alkalmazások |

RSS |

előfizetés |

akciók Nol.hu | NolBlog | NolTV | Hírmátrix | NolRandi

oldal tetejére

Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelem | Akciók

Szolgáltatások
Nyomtatott mellékletek

NolTwitter |

2012. május
26. szombat

Belföld		Külföld		Gazdaság		Kultúra		Vélemény		Sport		Tud/Tech		Noller		Mozaik		A Lap

„Utcáravalók”

A közoktatás jelenlegi rendszere nem javítható, valami teljesen mást, teljesen újat kell felépíteni, jelent meg többször, több helyen a sommás értékítélet. Hogy ez a teljesen más milyen is lehet, az most már kezd kibontakozni. Jelentősen megnő az állam szerepe, a közvetlen miniszteri beavatkozás lehetősége, megjelenhet az állam mint intézményfenntartó, kiépül az állami szakfelügyelet.

Szüdi János| Népszabadság| 2010. szeptember 27. |22 komment

Cikk értékelés Be kell jelentkezni az értékeléshez!

KommentekBe kell jelentkezni a hozzászóláshoz!

murzilka | 2010. szeptember 28. | 19:53:16

az osztályfőnöknek a kérdést,h ha mi (jobb tanulók) 10-12 órákat tanulunk egy nap, h lehet, h csak ott tartunk a tudásunkkal, ahol tartunk? A diákok lebecsülése azt hinni,h mind csak a játék v. a "haverok, buli, fanta" irányába vinnék el a dolgokat, ha véleményt formálhatnának.

murzilka | 2010. szeptember 28. | 19:52:35

Irena | 2010. szeptember 28. | 04:51:11

"Szépen néznénk ki, ha a gyerek döntené el, hogy akar-e iskolába járni, és mit akar csinálni az iskolában. Ehhez neki egyáltalán nincs kompetenciája."

Az a baj, h az oktatási rendszer eredményességét elnézve az illetékeseknek sincs. Szakértelme persze nincs a diáknak sem, de ő a saját bőrén tapasztalhatja napi szinten az egész hatékonyságát. Az is aki együttműködik és tanul.
Azért kíváncsi lennék arra, hány tanár tudna alapos választ adni arra a kérdésre, h mit is fejleszt tkp. az ő tantárgya, hogyan teszi azt, ill. a későbbiekben mi is lesz az általa tanított tárgynak a szerepe a gyerek életében. Sokat nem ragozták az ilyesmit az egyetemen mikor odajártam. Sztem később se nagyon gondolkodik el az ilyesmin a legtöbb tanár. Vagy: hányan vannak tisztában azzal,
h az általuk feladott házi feladat elkészítése mennyi időbe telik a gyerekeknek? Nem tudom, most milyen tankönyvek dívnak, de annó nekünk (középiskolában) a törilecke megtanulása pl. 1,5-2 órába telt, a sok lexikális adat miatt. (Aminek nagyrészét pár napon belül el is felejtettük.) Tisztában volt ezzel a tankönyv szerzője, vagy a tanár? Belegondoltak abba, h ha minden tárgyból ennyi házi lenne, hány órás napra lenne szükségük a diákoknak napi 7-8 tanóra mellett? Érdekelte őket egy percig is? Akkor ki itt az "inkompetens"? Ők, vagy pl. az a volt osztálytársam, aki feltette az osztályfőnöknek a kérdést,h ha mi (jobb tanulók) 10-12 órákat tanulunk egy nap, h lehet, h csak

podolin | 2010. szeptember 28. | 07:50:15

Moderálási alapelvek- komment törölve -

Irena | 2010. szeptember 28. | 04:51:11

Moderálási alapelvek- komment törölve -

katarakt | 2010. szeptember 28. | 00:29:34

Az oktatásban sem lehet a demokráciát és a személyi szabadságot összegyúrni a parancsuralommal. Valahogy nem vegyülnek.

genji | 2010. szeptember 27. | 21:35:50

Saman!

Sokszor, sokmindenben igazad van, de most nem tudom, hogy miert veded ezt a Szudi elvtarsat. Szerintem a problema lenyege, az a "zsakmanyszerzo partokracia", amirol irsz, es aminek ugyanugy tagja Szudi elvtars, mint a mostani nagy megmondo emberek. Nalunk a megvesztegetett partok oktatashoz valo hozzaallasa lenyegeben megegyezik az oket megvesztegeto cegekevel, es ezeknek a multi cegeknek az igenyei mozgatjak az oktataspolitikat is. Ennek lenyege pedig az, hogy a gyerek eleve szuksegtelen rossz, mert profittermelesre hasznalhato energiat von el a szuloktol. Raadasul a gyerek penzbe kerul, az oktatast adobol finanszirozzak, ami megint csak a profit rovasara megy. Az meg, hogy 20-30 ev mulva lesz-e, aki itt profitot termel, senkit nem erdekel, akkorra ezek a cegek Kinaban meg Indiaban lesznek.

Szerintem amig ezen a hozzaallason nem tudunk valtoztatni, eleg remenytelen arrol beszelni, hogy hogyan lehetne javitani az oktatasi rendszert.

murzilka | 2010. szeptember 27. | 16:11:17

az a tanár,nem tanár, aki kiszolgáltatottnak érzi magát attól, h nem kiabálhat a gyerekekkel...

Szóval már a megemelt hang is az alkalmatlanság jele. Tanított-e Szüdi János? Nem. Azt utóbbi években biztosan nem.

saman | 2010. szeptember 27. | 14:34:13

Ez a vasúti modell ezek szerint nem működik.

A mi kultúránknak komoly ideológiája ez az "mindig a leglustább, legtehetségtelenebb", aki "a késő utas önhibájából késik"...

Vak a társadalmi diskurzus arra, hogy nálunk a teljes foglalkoztatottságot felváltotta az európai kultúrkörben szokatlan 50%-os munkaerőpiaci kirekesztettség.

Az elszegényedésre nincsen társadalom politikai válasz a pártokrácia által uralt diskurzusban.

Ennek az oktatáspolitikai élét vette górcső alá Szüdi Úr!

bozsós | 2010. szeptember 27. | 13:52:07

saman | 2010. szeptember 27. | 13:02:33

"Az már a rendszerváltás utáni szélsőségesen szelektív és kirekesztő iskolarendszer sajátja, hogy lehetőleg már elsőben fúrja ki a társadalom szélére "való" pária kaszt gyerekeit."

Abban bízom, hogy ön és a Szüdi úr nem a MÁV-nál talál állást. Az önök logikája szerint ugyanis nem lehetne elindítani addig a vonatot, amíg a potenciális utasok mind fel nem szálltak. Teljesen mindegy, hogy a késő utas önhibájából késik, nem is akar utazni - nem, amíg nincs a vonaton, addig az nem indul el. Végül a vonatok nem közlekednének és előbb-utóbb utas se lenne.
Az emberek nem egyformák.
Ha mindig a leglustább, legtehetségtelenebb diák lenne a mérce - nem lehetne haladni az anyaggal. Ekkor az a jó módszer, hogy jegyeken keresztül jelzést küldünk a szülőnek, hogy baj van. Ha erre nincs reakció - el lehet menni kaszálni, kapálni. (Az remélem már nem sokáig lesz, hogy a nem dolgozó jutalmul élethosszig tartó nyugdíjat kap.)

saman | 2010. szeptember 27. | 13:02:33

Ha lenne érdemi discurzus, ha a civilgyilkos zsákmányszerző pártokrácia nem fojtotta volna vízbe a független sajtó utolsó mohikánjait, akkor biztos lenne közbeszéd arról, hogy az oktatáspolitikának vannak társadalompolitikai kihatásai.

Foglalkoznunk kellene azzal, hogy a munkaerőpiacon tapasztalható 50%-os kirekesztéssel szervesen összefügg-e az, hogy az oktatási rendszerünk a világ egyik legszelektívebb tajgetosz rendszere.

Miért szeretik a magyarok a kirekesztés és a versenykorlátozás intézményes formáit?

Mire jó ez?

Dolgoztam iskola gyermekvédelmisként egy kéttannyelvű gimnáziumban. Ez már eléggé a versenyistállók világa.

A segélyosztásnál azonban mindig kiderült a "középosztály" hátteréről, hogy elképesztő nagy tömegben elképesztően ingatag egzisztenciális hátterű gyerekek jártak oda.

Érdekes az is, hogy miért nem találkoztam másik olyan iskolával, ahol a törvénynek megfelelően szociális munkás töltötte volna be ezt a pozíciót. (mint ahogy ezt Irena felvetette) Azt kell mondanom, hogy ez rendszeridegen.

Mint közösségfejlesztő jártam az országot 20 éven keresztül, főként iskola körüli civil vezetőképzésben. Az ilyen szituáció mindíg is a fehér holló kategóriájába tartozott.

Nemcsak a társadalom és a politika érzéketlen a szociális kérdésekkel / kihívásokkal szemben.

Ezeknek a konkrét humán területen működő szervezeteknek a napi munkagyakorlata is!

reszvetelidemokracia.blog.hu

saman | 2010. szeptember 27. | 12:46:18

Az év eleji szülői értekezleten megdöbbenve tapasztaltam, hogy harmadik osztályos tanári kar mennyire rajongott a jegyekkel és az intézményes kirekesztéssel felfegyverzett új rendszer bevezetésén.

Emlékeim szerint mi alsó tagozatban nem találkoztunk a dolgozatok tömkelegével, az állandó számonkérésnek való megfelelés stressze csak a felsőben és a középiskolában alapélménye a Kádári oktatásban szocializálódottaknak.

Az már a rendszerváltás utáni szélsőségesen szelektív és kirekesztő iskolarendszer sajátja, hogy lehetőleg már elsőben fúrja ki a társadalom szélére "való" pária kaszt gyerekeit.

A kirekesztés társadalmát építgető oktatáspolitikának nem tűnik fel, hogy ez már nem csak a cigányságot érinti.

Csak az elmúlt 2 évben csak az elmúlt pár hónapban mekkora társadalmi csoportok kerülhettek "veszélyeztetett" státuszba.

Az öcsémék pl. egy szabolcsi faluban vertek gyökeret, de most a CHF árfolyama elsodorta az autójukat és a házukat. Totál a 0-ról kell előröl kezdeniük két iskolás korú gyerekkel.

Igaza van Szüdi Úrnak ezekkel a felvetésekkel, sajnálom, hogy az oktatáspolitikát totálisan elfoglalta az az ideológus érdekcsoport aki most irányít.

reszvetelidemokracia.blog.hu

h.genoveva | 2010. szeptember 27. | 11:16:47

Szép, szép, hogy a szerző szakállamtitkár volt a közoktatásban. Kérdés azonban az, tanított-e valaha és ha véletlenül igen, akkor vajon hol? Valóban változtatni kell a mai helyzeten, de akkor is tudomásul kell venni mindenkinek, hogy az iskola munkahely, tanárnak diáknak egyaránt. Az alkalmatlan minkaerőt, ha tanár, el kell bocsájtani /lehet hogy kitűnő pénzügyőr lesz belőle , például/, ha pedig diák, meg kell keresni a számára legjobban megfelelő oktatási intézményt. És mindehhez bizony némi állami beavatkozásra lesz szükség. Ellenőrzésre, szakmai segítségre stb. Nem ördögtől való dolgok ezek.

bozsós | 2010. szeptember 27. | 10:48:13

Zárás: Én kiábrándulás ellen Szüdi urat fogok olvasni. A Fideszre szavaztam, de a gazdaságpolitikai bakugrásai nem tetszenek. De elég Szüdi urat olvasnom ahhoz, hogy tudjam, a szavazatomat kire adjam.

bozsós | 2010. szeptember 27. | 10:46:02

"Az a tanár nem tanár, aki kiszolgáltatottnak érzi magát attól, hogy tiszteletben kell tartania a tanuló személyiségi jogait, " A fordítottja még fontosabb volna. Nevezetesen, hogy a tanuló tartsa tiszteletben az idősebb és nagyobb tudású ember személyiségi jogait.

bozsós | 2010. szeptember 27. | 10:44:35

"Az óvodák, iskolák és kollégiumok a gyermekekért vannak, ezért az a fontos, hogy ők jól érezzék magukat bennük. " Egy frászt. Az iskola azért van, hogy olyan gyerekeket neveljen, akik később munkát tudnak vállalni, mert értékes tudást szereztek. Az iskola nem cirkusz, hanem munkahely. Ha közben jól érzik ott magukat - öröm, de tévedés, hogy ez cél volna.

bozsós | 2010. szeptember 27. | 10:41:57

"Ahhoz, hogy a gyermeket ne kelljen megbuktatni, hanem egyéni fejlesztéssel továbbhaladhasson a maga útján, szabadabb mozgástérre van szüksége az iskolának." Ez az "egyéni fejlesztés" annak az eufemisztikus megjelölése, hogy attól a gyerektől ne követeljünk semmit. A "szabad mozgástér" meg azt, hogy ne ellenőrizzük, hogy a tanár tanít-e és a gyerek tud-e valamit.
Ugye a 2010 az azt jelenti, hogy már nem államtitkár. De jó!!!

Irena | 2010. szeptember 27. | 09:49:17

Moderálási alapelvek- komment törölve -

Irena | 2010. szeptember 27. | 09:43:08

Moderálási alapelvek- komment törölve -

Irena | 2010. szeptember 27. | 09:31:26

Moderálási alapelvek- komment törölve -

Irena | 2010. szeptember 27. | 09:25:14

Moderálási alapelvek- komment törölve -

Irena | 2010. szeptember 27. | 09:17:53

Moderálási alapelvek- komment törölve -

krtek2 | 2010. szeptember 27. | 08:53:19

Érzésem szerint a cikkíró ugyanazt a hibát követi el, mint azok, akiket kritizál. Mindenki tenni akar - ki ilyen irányba mozdulna, ki olyanba.
Jó lenne látni-hallani egyszer olyat, hogy valaki azt mondja: kérem szépen, az oktatás (egészségügy, honvédelem, környezetvédelem, stb.) fontos dolog. Mondhatni: Nemzeti Ügy.
Ezért aztán - lehetőleg minden párttal, szervezettel és érintettel konszenzust keresve - legelőször is fel szeretnénk térképezni, hogy milyen állapotok is uralkodnak az oktatás (egészségügy, honvédelem, környezetvédelem, stb.) területén. Ez MARHANAGY prodzsekt, több éves, akár ciklus(ok)on is átívelhet. De a végén remélhetőleg jobb rálátásunk lesz a dolgokra. És majd AKKOR megnézzük, mit kell, mit lehet tenni, hogyan, mennyi idő alatt - és ez mit eredményezhet.
Amíg ilyesmi nem hangzik el, addig az oktatás (egészségügy, honvédelem, környezetvédelem, stb.) csupán pillanatnyi szeszélyek áldozata, idióták játékszere marad.
És nem szabad csodálkozni az eredményen.

Ebből következően csökken, esetleg megszűnik az intézmények szakmai önállósága, háttérbe szorul a helyi társadalom szerepe, az önkormányzatiság. Bevezetik a pedagógusi életpályamodellt, a pedagógus etikai kódexet, a pedagógus alkalmasságának állami mérését. A pedagógus visszakapja hagyományos eszköztárát, a tanulóknál pedig helyrebillen a jogok és kötelességek egyensúlya.

Nem vitatható, hogy lényegesen megváltoztak a közoktatás feladatai az elmúlt években, s egyes intézmények nem tudtak minden kihívásnak maradéktalanul megfelelni. De ettől még nem állják meg a helyüket a rendszer egészét lenullázó következtetések és a javasolt megoldások. A közoktatás akkor tölti be rendeltetését, ha képes arra, hogy valamennyi gyermeket befogadjon és sikeresen végigvezessen az egész rendszeren. Nincs joga a közpénzen megszervezett közoktatásnak megválogatni, kinek akar közszolgáltatást nyújtani. Ugyanúgy kell fogadnia és kiszolgálnia minden tanulót, akár szegény, akár gazdag, bőrszínre és felekezetre való tekintet nélkül. Ez nem egyszerű, meg kell küzdeni a szakmai nehézségekkel és a társadalmi előítéletekkel is. Mi több, a közoktatásnak ellensúlyoznia kellene az éhezés, a lakáskörülmények, a munkanélküliség miatt reményt vesztett, depressziós családi légkört s a szülők iskolázatlanságát. Ezen a téren pedig a közoktatás sokszor magára maradt. A közoktatás intézményeit nem elkülöníteni kellene a társadalmi környezetétől, az adott település közösségétől, hanem éppen ellenkezőleg erősíteni kellene ezt a kapcsolatot. Szorosabban össze kellene fogni a családvédelemmel, a gyermekvédelemmel, az egészségüggyel, a szociálpolitikával.

Nem adhatjuk fel azt a követelményt, hogy minden intézményben minden gyermek magas szintű szolgáltatáshoz jusson a közpénzek lehető leghatékonyabb felhasználásával és az esélyegyenlőséget célzó jogszabályok maradéktalan betartásával. Fontos az ellenőrzés, de abban kiemelkedő szerepet kell kapniuk a szülőknek, a tanulóknak és szervezeteiknek. Az állami ellenőrzést hozzáértő szakértőkre kell bízni, akik nem utasítást, hanem segítséget adnak a feltárt hiányosságok megszüntetéséhez. Nem szakfelügyeletre van tehát szükség, hanem szakmai ellenőrzésre és szaktanácsadásra

Az óvodák, iskolák és kollégiumok a gyermekekért vannak, ezért az a fontos, hogy ők jól érezzék magukat bennük. A pedagógusnak alkalmazkodnia kell a gyermekek igényeihez s törekednie arra, hogy személyiségüket a lehető legteljesebben kiteljesíthessék. Ezt a célt nem a tanulói jogok csorbítása, hanem azok maximális tisztelete és érvényesítése szolgálja. A tanulói jogok és kötelezettségek – minden ellenkező állítással szemben – szoros egységben és arányosan jelennek meg a közoktatás joganyagában, mely szerint a tanuló jogosult és egyben köteles iskolába járni, s, miként a pedagógus, köteles megtartani annak szabályzatait, köteles felkészülni az órákra, jogosult élni a minden állampolgárt megillető jogokkal, de köteles tiszteletben tartani mások jogait is. Az a tanár nem tanár, aki kiszolgáltatottnak érzi magát attól, hogy tiszteletben kell tartania a tanuló személyiségi jogait, nem kiabálhat vele, nem adhat körmöst, nem húzhatja meg a haját, s nem is rúghatja ki az osztályból, az iskolából.

A szöveges értékelés elfogadása vagy elvetése vízválasztó a közoktatásban. Nem az a lényege, hogy az egyes számjegy, vagy a „felzárkóztatásra szorul” kifejezés mond-e többet a szülőnek. A lényeges kérdés az, hogy meg kell-e buktatni a gyereket, ha még nem tud folyékonyan olvasni vagy segítséget kell-e nyújtani neki ahhoz, hogy tovább tudjon lépni a többiekkel.

Ahhoz, hogy a gyermeket ne kelljen megbuktatni, hanem egyéni fejlesztéssel továbbhaladhasson a maga útján, szabadabb mozgástérre van szüksége az iskolának. Az állam határozza meg a fejlesztési célokat, az iskola meg az odavezető utat. A cél, hogy a nyolcadik év végére minden tanuló birtokában legyen az értő olvasás képességének, a szóbeli és írásbeli kifejezőképességnek, tudja alkalmazni a matematikai és a természettudományos alapismereteket, szert tegyen mozgáskultúrára, a művészetek alapjaiban való jártasságra, beszéljen alapfokon egy idegen nyelvet és mindenekelőtt rendelkezzen az önálló tanulás képességével. Ehhez ma még az iskolák dolgozhatják ki a helyi tanterveket, ők határozhatják meg a tananyagot. A tanár pedig részt vesz a szakmai munkában és a döntéshozatalban, megválaszthatja az alkalmazott módszereket, tankönyveket, taneszközöket, kidolgozhatja az egyes tanulók személyiségének, szociális hátterének legmegfelelőbb egyéni felkészítési útvonalat, értékelheti a rábízott tanulókat.

Ez a sokszínűség világa, amelyben megvan a lehetőség rá, hogy ne a bukástól, a veréstől, a megaláztatástól, a megkérdőjelezhetetlen erkölcsi dogmáktól való félelem legyen a hajtóerő, hanem a kölcsönös szeretet, a bizalom, a tanulóval közösen szervezett érdekes foglalkozások, a problémák közös feltárása és megoldása, a harmonikus, a mellérendeltségre épülő pedagógus-szülő-tanuló kapcsolat. A hatékony minőségbiztosítás alapja pedig az intézmény folyamatos önértékelése, a szülők, a tanulók értékítélete, melyhez kapcsolódik a fenntartói ellenőrzés, az állami mérés-értékelés rendszere.

A szabad gondolkodás jogát adják el tál lencséért azok a pedagógusok, akik támogatják a kötelező szöveges értékelés időszakának minimalizálását, a buktatás jogának visszaállítását és a problémás tanulók szabad eltávolításának lehetőségét.

Ha a mai iskolában úgymond „nem folyik nevelés”, pedig törvényben maghatározott feladata az iskolának a lemaradók felzárkóztatása, akkor vajon mitől nevel majd jobban az az iskola, amely jogosult lesz megszabadulni ezektől a tanulóktól? Vajon a szakfelügyelet által eltávolított „alkalmatlan tanár”, hogy tud majd szembenézni az általa eltávolított „problémás tanulóval”, ha véletlenül egy padra ülnek le az utcán? A pedagógus presztízse nemcsak az anyagi megbecsüléstől függ, hanem legalább annyira az önállóságától. A pedagógus szakmai önállóságáért, döntéshozatali jogáért legalább annyira indokolt kiállni, mint az anyagi biztonságot nyújtó javadalmazásáért.

A szöveges – szabad – értékelés persze nehezen illeszthető bele a mindenható állam (rém)álomvilágába. Aligha kell hozzá sok idő, hogy az állam által elnyelt döntési szabadság hiányozzon a tanárnak, az iskolának, a szülőnek éppúgy, mint az egész társadalomnak.

A szerző 2002-2010 között közigazgatási, majd közoktatási szakállamtitkár