Ez a rendszer sem működik tökéletesen, ezt mutatja a Venezuelában általános élelmiszerhiány.

Az a konstrukció viszont, hogy a multiktól elvont jövedelmeket (főleg) a jómódúak között osztják szét, az valóban világszabadalom, ilyen valóban nincs a világon. Pedig a most bejelentett „válságadó” és a magán-nyugdíjpénztári befizetések egyévi államosítása, a tervezett jövedelemadó-csökkentésekkel együtt nézve erről szól.

Mert ugye a nagy hangerővel bejelentett „családi, egykulcsos jövedelemadó” elsősorban a 15 millió feletti éves jövedelműeknek, valamint a magas jövedelmű háromgyermekes családoknak kedvez, ez utóbbiak esetleg teljesen mentesülnek az adófizetés alól, helyettük a kisebb jövedelmű gyermektelenek fizetnek. Úgy kell nekik!

Nyilvánvaló, hogy a „válságadó” is a kisjövedelműeket sújtja majd, mert ők az Aldi, a Lidl és a Tesco fő vásárlóközönsége, és abban biztosak lehetünk, hogy e cégek igen rövid időn belül érvényesítik áraikban a veszteségeiket, és megtehetik: nem romlik versenypozíciójuk, mert mindegyik fizet. (Állításom igazolására megemlítem megfigyelésemet, miszerint ráérő nyugdíjasok még pár száz forintos vásárlásért is ilyen áruházakba mennek.)

Azt sem kell bizonygatni, hogy a távközlési díjak várható áremelése sem a céges telefont használó menedzserek, hanem a nagymamák és unokáik, általában a kispénzűek zsebét fogja jobban érinteni. Azt pedig, hogy az energiacégek is előbbutóbb áthárítják a válságadó terheit, és az itteni áremelés is a kisembereket érinti erősebben, az is nyilvánvaló.

A legabszurdabb, (mellesleg bizonyára alkotmányellenes) a magánpénztári befi zetések egy évre szóló államosítása: ily módon játssza ki a kormány az EU tilalmát a magánpénztári befizetések összegével való hiánynövelésre. Ez valóban így egyszerűbb: egyszerűen einstandolják ezt az összeget, nem is megígérve a későbbi visszafizetést.

Az egyszerű ember örül persze a multik megadóztatásának, nem is fogja észrevenni, hogy apránként ő fizeti meg az extra adókat is, és nem mellesleg ő fog valamivel kevesebb nyugdíjat kapni az egyévi magánpénztári befizetések lenyúlása miatt.

De a leges-legnagyobb kárt a gazdaság szenvedi meg: a folyamatosan növekvő adócentralizáció egyértelműen visszaveti a gazdaságot, nemhogy nem növekszik, de inkább csökken majd a munkahelyek száma, és aki elveszti az állását, az nem biztos, hogy örül majd jövedelemadója egy százalékpontos csökkentésének. Már most búcsút inthetünk a több százezer új munkahelynek. Erre utal az a tény, hogy egy hír szerint a külföldi befektetők által a magyar gazdaságba visszaforgatott nyereség tizenhárom (!) évvel ezelőtti szintre esett viszsza. A befektetők – úgy látszik – nem szeretik a kommunista miniszterelnököket, még akkor sem, ha a rabolt pénzt a felsőbb jövedelmi rétegek között osztja is szét. Ilyen a világ, ezt kell szeretnünk.

Bauer Péter Budapest mérnök-közgazdász