Werner Hoyer német külügyi államminiszter szerint: „A médiatörvényekkel összefüggésben felmerült aggodalmaink a hétfőn elfogadott alkotmánnyal – és annak létrejöttével – erősödtek, és nem gyengültek”. Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője (és nyomában Németh Zsolt külügyi államtitkár) megint nem fogta magát vissza: „Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy bármely más országból – akár Németországból is – beavatkozzanak a magyar alkotmányozási folyamatba. Magyarországnak évtizedeken át el kellett tűrnie, hogy más fővárosból akarták megmondani, mit tegyünk, illetve tehetünk... Ez az időszak véget ért”.

Hogy Szijjártó úr „diplomáciai neveletlen”, az nem újdonság. Az viszont már valódi gazdasági és politikai károkat okoz, ha mérhetetlen szűklátókörűséggel ismét követi kormányfőjét (az ő hangja), és körkörös szabadságharcában a (korábbi) kommunista Moszkva és a (mostani) demokratikus Berlin – lásd még: Brüsszel – közt fedez fel ismételten párhuzamot. A volt diktatúrabirodalom és a szabad országok szabad társulása között. Amely – és erről a magyar parlamenti többség gyakorta elfeledkezik – közös európai értékek és érdekek alapján szerveződik. Az persze már nagyon is jellemző, hogy – magából kiindulva – a kabinet minden véleményt diktátumnak fog fel, és ilyenképpen azonnal el is utasít.

Meglehet persze, hogy a szóvivőben csak a védekező reflex működik: igen megégethette magát a kabinet a médiatörvénnyel, ha ennyire fél az alkotmány fogadtatásától. Vagy ők is tudják, hogy ez az alkotmány védhetetlen?