. Mert bár Szalai Annamária közéleti tevékenységéről végtelenül lesújtó a véleményem, és ezt soha nem is rejtettem véka alá, tűrhetetlennek tartom, amikor az Indexen olyan fénykép jelenik meg róla, amelynek az égvilágon semmi köze politikai szerepvállalásához, és női mivoltában alázzameg. És miközben mélyen elítélem Morvai Krisztina minden politikai megnyilvánulását, nézeteit visszataszítónak és emberiségellenesnek tartom, ugyancsak tűrhetetlen, amikor Magyarország legolvasottabb internetes portáljának oldalain idézhetetlenül gusztustalan kérdéssel alázzák a szélsőjobboldali politikust.

Számomra és minden demokrata számára Szalai Annamária és Morvai Krisztina emberi méltósága éppen olyan fontos, mint a sajátunk, és miközben közéleti tevékenységük minden kritikát megérdemel, mindez nem érintheti privát szférájukat, emberi méltóságukat. Hiszen a történelem legsötétebb korszakainak – például a XX. századi totalitariánus diktatúráinak is – éppen az emberiméltóság leértékelődése ágyazott meg.

A jobboldali és szélsőjobboldali médiában legalább tíz éve egymást érik a gyalázkodó és aljas lejárató kampányok, amelyek egyetlen célja a politikai ellenfelek integritásának felszámolása, morális megsemmisítése. Az aljas szándékkal szervezett, összehangolt karaktergyilkosság mindennapi életünk részéve vált. Cigányok és zsidók, tudósok és művészek, politikai és civil vezetők kerülnek célkeresztbe, és a rájuk zúduló alaptalan gyanúsítgatások, rágalmak, hazugságok erdejében egyre elveszettebben keresik a kiutat. A jól szervezett gyűlöletkampány eredményeként a közönségre, mint a golyószóróból elengedett lövéssorozat, a nyilvánosság legkülönbözőbb fórumairól összehangoltan áramlik a célba vett személyt lejárató, morálisan ellehetetlenítő üzenet. A cél a teljes lefedettség; bárhonnan tájékozódik is, sőt, ha tudatosan egyáltalán nem tájékozódik, akkor is tudomást szerezzen a gyanútlan polgár az aktuális gonoszról.

Ez volt a lényege a goebbelsi propagandának, és ugyanez a propaganda működteti nemcsak a szélsőjobboldali, hanem a kormánypárti sajtó jelentős részét is. És bár eszem ágában sincs azt állítani, hogy ugyanez motiválja az Index néhány szerzőjét is, akarva-akaratlanul ennek a farvizén hajóznak ők is, amikor „egy jól fizető poénért az anyjukat is eladják”. Hamás céllal és ellenkező irányból indulnak is, ugyanoda jutnak; a demokrácia minőségének rombolásához.Mi, demokraták pedig az elmúlt években azzal szembesülhettünk, hogy milyen szerény eszköztár áll rendelkezésünkre annak érdekében, hogy védelmezzük a közösségek és azok egyes tagjainak méltóságát. A folyamatosan erodálódó nyilvánosságon kívül csak az igazságszolgáltatás segíthet a szabadság és méltóság közötti egyensúly helyreállításában. Egy demokráciában a jog jelöli ki a demokratikus együttélés alapvető normáit. Ezek a megfontolások vezettek, amikor bírósághoz fordultam az Indexben megjelent írást elolvasva.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.