UP: Miért nem raktak rózsaszín kipát Alföldi fejére?

Kiderült végre, hogy nem Schmitt Pál volt annyira hülye, mint amennyire, nagy kő esett le a szívemről, remélem, szétrúgják a seggét annak a kis kreténnek, aki a magyar nyelvet akarta megvédeni az alkotmányban, irtó kínos helyzetbe hozott egy tisztességben megőszült párbajtőrözőt.

És, tegyük a kezünket a szívünkre, mintha himnuszt énekelnénk: nem lehetett volna nála tökéletesebb elnököt találni ennek az országnak. Bár én találtam volna: Ozzy Osbourne-t. Bár amióta nem iszik, már nem hozza azt az elnökös formátumot.

Mennyivel riasztóbb például, amikor Pörzse Sándorból előbújik a színikritikus. Talán Torgyán József híres Esterházy- és Petri-elemzése volt utoljára ennyire értő, alapos és gondolatgazdag, mint az egykori Halló, vasárnap-műsorvezető és kultúrfilozófus hétfői Alföldi-recenziója, annyit jegyeztem meg belőle, hogy egy homoszexuális néger pap megerőszakolja az elkurvult Iluskát. (Egyébként meg ez a Petőfi is egy nagy paraszt volt, nem hiába kezdett vele az Alföldi, magasról szart a magaskultúrára, jött ezzel az „avantgárdnak” címkézett mezei, lábszagú bulvárköltészettel, semmi klasszikus mérték, semmi Horatius, csak vad szex, vulgaritás és mezőgazdaság, meg persze az establishmentellenes hisztériakeltés. Egy szélsőliberális kútmérgező, szellemi Kisantant.)

Állítólag először azt tervezték, hogy a sikeres, a Jobbiknak érezhetően új lendületet adó Károlyi-akció mintájára rózsaszín kipát raknak Alföldi fejére, de a rendező folyamatos mozgása miatt ez nehézségekbe ütközött, ezután döntöttek a jóval kevésbé hatékony parlamenti felszólalás mellett.

De térjünk vissza a törvényelőterjesztések betűjéhez, most kaptam meg a médiatörvényt, százhetven oldal, csak találgatni tudom, Rogán Antal hány oldalt olvasott el belőle, és hány oldal viseli magán valamelyik nem-Kontrát Károly-lánynak a keze nyomát. Fölösleges rajta hisztériázni, van néhány jó állás kilenc évig, ennyi a lényege, a média lehetőségei és valódi szabályai úgysem ezen múlnak, sokkal inkább azon, hogy a szorgos kis kezek megszüntették szépen a médiapiacot, és miután a plebejus indulattól nekihevült népfi oligarchiaellenes kirohanásokkal indított, nem figyelt oda, és sikerült gyorsan kiépíteni a Dnyesztertől nyugatra eső területek legoligarchikusabb rendszerét, amely még sok abszurd tréfát tartogat a vidámságra vágyó lakosság számára, bár nehéz lesz fölülmúlni azt a pillanatot, amikor Demján Sándor agitált lelkesen a Müpában a PPP-rendszer ellen.

Ez katasztrófa, de nem baj.

A baj az, hogy Alföldi befeküdt a románoknak.

 

Alföldi: Nem is kaptam olyan nagy lapáttal
Alföldi: Nem is kaptam olyan nagy lapáttal
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.