Kőbányák és kaszinók
A büntető törvénykönyv 225. §-a a következőképpen fogalmazza meg a hivatali visszaélés tényállását: „Az a hivatalos személy, aki azért, hogy jogtalan hátrányt okozzon vagy jogtalan előnyt szerezzen, hivatali kötelességét megszegi, hatáskörét túllépi, vagy hivatali helyzetével egyébként visszaél, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”.
Erre a tényállásra alapozta Gyurcsány Ferenc ellen 2009. október 6-án aláírt feljelentését Schiffer András, akkor az LMP szóvivőjeként, amelynek alapján az ügyészség nyomoz. A feljelentésben a hivatali kötelesség megszegését arra hivatkozva feltételezi a feljelentő, hogy a sukorói beruházás kiemeltté nyilvánítását tartalmazó kormányrendeletet nem előzte meg hatásvizsgálat, illetve az előkészítés alatt álló rendelet tervezetét nem hozták nyilvánosságra az illetékes tárca honlapján.
Azzal nem fárad a feljelentő, hogy milyen jogtalan előnyt szerzett a feljelentésben megvádolt korábbi miniszterelnök, hiszen önmagában a gyors döntés-előkészítés ilyen előnyként való feltüntetése ugyanazt a körülményt tekinti jogtalan előnynek, amit kötelességszegésként ismegjelölt.Nem tudunk róla, hogy bármely, hatásvizsgálat nélkül benyújtott és elfogadott törvény vagy kormányrendelet ügyében, amelynél nem hozták nyilvánosságra az interneten a korábbi tervezetet, a jelenlegi miniszterelnök ellen Schiffer András feljelentést tett volna, ami önmagában is alkalmat adhat fontos következtetésekre, de Schiffer lelkiismerete nem olyan súlyú ügy, amivel foglalkoznunk kellene. Más szempontból közelítem meg a továbbiakban a Gyurcsány Ferenc elleni vádat.
Ismételjükmeg: a hivatali visszaélés tényállásának két fő eleme a hivatali jogkörben való döntéshozatal és a jogtalan előny és/vagy hátrány bekövetkezése, illetve a kettő közötti oksági kapcsolat. Két ügyet hasonlítok össze ebből a szempontból, amelyek közös vonása, hogy mindkettőnek miniszterelnök az érintettje, egyaránt nagy érdeklődést váltottak ki a közvéleményben, és sokat foglalkozott velük a sajtó. A frissebbel most az ügyészség foglalkozik, és kezdeményezte is az érintett volt miniszterelnök mentelmi jogának felfüggesztését. A korábbival az ügyészség sohasem foglalkozott, sőt hivatalosan semmilyen más állami szerv sem. Az akkori miniszterelnök, Orbán Viktor parlamenti ellenzéke ugyan kezdeményezte, hogy az üggyel foglalkozzék parlamenti vizsgálóbizottság, de az akkori parlamenti többség ezt – a házszabály és az alkotmány megsértésével –megakadályozta. Ezért csak egy, az akkori ellenzék képviselőiből álló, de országgyűlési felhatalmazással nem bíró parlamenti „rész-vizsgálóbizottság” foglalkozhatott vele, amelynek történetesen én voltam a vezetője.
Mindez 2001–2002-ben történt. Készítettünk annak idején egy jelentést is „A Magyar Országgyűlés ellenzéki képviselői által az ÁPV Rt., illetve a Magyar Fejlesztési Bank teljes vagy részleges tulajdonában álló gazdasági társaságok anyagbeszerzése esetleges politikai befolyásolásának vizsgálatára felállított rész-vizsgálóbizottság jelentése” címmel, amely azóta is a számítógépemben lapul. Néhány példányát kiosztottuk újságíróknak, de nem foglalkoztak vele. Én magam emiatt a lehetőségekhez képest elég jól ismerem azt a történetet. Amostani, 2008-as ügyben nyilvánosságra került maga a feljelentés és néhány kihallgatási jegyzőkönyv, született néhány interjú is, így van lehetőségünk a két ügy összehasonlítására.
Mi történt annak idején a nevezetes bányaügyben? A kilenc évvel ezelőtt készült, tizenhat sűrűn gépelt oldal terjedelmű jelentés végén a legfontosabb következtetéseket így foglaltuk össze:
„1. A Dunaferr Rt.-nél bekövetkezett – a miniszterelnök által személyesen kezdeményezett – vezetőváltás, illetve a Dunaferr Rt. dolomitbeszerzésénél a rendszeres szállító megválasztásában bekövetkezett változás között az összefüggés egyértelműen megállapítható.
2. A Nemzeti Autópálya Rt. megrendelésére folyó autópálya-építkezésekre irányuló kőszállításokból egy cég (a Mészkő és Dolomit Kft.) nyilvánvalóan politikai szempontok figyelembevételével maradt ki, és van közöttük olyan cég (a Bányaker Bt., illetve a Femol 97 Kft.), amelynek megrendeléshez jutásánál feltételezhető a politikai befolyás.”
A mai olvasó aligha emlékszik arra, ami akkor többé-kevésbé köztudott volt. Az akkor még állami tulajdonban álló Dunaferr Rt. működtetésére a menedzsmenttel kötött szerződést a miniszterelnök személyes döntésével megszüntették, a vezetőket lecserélték, és az új vezetés megszüntette a korábbi szállító, Zarándok János cégétől, a Mészkő és Dolomit Kft.-től való kőbeszerzést, és e helyett a továbbiakban a miniszterelnök édesapjának, id. Orbán Győzőnek cégétől, a Dolomit Kft.-től szerezte be a Dunaferr a gyártáshoz szükséges követ. Az autópálya-építést az első Orbán-kormány egyetlen, korábban autópálya-építéssel nem foglalkozó cégre, a Vegyépszer Rt.-re bízta, ez a cég pedig nem szerzett be építési követ a Mészkő és Dolomit Kft.-től. Az Orbán-cég az autópálya-építésből ugyan közvetlenül nem kapott megrendelést, de más területeken bővíthette piacát, mivel a konkurens a korábbi megrendelések elvesztése miatt tönkrement.
Az egykori bizottsági jelentésünkben hivatkozott mérlegadatok szerint Orbán Győző cégének árbevétele az 1998. évi 371 millió forintról 2000-re 726 millió forintra, adózás előtti eredménye 50 millióról 222 millióra, saját vagyona 98 millióról 342 millióra nőtt. A korábbi konkurens két évvel korábban 270 milliós árbevétele szinte nullára csökkent. Az összefüggés a miniszterelnöki döntések és az édesapja cégének piaci térnyerése között nyilvánvaló. A jogtalan előnyszerzés és hátrányokozás tényállási körülménye megállapítható. Ha valaki büntetőjogi tényállást keresett volna a történtek körül – ami bennünk, Orbán Viktor politikai ellenfeleiben fel sem merült, csak politikai következtetést fogalmaztunk meg –, alighanem rátalálhatott volna a hivatali visszaélésre, a 225. §-ra.
Mi a helyzet a 2008-as történettel? Mit tudunk Sukoróról? A sajtó arról tudósított az elmúlt két évben, hogy a Gyurcsány-kormány külföldi befektetőkkel tárgyalt (egy alkalommal a miniszterelnök személyes részvételével) egy kaszinót és kapcsolódó egyéb idegenforgalmi létesítményeket tartalmazó, egymilliárd eurós fejlesztésről, amelynek nyomán két-háromezer új munkahely jött volna létre. A beruházók eredetileg Budapesttől délkeletre, Albertirsánál tervezték a beruházást, ott vásároltak földet. Ott végül nem volt mód a megvalósításra, és ezért a Velencei-tó környéke felé fordultak, és a korábban megszerzett földterületet – amelyet a tervezett autópálya-építés miatt kisajátítás érintett – Sukoró körüli ingatlanokra kívánták az állammal elcserélni, melyekre nem volt az államnak más célból szüksége.
A Fidesz-sajtó, az „elszámoltatási kormánybiztos” és az ügyészség arról beszél, hogy az ingatlancsere súlyos értékaránytalansággal történt (volna), és erre hivatkozva nyomoznak az államot ért 1,3 milliárdos kár miatt (amely végül nem következett be). A Fidesz-sajtó és a feljelentő nemcsak az ingatlancserét, hanemmagát a kaszinófejlesztést támadja, mint káros, elfogadhatatlan törekvést, és ünnepli ennek meghiúsulását.
A két történet között két alapvető különbség látszik. Az első: a kőszállítások esetében az akkori miniszterelnöki döntés következménye az állami beszerzések más szállítóhoz való átterelése volt, a döntésnek az ország számára kedvező gazdasági hatásáról nem tudunk. Nem lett ettől jobb a magyar kohászat helyzete, nem gyorsult ettől az autópálya-építés, nem gazdagodott az ország. (Csak a miniszterelnök családja.) A kaszinóberuházás számottevő turisztikai kapacitásnövekedést, új munkahelyeket jelentett volna, olyan méretben, amelyre más ágazatokban (például az autóiparban) csak hatalmas állami támogatások mellett kerül sor, míg ez esetben a beruházó nem tartott igényt állami támogatásra. A második különbség: a kőszállítások esetében tetten érhető a döntéshozó politikus közvetlen anyagi előnyhöz jutása a család gazdagodásával, míg a másik esetben ilyesmiről nincs tudomásunk, a feljelentésben sincs ilyen, komolyan vehető utalás. A Gyurcsány Ferenccel szembeni gyanúsítás nem tartalmaz olyasmit sem, hogy az – időközben meghiúsult – döntés kárt okozott volna az országnak.
A Schiffer-féle feljelentésben ugyan nem szerepel, de a sajtóban és a másokkal szemben folytatott nyomozásban központi kérdés az a veszteség, amely az államot az úgymond hamis értékbecslés alapján történt ingatlancsere révén érte volna, ha az megvalósul (de nem valósult meg, és ezért a veszteség sem következett be). Minthogy az országban az elmúlt húsz évben a privatizáció, az állami és önkormányzati megrendelések, a beruházásokhoz szükséges állami és önkormányzati engedélyek kiadása során sok esetben történtek visszaélések, nem lehet eleve kizárni, hogy a telekcsere során visszaélés történhetett, bár erre bizonyítékot egyelőre nem produkált az ügyészség.
A csere tárgyát képező ingatlanokra több értékbecslés készült, és ezektől eltér az, amelyet az ügyészség rendelt meg. Hogy melyik a helyes, azt nem tudjuk. Főként nem tudunk arról, hogy a nyomozás során olyasmi derült volna ki, hogy a gyanúsítottak bármelyikének –a vagyonkezelő szervezet vezetőinek, illetve most már kiváltképpen a volt miniszterelnöknek – tudomása lett, illetve lehetett volna az értékbecslés úgymond hibás voltáról. Minden ismert eddigi vallomás ellentétes ezzel. Ebben az esetben tehát aligha állapítható meg komolyan vehető módon jogosulatlan előnyszerzés vagy károkozás, mint a hivatali visszaélés tényállás megvalósulásának feltétele.
Az összehasonlítás alapján adódik a következtetés: az első Orbán-kormány idején a rendelkezésünkre álló adatok szerint felvethető lett volna a hivatali visszaélés megvalósulása, a második Gyurcsány-kormány idején a Sukoró-ügyben a rendelkezésünkre álló adatok szerint nem vethető fel. Szögezzük le ugyanakkor: ha visszaélés az, ami az első Orbán-kormány idején történt, régen elévült. Hamarosan elévülnének a Gyurcsány-kormány idején, 2008-ban történtek is. Alighanem ezért lett sietős a dolog Orbán ügyészségének.
A szerző közgazdász
