Imázsépítés – magyar módra
Arra nézetem szerint semmi esély nincs, hogy a kormánypolitikusok az imázsépítésről eszmét cseréljenek azokkal a konzervatív körökkel, melyeknek tagjai annak idején kimentek a „harcmezőre”, és mindenféle ellenszolgáltatás nélkül segítették a liberális oldalról átjövő, a ’94-es választáson az 5 százalékos küszöböt éppen átlépő Fidesz jobboldali elfogadását. Ennek fényében az ember kénytelen a nagy nyilvánosság előtt elemezni a hitelvesztés okait, lehetséges ugyanis, hogy a kormány hírnevének javításához – minden tiszteletdíj nélkül – mi, itthon élő konzervatív értelmiségiek is hozzá tudunk járulni.
1. Már évekkel ezelőtt kifejeztem aggodalmamat azoknak a külföldi újságíróknak, olykor a politikusoknak méltatlan hangnemben megfogalmazott minősítésével kapcsolatban, akik nem értettek egyet a Fideszhez közel álló média szóhasználatával. Ahelyett, hogy érdemben vitatkoztak volna nézetükkel, rámutattak volna az általuk vélt hibás tételekre, gyakran ocsmány jelzők („hazug”, „testileg és agyilag lepusztult”, „büdös disznó”, „kacsacsőrű emlős”, „totál gonosz”, „undort keltő rovar” stb.) tömkelegével illették őket. Nem remélhettük, hogy a szóban forgó személyek a sértéseken túltegyék magukat. Várható volt, hogy visszavágás nem a kijelentéseket közlő hetilapot és munkatársait fogja érinteni, hanem az általuk támogatott politikai erőt, amely mindezt némán elnézte. Sőt: ha ez a párt megnyeri a választást, akkor a kormányt és ezen keresztül az országot. Erre a visszavágásra még inkább számíthatunk, ha az antiszemitának minősíthető kijelentéseket közzé tevő újságíró a kormányzó párt alapítói közé tartozik, akivel – látszólag (?) – még a miniszterelnök is baráti kapcsolatot ápol. Az antiszemitizmus a nyugati világban nem szalonképes, a rossz allás nemcsak egyszerű cikkekben, hanem számos más, az országot érintő kérdésben is jelentkezhet. Tudomásul kell vennünk, hogy a liberális szellemiségű újságírás nyugaton hatalmas erőt képvisel, jeles tagjai nemcsak a baloldali, hanem a konzervatív lapokban is jelen vannak. A barátságtalan reakciók hatványozottabban bombázhatnak bennünket, ha valamelyik ország vezető politikusait, hazánkba akkreditált követeit érik durva kitételek a hazai sajtó hasábjain. Emlékezetesek a Bush elnökről szóló minősítések, az amerikai és a francia nagykövet elleni támadások. Gondolja azt bárki, hogy mindezek következmények nélkül maradnak?
Mindennek eredményeképpen nem lehet csodálkozni azon, hogy minden erőfeszítés ellenére az Egyesült Államok elnökének ajtaja – függetlenül attól, hogy ki foglalja el az elnöki széket – nem nyílik meg a magyar jobboldal vezetője előtt. Egy konzervatív értelmiségi számára fájdalmas olyanokat olvasni Janusz Bugajskitól, a Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központjának kutatási igazgatójától (Népszabadság, március 3.), hogy Orbán Viktornak nagyon rossz a sajtója az Egyesült Államokban. Jó kedvre a német követasszonnyal készített interjú sem deríti az olvasót, miként az sem, ha a jobboldal vezető lapja is arról cikkez, hogy „Hűvös szél fúj Berlin felől” (Magyar Nemzet, március 5.).
A jobboldali kormány imázsának csökkenéséhez, a bírálatokhoz jelentősen hozzájárult az EU-elnökségünk kezdeti periódusában átgondolatlanul, fölöslegesen meghozott médiatörvény, amelyet nemcsak a nyugati balliberális, hanem a jobboldali média is kifogásolt, nem beszélve a nyugati (konzervatív) politikusokról. Lehet persze mindezeket a hazai közvélemény megnyugtatására hazánk elleni belülről irányított támadásnak minősíteni, tartok viszont attól, hogy ezek az erőltetett és igaztalan magyarázatok a kormány imázsát tovább rontják! Az sem tesz jó benyomást az EU-ban, a demokratikus világban, ha politikusaink másképpen szólalnak meg külföldön, mint határainkon belül.
Nem kell ahhoz külföldi tanácsadó, hogy levonjuk a következtetést: abba kellene hagyni az EU, a nyugati politikusok, médiamunkások sértegetését, méltatlan, személyeskedő, durva hangnemű minősítését. Ha már büszkeségünk nem engedi a médiatörvény visszavonását, mindent meg kell tennünk annak elfogadható módosítására.
2. Tudomásul kell vennünk, hogy a belpolitikai csatározások milyenségét, demokratikus jellegét nemcsak a nyugati média, hanem az ezzel megbízott követségek tisztviselői is figyelik és tájékoztatják arról kormányaikat. Ebből is következtetnek politikusaink egyéniségére, szellemiségére, gondolkozására. A demokratikus országokban aligha találunk olyan elképesztő, megsemmisítő hadjáratot, mint amilyen az MDF, a volt testvérpárt és annak elnöke ellen (aki korábban hosszú évekig hazánk legnépszerűbb politikusa volt) folyt, csupán azért, mert meg akarta őrizni pártja függetlenségét. Ugyanakkor a 2006-os választás előtt, szinte semmit sem tettek a szélsőséges, antiszemita jellegű kijelentéseket tevő Jobbik sikerének megakadályozása érdekében. Mindezekből a nyugati politika aligha von le a kormánypártra vonatkozóan előnyös következtetéseket. A nagy többséget elért kormányzó pártnak arra sincs szüksége, hogy a hatalom birtokában a legyőzött ellenfeleknek még az írmagját is kiirtsa.Még a látszatát is el kell kerülniük annak, hogy a kormányzó párt a jövőbeni sikerét a választási rendszer alapvető módosításával teremtse meg. Nézetem szerint megvan bennük a képesség, hogy ezt hatékony, sikeres kormányzással is elérjék.
3. Nem tett jót az országimázsnak a külföldi cégek váratlan, mindenféle egyeztetés, konzultáció nélküli megadóztatása. Egy nagy parlamenti többséget élvező kormány azt éppen megteheti – bár a káros következmények később elkerülhetetlenül jelentkeznek –, hogy a munkavállalók érdekegyeztető szervezeteivel a rájuk vonatkozó törvények, rendelkezések meghozatala előtt nem, vagy alig egyeztet. Ezt a külföldi cégek is zokon veszik, de hatékonyabban tudnak válaszolni. Ne csodálkozzunk azon, hogy bepanaszolnak bennünket az EU illetékes szervezeteinél. (Az Európai Bizottság eljárást is indított Magyarország ellen a távközlési cégekre kivetett válságadó miatt.) Nem lehet a tőkések, a nyugati cégek ellen egy időben támadást intézni, és ugyanakkor letelepedésre biztatni őket, hiszen bármennyire is szeretnénk a nemzeti ipart megteremteni (a kutatás+fejlesztés jelentősebb támogatása nélkül!), a külföldi vállalatok hazai jelenlétére – már a munkahelyek megteremtése miatt is – beláthatatlan ideig szükség lesz. Amint a Németország nagykövetével készített és már hivatkozott interjúból kiderült: megingott Németország, legnagyobb szövetségesünk, gazdasági partnerünk bizalma irántunk. Nem véletlen, hogy a médiatörvény leghevesebb kritikáját éppen onnan kaptuk. Nyilvánvaló, hogy a német cégek utólagos megadóztatása ügyében Merkel kancellár asszony nem a mi pártunkra, hanem a német vállalatok oldalára áll.
4. Végül számos kevésbé (?) jelentős intézkedést, nyilatkozatot sorolhatnék fel, amely rontja a rólunk, pontosabban a kormányról külföldön kialakított képet. Ezek közé tartoznak a visszamenő hatályú törvények, amelyekkel aligha írjuk be nevünket az európai jogszolgáltatás dicsőségkönyvébe. Nem dicsekedhetünk a világ előtt kiváló alkotmányjogász köztársasági elnök méltatlan leváltásával, az Alkotmánybíróság hatáskörének csorbításával, nem elegáns a Nemzeti Bank elnöke ellen indított akció, a költségvetési tanács elnökének menesztése, az IMF különös kezelése és minősítése, a másképpen gondolkozó alkotók elleni támadás özön. A meghozott és bevezetett intézkedéseken változtatni már aligha lehet. Javítana viszont a kormány imázsán az elkövetett hibák elismerése, például a médiatörvény visszavonása vagy alapos módosítása, ezt azonban nemhogy a jelen írás szerzője, de még a londoni szakértők sem tudják elérni. Annak viszont elvileg nem lehet akadálya, hogy a kormány ne éljen vissza a kétharmados parlamenti többséggel, hogy a külföldi és a hazai bírálókat, a másképpen gondolkozókat ne tekintse ellenségnek, hogy minden vonatkozásban demokratikusan kormányozzon.
A rendszerváltozás után eljutottunk abba a hőn óhajtott állapotba, hogy nem kell sem nyugati, sem keleti nyomásnak, idegen elvárásoknak eleget tennünk. Most rajtunk, pontosabban a politikai eliten van a sor, hogy ne rombolja le a kiválóságunkról, kreativitásunkról a világban keringő jó véleményeket. Hiába ismerik el művészeink, íróink és tudósaink teljesítményét külföldön, ha a politika színpadára tévedt polgártársaink képtelenek a kihívásoknak eleget tenni, ha minden erejük egymással folytatott öldöklő harcra megy el erejük. Vannak nagyon régi és új érdemeink is, amelyekkel kivívtuk a szabad világ elismerését, amelyekre büszkék lehetünk. Ha méltatlan támadás ér bennünket, arra európai színvonalon, intelligens érvekkel kell válaszolnunk. Kultúrnemzet vagyunk és akként is kell viselkednünk. Kíváncsian várom, hogy a londoni cég milyen – számunkra is új – tanácsokat ad a kormány és vezetője imázsépítéséhez.
A szerző akadémikus, a Nemzeti Kör tagja
