A gordiuszi csomó

Európa szégyene. Ezzel a megnevezéssel illette Orbán Viktor Magyarországát a német közszolgálati ARD televízió kommentátora húsvéthétfőn, az esti híradóban, az új alkotmány megszületése alkalmából. „Ez az állam már nem tartozik ebben az értelemben az EU-hoz” – szólt a verdikt, amit (az elhangzottak értelmét és az elhangzás helyét tekintve) mérhetetlenül súlyosnak, ámde helytállónak kell tekintenünk.

Legföljebb annyit tehetünk hozzá, hogy ami hazánkban történik, az nemcsak Európa, hanem természetesen – és elsősorban – Magyarország szégyene. Mindannyiunké. Hogy a szégyenből és a felelősségből ki milyen arányban részesül, az más lapra tartozik, most szorítkozzunk csak az új alkotmányra.

Tudjuk, hogy az alkotmányozó – hazudjon utólag bármit – a választások előtt nem kért felhatalmazást a közjogi rendszer átalakítására. Mi több, az ellenkezőjét ígérte: az alkotmányozás ilyen értelemben tehát illegitim. A legitimitás utólag pótolható volna egy népszavazással – gondolhattuk korábban. Csakhogy az orbáni alaptörvény ismeretében már ezt se gondolhatjuk, hiszen a demokrácia lerombolását és az autokrácia kiépítését senki és semmi nem legitimálhatja. (Más kérdés, hogy a hatalmon lévőknek nincs bátorságuk efféle próbát tenni, helyette egy közjogilag értelmezhetetlen kérdőívvel manipuláltak).

Az alkotmányozás folyamata nélkülözött minden érdemi politikai, szakmai és társadalmi egyeztetést. Az egészet erőltetettmenetben, bő egy hónap alatt hajtották keresztül a parlamenten, a két demokratikus párt bojkottja és a szélsőjobb asszisztálása mellett; az alkotmányjogászok (pártállástól függően heves vagy visszafogott, ám általános) kritikájától és a demokrata polgárok tiltakozásától kísérve. Az új alaptörvény emiatt a legszűkebben vett jogi és a legtágabban értelmezett szellemi tekintetben is csapnivaló fércmű. Politikai értelemben pedig oktrojáltnak tekinthető. Mindez tetten érhető a szöveg – de főként a preambulum – egyoldalú politikai fundamentalizmusában, egy új nemzeti-keresztény kurzus bevezetésének visszataszító, egyszersmind szánalmas igyekezetében. Egy avíttságában is kommersz jobboldali történetszemlélet jogértelmező normává emelésének buzgalmában. Továbbá abban a külpolitikai bonyodalmakkal fenyegető abszurditásban, ami a magyar állam alkotmányát a (más államok polgárait is magába foglaló) magyar nemzethez rendeli.

Az új alkotmány hátat fordít a nyugati demokratikus fejlődésnek. Az utóbbit az emberi alapjogok egyetemessége és garanciáik kiterjesztése jellemzi, az orbáni állam pedig korlátozza, illetve bizonyos kötelességek teljesítéséhez köti őket (pl. munkavégzés). Sorolhatnánk még a súlyosabbnál súlyosabb problémákat, ám ha jobban belegondolunk, mindennek nem sok értelme van. Valójában semmi. Mert az orbáni alkotmányozás kritikája – hogy egy valaha politikust idézzek – „alkalmatlan tárgyon elkövetett megvitatási kísérlet”. (Ez az 1990-es kormányprogram vitája során hangzott el – Orbán már akkor is igazságtalan volt, de még szellemes.) Ha ugyanis abból indulunk ki, hogy egy demokratikus alkotmány alapvető közpolitikai célja a hatalmi intézmények működésének harmonizálása, a limitált hatókörű birtoklásukért folyó versengés koordinálása, méghozzá a demokratikus államok működtetése során kívánatos hatalmi váltógazdaság elősegítésének jegyében, akkor az orbáni alaptörvény per definitionem nem tekinthető alkotmánynak. Itt ugyanis egy olyan közjogi csapdarendszerrel állunk szemben, amelynek célja épp az ellenkezője: a közhatalmi intézmények korlátlan, kizárólagos birtoklása, a birtoklásukért folyó verseny kiiktatása – ha kell, a kormányzat megbénítása árán is. Ez tehát egy antialkotmány. Amely úgy szabályozza a közintézmények működését, hogy azok nem az ország minél jobb kormányzását, hanem a hatalom minél nagyobb összpontosítását és minél biztosabb megtartását szolgálják.

A részleteket sokan leírták már: az ördög bennük lakik. A politika ördöge. A sem isteni, sem emberi korlátot nem ismerő (rájuk csak szemforgatómódon hivatkozó), csillapíthatatlan hatalomvágy. Amely már a (papíron még hatályos) ’89-es demokratikus alkotmány keretei között kielégülhetett, hisz a választáson elnyert főhatalom birtoklásán túl kiterjeszkedett a köztársaság minden fontos intézményére. (Ahova nem vagy csak részben, ott a hatáskört nyirbálta meg.) A demokratikus intézményrendszert autok ratikus üzemmódba kapcsolta át a fékek és ellensúlyok kiiktatásával. Ám kiderült (ami persze tudható volt előre), hogy nem elégszik meg ennyivel. Hogy nem éri be efféle ad hoc megoldással. Hogy a cél: a tartós és intézményes egyeduralom kiépítése. A jogi korlátok kiiktatásával: az önkényuralomé.

Már a régi alkotmány sorozatosmódosításávalmegindult a nagy építkezés. A nagy hatalmú kormányfővé avanzsált politikai vezér nem elégedett meg azzal, hogy akaratának engedelmes végrehajtóit helyezte a legkülönfélébb pozíciókba: hozzálátott ezek közhatalmi erődítménnyé alakításához is. A mandátumok meghosszabbításával, az újabb választás kétharmadossá tételével, a jogkör növelésével. (Hogy mindezekre milyen konkrét lépések során került sor – illetve hol tart a folyamat – az Állami Számvevőszék, a Legfőbb Ügyészség, a médiahatóság, a Költségvetési Tanács, a jegybank monetáris tanácsa, az Alkotmánybíróság, a rendes bíróságok stb. esetében, annak részletezésétől ezúttal eltekintünk.)

Az új alkotmány – az antialkotmány – látszólag nem igazolta a legpesszimistább jóslatokat: Orbán nem épített ki prezidenciális rendszert a parlamentáris helyett. Valójában sokkal rosszabb történt: a korlátlan uralom más eszközökkel való bebiztosítása. Ahol a mindenkori kormányzatot überelni képes hatalmi jogosítványok nem egy nagy hatalmú (ám a hasonló rendszerek sajátosságának megfele lően a közvetlenül választás próbájának és kockázatának kitett) elnök és egy őt szolgáló felsőház kezében vannak, hanem kevésbé feltűnő, ám ezeknél biztosabb helyeken. Például a Költségvetési Tanács vétójában és az államfő ehhez rendelt új parlamentfeloszlatási jogában. Ha végignézünk az új közhatalmi erődítményrendszeren (s itt felsorolhatnánk a pozícióba ültetett és a jövőben odaültetendő helytartók hivatali idejének elborzasztó évszámait, olykor 2024-ig), akkor napnál világosabb, hogy mindennek egyetlen célja és értelme van: egy bármilyen másik kormány megbénítása, majd rövid úton való eltávolítása. Az orbáni álalkotmány olyan –minden demokráciá ban kormánykompetenciát képező – ügyeket tesz kétharmadossá, mint az adózás rendje, a családtámogatási rendszer, a nyugdíj- vagy az állami vagyonnal való rendelkezés. Hogy senki más ne tudjon kormányozni, ne bírjon moccanni se. A demokrácia értékrendje felől nézve mindez talán a politikai patológia fogalomkörébe sorolható. Ha volna ilyen fogalomkör. Mert arra a hatalmi megszállottságra, politikai elvetemültségre, bűnös és kártevő hajlamra, amiről szólni próbálunk, valójában nincs szavunk. Vagy ha van, röstelljük kimondani.

Ám akármit mondunk: egyszer véget ér ez a rémálom. És akkor újra kell rendezni közös dolgainkat. Fel kell tenni bizonyos kérdéseket. Például azt, hogy – politikai értelemben – mi legyen azokkal, akik a demokrácia ellen, az ország kormányozhatósága ellen munkálkodtak. Minden kétséget kizáróan, nyilvánvalóan és félreérthetetlenül. Nemcsak ellenzékben, de kormányon is! Ördögi leleménnyel, végtelen kitartással, mérhetetlen károkat okozva. Amit művelnek, az most is alkotmányellenes. Nemcsak a papíron még hatályos 1989-es, de a saját alkotmányuk szerint is. Mindkettőben írva vagyon: „Senkinek a tevékenysége nem irányulhat a hatalom… kizárólagos birtoklására.” (2. § 3., illetve C. cikk 2.)

Orbáné másra sem irányul. Mondhatják-e majdan a demokraták: fölülkerekedtünk, lássunk neki a romeltakarításnak – ő meg csak működjön tovább, ahogy eddig, reméljük, legközelebb nem lesz sikeres? Vagy a történtek után le kell vonni bizonyos politikai konzekvenciákat?

Az orbáni alkotmány jelen tudásunk szerint kibogozhatatlan gordiuszi csomó. Valahogy szét kellmajd vágni, alighanem.

-
MARABU RAJZA
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.