A 2002-es választásokat megnyerő MSZP–SZDSZ-koalíció a kampányban 160 milliárdos adócsökkentést ígért, pedig épp súlyos takarékossági intézkedéseket kellett volna hozni a hiány csökkentése végett. Az adócsökkentés igazságtalan megszorításokkal járt, épp azoktól vettek el többet az oktatásban, egészségügyben, szociális ellátásban, akik az adócsökkentéssel semmit sem nyertek. A kormány a 160 milliárd forintot az áfakulcsok növelésével és új adónemek bevezetésével pótolta. A magasabb áfakulcsok súlyosan érintették az alacsonyabb jövedelmű rétegeket, többek között a nyugdíjasokat. Mivel az áfa mindenki számára egyforma, növelése jobban sújtja az alacsonyabb jövedelműeket, mert ugyanaz az öszszeg az alacsonyabb jövedelem nagyobb részét viszi el.

A lakáscélú hitelekkel azokat a jómódúakat támogatta meg az Orbán-, majd egy ideig még a Medgyessy-kormány, akik képesek voltak 20–30 milliós hiteleket felvenni.

1987-ben magától értetődő szakmai döntés volt, hogy a bevezetendő szja progreszszív lesz, hat sávval és kulccsal. Az ilyen adórendszer csökkenti a jövedelmi különbségeket (ami a jövedelemadó egyik alapfunkciója), az egykulcsos pedig nem!

A progresszív szja-rendszer persze folyamatos karbantartást igényel, a sávokat és a kulcsokat az infláció mértékének és az adórendszer újraelosztó szerepének megfelelően kell alakítani. Ez nem történt meg. A 90-es évek közepétől a felismerhetetlenségig erodálódott az szja-rendszer, s éppen addigra veszítette el progresszív, a magasabb jövedelmeket erőteljesebben terhelő jellegét, amikor az egyenlőtlenségek csökkentésére a legégetőbb szükség lett volna. A jövedelmi egyenlőtlenség 1989 és 1996 között a kétszeresére ugrott.

A nyugati közgazdászok döntő többsége elfogadta, hogy a gazdagok nyernek legtöbbet a piacgazdaságra való áttéréssel, de csak úgy tekintette ezt igazságosnak, ha érvényesül a gazdasági növekedésnek a szegényeket segítő, leszivárgó hatása. Nem ez történt. Kutatásaim alapján állítom, hogy az szja-rendszer eróziója nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a szegények még szegényebbek lettek, számuk jelentősen nőtt, a középosztály lesüllyedt, a felfelé irányuló mobilitás szinte megszűnt.

Az szja kulcsait akkor kell csökkenteni, amikor az adók mértéke a versenyképesség rovására megy. Erről nálunk szó sem volt. A legfelső 38 százalékos kulcs 36 százalékra csökkentése mit sem változtatott a versenyképességen, de a kiesés pótlása újabb terheket rótt a teljes lakosságra. Mára már sokan felismerték az adócsökkentés kártékonyságát, olyanok is, akik a kellő pillanatban nem hallatták hangjukat. Számítások igazolták, hogy az MSZP–SZDSZ-koalíció két adócsökkentése felel a jelenlegi költségvetési hiány harmadáért.

Alapvető közérdek, hogy az adórendszert ne sánta „szakmai” érvekkel megtámogatott ideológiák, hanem a tények, az adatok és a társadalmi problémák mérlegelése alapján alakítsák. Az APEH adataival végzett számításaim szerint 1996 és 2009 között a jövedelemkoncentráció rendkívül magas volt és növekvő tendenciát mutatott. Ma a 4,5 millió adófizető 30 százalékánál koncentrálódik a bevallott jövedelmek 70 százaléka. Az adófizetők legfelső tizede – 450 ezer ember– az összes bevallott jövedelem 38-40 százalékát tudhatja magáénak. A legfelső tizedbe tartozók jövedelme nőtt a leggyorsabban a vizsgált időszakban. A top 100-as APEH-lista szerint az ebben körben bevallott jövedelmek minden évben nőttek. 2004-ben a századik legmagasabb összevont jövedelmet bevalló magánszemély is 536 milliót keresett, miközben 2003-ban 549 millió forinttal még a lista élére lehetett kerülni. 2008-ban már majdnem tízszer ekkora, 5,6 milliárd volt a legmagasabb bevallott jövedelem a toplistán.

A fejlett polgári demokráciák mindegyikében progresszív jövedelemadó van. Nekünk sem a kelet-európai országokban bevezetett, kétes eredményeket felmutató egykulcsos rendszereket kellene másolni.

A jelenlegi kormány nem tanult elődei hibájából. A hangos szakmai vélemények ellenére bevezette az egykulcsos adórendszert a Magyarországon valaha létezett legnagyobb államadósság mellett, amikor a költségvetési hiány tartása szigorú restrikciót követel. A kormány a 32 százalékos adókulcs megszüntetésével több mint 400 milliárd forintos lyukat vágott a költségvetésen, s ezt az összeget nemzeti ajándékként átnyújtotta a lakosság legtehetősebb rétegeinek. Azzal az elképzeléssel, hogy ezzel a vállalkozásokat támogatja, amelyek új munkahelyeket hoznak létre, dinamizálják a gazdaságot. Ebben az érvelésben nincs semmi logika! Aki szja-t fizet, többnyire nem vállalkozó, a forrásadós vállalkozások osztalékaiból származó jövedelmek aránya 10 százalék az összes bevallott jövedelmen belül, s ennek 70 százaléka a legfelső tizednél keletkezik. Ők tehát jellemzően eddig sem forgatták vissza a hasznukat, miért tennék ezután. A Gyurcsány-kormány két adócsökkentésével a leggazdagabbaknál hagyott több százmilliárd forint sem növelte a beruházási hajlandóságot. Ebből csak luxusfogyasztás és drága külföldi utazások lesznek, tehát még a hazai fogyasztásélénkítő hatás is kétséges.

A jelenlegi kormány csapdába ejtette magát. Az elengedett adóbevételek miatt a hiány évről évre újratermelődik. A költségvetési hiány három százalékon való megtartása sokkoló erőfeszítéseket követelmajd, s ennek fájdalmas árát a kormány csak a lakossággal tudja megfizettetni. Az egykulcsos adórendszerbe beépített családi adózás következtében az alacsony keresetű többgyerekes családok duplán rosszul járnak. Nekik esélyük sincs arra, hogy adókedvezményt vehessenek igénybe. A kormány pozitív diszkriminációt gyakorol – a jómódúak javára! Az adórendszer eddig is tele volt tűzdelve olyan szociálpolitikai elemekkel, amelyeket a szociálpolitikában és a családpolitikában kellett volna érvényre juttatni, s akkor sokkal nagyobb eséllyel érték volna el a valóban rászorulókat. A gazdagokat pártoló adórendszer viszont a szociálpolitikából is kiszívja a pénzt.

A most bevezetett adórendszer megcsúfolja a szolidaritás eszméjét. Pedig a növekvő szegénység nemcsak a szegénynek rossz – teher az egész társadalomnak. A tegnap meghirdetett kormányprogram központi kérdése az államadósság csökkentése. Első lépésként Matolcsy György a magán-nyugdíjpénztári vagyon felhasználásával, mindent egybevetve négyötöd részben a kiadások csökkentéséből, egyötöd részben bevételnövekedésből véli ezt elérhetőnek.

A konkrét szerkezeti átalakításokról nem hallottunk sokat, de megtudtuk, hogy megszüntetik a nyugdíjkedvezményeket, felülvizsgálják a rokkant nyugdíjakat, meghoszszabbítják a bankadót, 19 százalékon tartják az általános társasági adót, felülvizsgálják a gyógyszerkasszát. Közigazgatási reform címén súlyos milliárdokat vonnak ki a különböző ágazatokból.

Navracsics Tibor hangsúlyozta: a megszorítások politikája zsákutca. Csűrhetjük, csavarhatjuk: amit előadtak, nem más, mint szigorú megszorítás. Ennek fényében kivált érthetetlen az egykulcsos adórendszer bevezetése, a költségvetés 400 milliárdos meglékelése a módosabbak javára.

A szerző közgazdász