Úgy tűnt egy ideig, hogy a Fideszt nem zavarja, ha valódi partner nélkül kell végrehajtania az aktust – van neki saját zsebpártja, majd magukban lejátsszák –, de aztán győzött a józan ész, vagy inkább az ösztön. Mivel azonban az alkalmi együttlétre kinézett jelöltek egyike sem akar kötélnek állni, a kormánypárt most már inkább az egész nemzetet hívná magához a szobába – ha nem is igazi résztvevőnek, de legalább drukkernek.

Ha valaki végigolvassa a nemzeti konzultációra feltett kérdéseket, valószínűleg már a lista közepe táján rájön, hogy a kormány valójában nem konzultálni akar, hanem csak saját alkotmánykoncepcióját szeretné kicsit jólesően megmasszíroztatni. A valódi dilemmák, hogy vajon az istenadta nép szerint is egy új alaptörvény megírása-e a kormány legsürgősebb feladata, hogy szeretne-e a választópolgár jogi érvénnyel is véleményt mondani a készülő alaptörvényről, vagy inkább csak tét nélkül társalkodna róla, és hogy valóban a kormánypárt-e ma az egyedül alkalmas csoport az alkotmányszöveg összeállítására, mindezek kimaradtak a felsorolásból. Van helyettük tizenkét olyan álkérdés, amelyeknél mindenféle levelezés nélkül, előre borítékolni lehet a választ, legalább kilencvenszázalékos találati aránnyal.

Az egyszereplős alkotmányvitára készülve egyre megalapozottabbnak tetszik az a nézet, hogy az alkotmány magja (benne a választójog, az önkormányzatiság, a hatalmi ágak viszonya és még néhány demokratikus fundamentum újratervezése) valójában már régen elkészült. Ami viszont – ha így van – érthetőbbé teszi legalább a tizenkét kérdésföltevést: nyilván olyasmivel kellett az emberekhez fordulni, amire a válasz eleve ott van a kormányfői asztalfiókban várakozó szövegben. Az alkotmányozó többség(?) – ahogyan az Alkotmánybíróság vagy a magánnyugdíjpénztárak ügyeiben – most sem kíván valódi vitát nyitni. (Nem is lenne sok értelme, ha már úgyis „esemény után” vagyunk.) A kérdőív csak fügefalevél – sajnos azonban eléggé átlátszó ahhoz, hogy lássuk: mögötte épp az alkotmány deflorációja zajlik.

A vulgáris előzmények minden bizonnyal foltot hagynak majd a korszakváltónak ígért alkotmány pedigréjén. Ettől a dolog akár még jól is elsülhet, de azért valaki szólhatna az elvonulva, magukban alkotmányozó bölcseknek: éltünk már olyan rendszerben, ahol a hatalom minden tekintetben önkiszolgáló akart lenni, de a többség (mármint a választóké) az első adandó alkalommal a plurális felállást választotta.