A múltba vezető átalkotmányozás programja tervszerűen zajlik, s a kész zsaluba áprilisban belelöttyen az új alkotmány szövege, és úgy tűnik háborítatlanul meg is köt majd. Nem lenne baj, ha a gyengécske ellenzék képes lenne legalább megrázni, megrugdosni ezt a zsalut, töredezzen, repedezzen az a csupán bírvágyból, akaromból, megtehetemből, tölgyfalombból, vármegyéből, bosszúvágyból kevert müzli, a magalkotmány.

De erre nincs remény. Persze jó volt látni harmincezer embert a Szabad sajtó útján, de kétségbeejtő volt hallani, hogy mit mondanak a pártokról, és közben rossz volt tudni, hogy igazuk van. A III. Köztársaság már szerintük is halott.

Őszre a Fidalkotmány és még sok sarkalatos törvény is formába öntetik, s átmenetileg mindenképpen megszilárdul. Még az is lehet, hogy a kétharmad kitölti törvényes ciklusát, s egy kifejlett és kész jogrendszerű Orbánország vár majd lebontásra. Persze a választókörzetek kijelölése és a jelöltállítás, valamint a választási szabályok is orbánizáltak lesznek addigra.

Ráadásul – ahogy arra többen már figyelmeztettek – a Fidesszel szembeni győzelem kétszer is alig egy-két százalékon múlott, és az akkori hányadok esetleges megközelítése is hiábavalóság lehet, ha a nem itt élő állampolgárok szavazata bővített előnyt biztosít az egyik oldalnak. S még a relatíve kis győzelem is tovább fokozható, ha az egyébként most is a győztest segítő választási szisztémánkat a nyertest még több mandátummal jutalmazóra cserélik. Bizonyára így is lesz.

Mindez a társadalom békés változást akaró erőit arra kényszeríthetné majd, hogy legalább az ellenzéki oldalon kialakítsák a konszenzusos politika kultúráját és gyakorlatát. Egyébként nem tudják letárgyalni és megvalósítani, hogy minden választási körzetben csak egyetlen, a legesélyesebb jelölt induljon a Fidesz embere ellen.

Az ellenzéki pártoknak csak akkor lesz esélyük, ha átmenetileg lemondanak az egymás ellen folytatott mandátumszerző harcról, és valójában az első polgári alkotmányozó nemzetgyűlésbe próbálnak közösen jelölteket állítani. Ez azonban csak akkor lehetséges, ha az eljövendő kampány részükről nem a hatalom megszerzéséért folyna, hanem azért a kétharmadért, amely visszalökheti az országot az alkotmányfejlődés demokratikus kerékvágásába. Ehhez a pártok élén államférfiakra volna szükség.

A Fideszt így legyőző politikai erők képviselőiből – mivel kétharmaddal ezt kimondhatnák – valóságos alkotmányozó nemzetgyűlés alakulhat, amely rekonstruálja az alkotmányt, megalkotja az alkotmányos alapintézmények függetlenségét garantáló kétharmados törvényeket, visszaállítja a sajtó szabadságát, biztosítja a normatívan finanszírozott nemzeti közszolgálati média függetlenségét, újra korrekté teszi az országgyűlési és helyhatósági választások szabályait, majd feloszlik. Igen: feloszlik.

Annak érdekében, hogy ez a lemondás ne követeljen végleges politikai önfeladást az ellenzék pártjaitól, közösen ki kellene dolgozniuk a IV. Köztársaság ismérveit, és ezeket akár évekig tartó munkával, még a választás előtt meg kellene ismertetniük a nemzettel. Egy teljesen kidolgozott, részletes – rekonstruált és korszerűvé tett – alkotmányra van szükségük. Ez esetben szavazáskor a nép tényleg az alkotmány(ok)ról is dönthet majd. Ez persze annyira bonyolult helyzet lesz, hogy ezeket az értékeket már most célszerű volna egy ismert és még tiszta jelképpel kifejezni. Ez ügyben Szilágyi Ákos éppen a Népszabadságban már évekkel ezelőtt letette a garast. Ő a Kossuth-címert ajánlotta figyelmünkbe.

Ezt a munkát csak akkor lehet sikerre vinni, ha maguk az ellenzéki pártok is demokratikusan működnek. Ettől messze vagyunk. A Jobbikot éppen az ellenzéki koalíció gátjaként tartja, illetve fogja tartani a jövőben a Fidesz. Az LMP-nek talán már készülődik a váltópártja, s az MSZP-t a nyolc év felelősei uralják és fogják uralni. Pedig ehhez a szükséges konszenzusos alkotmányozó politikához a lakosságot ténylegesen elérő programalapú (tömeg) pártok szükségeltetnek. Ezekben a tagság végső fokon képes lenne legalább részben ellenőrizni a vezetést. Ám amíg hazánkban ilyen a pártfinanszírozás módja, ezt a pártvezérek saját tagjaiknak sem engedhetik meg. A lakosságnak viszont nincs pénze tömegpártokat felépíteni. Ezért továbbra is a meglévő pártok játszanak, és nekik szavazatokat kell szerezni, majd ez úton közpénzt, de előtte a kampányra titokban támogatásra kell bírniuk az ilyenolyan tőkéket. Aztán törvényekkel átadni nekik piacot, biztosítani extraprofitot…

Ennek folyamatos lejátszására jó a Fidalkotmány is. Sőt! Erre jó igazán! Félig kész, vagy visszabutított jogállamban még inkább a pártfinanszírozási pénz a fegyver. Orbán politikai ellenfelei esélyességüket keresve legelőször a pártpénztárt tegyék fel a hálóra, s reménykedjenek, hátha lesz néhány fiatal ügyész, a „magyar tiszta kezek”, akik akár csak a mai párttörvényt komolyan veszik.

A kialakult helyzet felkínálja a lehetőséget arra a furcsaságra, hogy a fülkeforradalom badarságából egyszer valóság legyen. Pártelvű és civil alkotmányos polgári mozgalmakat kell indítani és közöttük nyilvános alkotmányozó párbeszédet kell kezdeni. Egy sokkal nagyobb kerekasztalt kell körbeülni, illetve előtte nagyon sok kicsit. Ezt csak a helyi társadalomban lehet elkezdeni, s az első lépcsőfok itt is a saját politikai nyilvánosság megteremtése lesz. S erre ott van az internet, az egyetlen médium, amelynek fejlődése során nem volt állammonopol szakasza.

A szerző közíró