Az erőszak legrosszabb formája

Mahatma Gandhi szerint „a szegénység az erőszak legrosszabb formája”. Az új közmunkaprogram bevezetésével a kormány ismét a legszegényebb honfitársainkat büntette.

A közmunkaprogramból jelentős összegeket vontak ki, s ezzel az ország egyik legszegényebb vidékén, az encsi kistérségben már januárban jó néhány családot hoztak kilátástalan helyzetbe. Közben a kormány „a munka becsületének helyreállításáról” papol.

A kormány megalakulása óta folyamatosan a legszegényebbeket bünteti. Mára nyilvánvalóvá vált, hogy az új adórendszerrel is a kisebb jövedelműek járnak roszszabbul. Több helyen a kormánynál szolidárisabb munkáltatók ezt úgy kompenzálják, hogy a nagyobb keresetűek bruttó bérét csökkentik, a kisebb keresetűekét pedig emelik, így nagyjából mindenki anynyi pénzt kap kézhez, mint korábban. A forráselvonást és ennek következtében a közmunkahelyek tömeges megszüntetését azonban senki nem tudja kompenzálni a legszegényebb térségekben. Ezeken a helyeken ugyanis a forráshiányos önkormányzatok a legnagyobb foglalkoztatók. Az encsi kistérségben és a hozzá hasonló területeken pont azok válnak munkanélkülivé, akiknek közmunka híján nem marad más választásuk, mint ismét segélyekért sorba állni.

A korábbi szabályozás valóban lehetőséget teremtett visszaélésekre is és sok látszatmunkahelyet tartott fenn, de egy sor olyan program is megvalósult, mely a helyi közösségeket, a helyi gazdaságot fejlesztette. Az egyik településen például az önkormányzati földeket közmunka keretében művelték, s a megtermelt élelmiszert szintén közmunkában főzték meg, amiből az iskolában ebédet adtak a gyerekeknek. Máshol a faluőrszolgálatot tartották fenn közmunkával, több romát is alkalmaztak, ami jelentősen javította a közösségen belüli megítélésüket és a közbiztonságot. Gyakori, hogy az árvízvédelmet és a közterület-fenntartást végzik közmunkások.

Az ilyen munkák nemcsak az anyagi, de a mentális létminimumot is megteremtik. A közösen megoldott gyermekétkeztetés, a közösen karbantartott környezet, a romák és nem romák által közösen fenntartott közbiztonság vagy az együttes árvízvédelem – mind olyan programok, melyek növelik az emberek kötődését településük közösségéhez, megbecsülést és önbecsülést adnak, növelik a települések függetlenségét és csökkentik kiszolgáltatottságát a nagy ellátó rendszerektől. A közösség stabilabb, a benne élők önrendelkezése, motiváltsága és kezdeményezőképessége nagyobb lesz, a következő generációk pedig olyan érzelmi és cselekvési mintákat kapnak szüleiktől és közösségüktől, melylyel jövőbeni esélyeik növekednek.

Egy-egy jól kitalált helyi program gyakran olyan, az LMP által fontosnak tartott zöld és fenntartható megoldásokat alkalmaz, mint amilyen az élelmiszer-önrendelkezés megerősítése, az áruszállítási útvonalak rövidítése, a helyi termékek helyi forgalmazása és a felelős árvízi és belvízi védekezés.

A közmunkaprogram nem jelent hosszú távú megoldást a tartós munkanélküliségre, de egyik napról a másikra munkahelyeket megszüntetni ott, ahol az emberek már eddig is a létminimum határán éltek – minden jó érzés és szolidaritás tagadása. Amíg a hátrányos helyzetű kistérségben nincs megoldva a beruházásfejlesztés, nincsenek vállalkozásserkentő programok, azaz amíg az állam az egyetlen foglalkoztató, addig nem lehet az emberektől elvenni azt, ami a túlélésüket biztosítja. A közmunkaprogramot úgy kell átalakítani, hogy a közösségfejlesztő és a helyi gazdaságot támogató programok ne sorvadjanak el ott, ahol már létrejöttek, és a bevált gyakorlatok átültethetők legyenek más településekre is.

A visszaélések megszüntetésére pedig nem megoldás a forráselvonás, hiszen ez nem szünteti meg a szabályozási hiányosságokat. A visszaéléseket csak a jól számon kérhető, átlátható szabályozás szoríthatja vissza. Reméljük, hogy a kormány átgondolja, hogyan lehet újraszabályozással megoldást találni a legszegényebbek problémáira.

A szerző országgyűlési képviselő (LMP)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.