Pontot kíván tenni dr. Kilényi Géza professzor, volt alkotmánybíró annak a régi vitának a végére, melynek alapkérdése: kiterjed-e az Alkotmánybíróság hatásköre az alkotmányt módosító törvények vizsgálatára (Hogyan tovább, Alkotmánybíróság?). Anélkül, hogy szemernyi kételyt hagyna a jelenlegi uralomgyakorlásról alkotott lesújtó véleménye felől, Kilényi professzor amellett érvel, hogy miután az Alkotmánybíróság az alkotmánynak szolgája, s nem ura, s ezért egy „a” betűt sem tehet hozzá vagy vehet el az alaptörvény normaszövegéből, az iménti kérdésre csakis nemleges válasz adható. A legnagyobb tisztelettel, de vitatkoznék vele.

„Az Alkotmánybíróság nem alkotmányozó hatalom, sőt nem is jogalkotó” – írja cikkében dr. Kilényi Géza. Állítását illusztrálandó hivatkozik az Alkotmánybíróság 31/1990 (XII. 18.) határozatára, miszerint az ellentétes értelmezés „óhatatlanul oda vezetne, hogy az Alkotmánybíróság magára vállalná a törvényhozó, sőt a végrehajtó hatalom felelősségét is és – az alkotmányban rögzített államszervezeti elvekkel szöges ellentétben – egyfajta alkotmánybírósági kormányzás alakulna ki”.

Véleményem szerint a volt alkotmánybíró által felhívott határozat a cikkben megfogalmazottól eltérő kérdésre adott választ. Abban az ügyben ugyanis a kedvezményes kamatozású lakáskölcsönök feltételeinek tervezett megváltoztatása előtt kért alkotmányértelmezést a pénzügyminiszter, azt tudakolva, hogy egy ilyen tartalmú esetleges jogszabály-módosítás mennyiben állna összhangban az alkotmány 2. § (1) bekezdésében rögzített, a Magyar Köztársaságot jogállamként tételező rendelkezéssel. A kérdésre az AB azért adta a profeszszor úr által idézett választ, mert a pénzügyminiszter konkrét, az alkotmányból levezethető alkotmányjogi probléma megjelölése nélkül, általánosságban terjesztette elő indítványát az alkotmány értelmezésére (apróság, hogy ő nem is tartozik azok közé, akik ilyen indítványt egyáltalán előterjeszthetnek).

S minthogy az alkotmányértelmezésre irányuló indítvány ezen hibáktól szenvedett, az AB kénytelen volt megállapítani, hogy „a kifejtettek szerint tehát az Alkotmánybíróság hivatkozott hatáskörét megszorítván kell értelmezni. Ha ugyanis az Alkotmánybíróság az Abtv. 1. §-ának g) pontjában meghatározott [az Alkotmány értelmezésére vonatkozó – N. P. M.] jogkörét kiterjesztően értelmezné, ez könnyen olyan helyzetet idézne elő, hogy az illetékes jogalkotó szervek nem csupán törvények, hanem kormányrendeletek, sőt miniszteri rendeletek megalkotása előtt is »alkotmányértelmezést« kérnének az Alkotmánybíróságtól. Ez pedig óhatatlanul oda vezetne, hogy az Alkotmánybíróság magára vállalná a törvényhozó, sőt a végrehajtó hatalom felelősségét is és – az alkotmányban rögzített államszervezeti elvekkel szöges ellentétben – egyfajta alkotmánybírósági kormányzás alakulna ki”.

Szerintem tehát a felhívott döntés nem arra a kérdésre ad választ, hogy az ABmegállapíthatja-e egy alkotmánymódosítás alkotmányellenességét, hanem arra, hogy a jogalkotó szervek kérhetnek-e előzetes jogi tanácsot az AB-tól.

A kettő közötti különbséget jól szemlélteti egy ugyancsak sokat idézett, a halálbüntetés alkotmányellenességét megállapító, az iméntinél nem sokkal korábban született AB-határozat. Ebben az AB nem kisebb jogot, mint az élethez való jogot értelmezte, s kifejtette, hogy ezen értelmezési tevékenységében sem a többségi akarat, sem a jogalkotói szándék, sem semmilyen más, az alkotmányosságon túlmutató szempont nem köti. „Ebben az értelmezésben az Alkotmány egésze a kiindulópont. Az Alkotmánybíróságnak folytatnia kell azt a munkáját, hogy értelmezéseiben megfogalmazza az Alkotmány és a benne foglalt jogok elvi alapjait, és ítéleteivel koherens rendszert alkot, amely a ma még gyakran napi politikai érdekből módosított Alkotmány fölött, mint »láthatatlan alkotmány«, az alkotmányosság biztos mércéjéül szolgál; és ezért várhatóan a meghozandó új alkotmánnyal vagy jövőbeli alkotmányokkal sem kerül ellentétbe. Az Alkotmánybíróság ebben az eljárásában szabadságot élvez, amíg az alkotmányosság fogalmának keretén belül marad. [23/1990 (X. 31.) AB-határozat]”.

A láthatatlan alkotmány ideája – amely szerint egyes normák akkor is az alkotmányosság mércéivé válnak, ha azok nem szerepelnek tételesen az alkotmányban – az elmúlt húsz évben stabil, koherens, ugyanakkor folyamatosan fejlődni képes alkotmányossági kereteket alakított ki. Kulcsszerepe volt ebben természetesen – egyebek mellett – az elévülési törvény alkotmányellenességét megállapító, veretes 11/1992 (III. 5.) AB-határozatnak, amely a jogállamiság fogalmát bontotta ki. De mielőtt ezt megtette, a következőképpen tisztázta saját szerepét: „(…) az Alkotmány a jogállamiságot a Köztársaság alapértékévé nyilvánította. A jogállamiság alapértékét az Alaptörvény rendelkezései részletezik, de ugyanakkor nem töltik ki teljes egészében annak tartalmát. Ezért a jogállam fogalmának értelmezése az Alkotmánybíróságnak is egyik fontos feladata. Az Alkotmánybíróság a jogállamiság alapértékét kitöltő elveket – a jogszabályok felülvizsgálata során – az Alkotmány valamely konkrét rendelkezésével való összhang alapján vizsgálja. A jogállamiság elve azonban, ezekhez a konkrét alkotmányos szabályokhoz képest nem kisegítő, másodlagos szabály, s nem pusztán deklaráció, hanem önálló alkotmányjogi norma, aminek sérelme önmagában is megalapozza valamely jogszabály alkotmányellenességét”.

Felesleges itt most felidézni, milyen gazdag arzenálját vonultatta fel ezután az Alkotmánybíróság a jogállamiságból közvetlenül levezethető alkotmányos értékeknek, csak annyit érdemes megjegyezni, hogy ugyanezt tette az emberi méltóság alapjogával is. E kettőben közös, hogy a levezetett alkotmányos követelmények közül szövegszerűen kevés jelenik meg az alkotmányban.

A visszamenőleges hatályú, a terheltre hátrányos büntetőjogi jogalkotás, vagy az adózóra nézve hátrányos, ugyancsak visszamenőleges hatályú jogalkotás tehát nem azért megengedhetetlen, mert az alkotmány tiltja (nem is tiltja!), hanem azért, mert a Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam, s ezen alkotmányjogi normába ütközik az az alkotmánymódosítás is, amely lehetővé teszi őket.

Az AB hatáskörének csorbítatlansága nem azért kívánatos, mert az alkotmány szövegében ez szerepel (eddig sem szerepelt), hanem azért, mert jogállamban senkinek sem lehet korlátlan hatalma, hiszen az kiszámíthatatlanná és önkényessé tenné a hatalomgyakorlást, ezért azt hatalommal kell ellensúlyozni (ki is mondta ezt?). Az az alkotmánymódosítás tehát, amely korlátozza a jogalkotó hatalom ellensúlyát képező hatalom hatáskörét, a jogállamiság alkotmányos normájával megy szembe.

Ha az AB-nak nem lenne hatásköre a jogállamisággal vagy az emberi méltósággal ellentétes tartalmú alkotmánymódosítások vizsgálatára, és nem lenne jogköre ezek megsemmisítésére, akkor a törvényhozó hatalom előállhatna azzal, hogy holnaptól visszamenőlegesen halálbüntetést szab ki az elmúlt öt évben elkövetett bűncselekmények elkövetőire, s hogy példát statuáljanak, a családjukra is. Hogy miért tenne ilyet a törvényhozó hatalom? Higygyem el, hogy ilyesmire nem kerül sor? Ez nekem kevés. Ahhoz, hogy ebben biztos lehessek, jogi garanciára van szükség, ez pedig nem más, mint az AB mindenre kiterjedő megsemmisítő jogköre.

Ez a jogkör csak annyiban jár az alkotmányozó hatalom korlátozásával, amenynyiben az AB hagyományos, negatív jogalkotói hatásköre a törvényhozói hatalmat korlátozza. A kettő között elvi különbséget nem látok: amikor az AB gyakorolja az utólagos normakontrollt, nem azt mondja meg (ellentétben a Kilényi professzor által felhívott határozat hivatkozásával), hogy mi legyen a norma tartalma, hanem azt, hogy mi ne legyen. Csak az előbbi tevékenység eredményezné a jogalkotói, alkotmányozói hatalom elvonását.

Az alkotmányosság alapvető normáinak érvényesítése és védelme azonban még az alkotmány módosítása esetén is joga, sőt véleményem szerint kötelessége is az AB-nak. Máskülönben – mint látjuk – az alkotmány sorozatos módosítása megágyazhat a többség zsarnokságának.

A szerző ügyvéd

A megszólított válasza

Európa országainak túlnyomó többségé ben az alkotmányozó hatalomnak és a törvényhozó hatalomnak egyaránt a parlament a letéteményese. Ez azonban nem annyit jelent, hogy az említett két tevékenységi kört nem kellene élesen elhatárolni egymástól. (Ezt a külföldi alkotmányok a mienknél szélesebb körben teszik meg.) A határvonalra azért van szükség, mert az alkotmány nem egy a törvények közül, hanem a jogforrási hierarchia csúcsán álló, a törvényektől minőségileg különböző és azok fölött elhelyezkedő jogszabály.

A magyar Alkotmánybíróságnak megvan a felhatalmazása a törvényhozó hatalom aktusainak normakontrolljára, de nem tartozik hatáskörébe az alkotmányozó hatalom aktusainak – legyen szó új alkotmányról vagy alkotmánymódosításról – az alkotmányossági felülvizsgálata.

Az ügyvéd úr eszmefuttatásának minden elemére nem kívánok reagálni, mert ez több oldalt igényelne, de két dolog mellett nem mehetek el szó nélkül.

1. Nem szabad összekeverni egymással a jogi norma alkotmányossági felülvizsgálatát (és a szükséghez képest megsemmisítését), illetve az alkotmány egyes rendelkezéseinek értelmezését. (Az utóbbi nem foglalja magában az előbbit.)

2. Durva csúsztatás a tíz közül egyetlen alkotmánybíró által írt párhuzamos véleményt úgy beállítani és idézni, mint ha az az Alkotmánybíróság határozata lenne [23/1990. (X. 31.) AB-határozat].

Dr. Kilényi Géza