Návai Anikó méltatlanul mellőzve

Az utóbbi napokban újabb példáját láttuk annak, hogy – ígérete ellenére – a magas szintű szakmai tudás és teljesítmény elismerése terén semmi jót nem hozott a forradalmi kormányzat.

Návai Anikó hosszú évek óta képviselte a Magyar Mozgókép Közalapítványt (MMKA) a világ filmes fővárosában, Hollywoodban. Los Angeles-i főkonzulként évekig közelről figyelhettem munkáját. Meggyőződhettem arról, hogy Anikó személyes, olykor kifejezetten baráti viszonyt ápol az összes jelentős amerikai stúdió vezetőivel. Ismeri nem csupán a filmsztárokat, de az ő életüket szervező, nekik tanácsokat adó ügynököket, a filmes érdekvédelmi szervezetek irányítóit, független producereket, rendezőket, forgatókönyvírókat és más filmes művészeti ágak kiemelkedő tagjait. Sőt, az elismerés kölcsönös: Návai Anikó neve jól cseng Hollywoodban.

Ezt a kimagasló, csak szívós és tartósan magas színvonalon végzett munkával elérhető szakmai hírnevet Návai Anikó óriási energiával fordította a magyar érdekek képviseletére. Megszámlálhatatlan alkalommal voltam tanúja annak, hogyan lobbizott a magyarországi forgatási helyszínek mellett, hogyan egyengette magyar produkciók útját Amerikában és amerikai filmekét Magyarországon. Mindig segített a magyar diplomáciai képviseleteknek, akár kapcsolatteremtésről, akár hivatalos rendezvények társszervezéséről, vagy éppen a filmtörvény előkészítéséhez szükséges érvanyag összeállításáról és magának a törvény által létrejött kedvező magyarországi filmforgatási és -gyártási helyzet amerikai népszerűsítéséről volt szó.

Mindemellett világszínvonalú újságírói tevékenységet is végzett, amelyet nem kisebb testület értékelt, mint a Hollywoodi Külföldi Tudósítók Szövetsége (HFPA), amely meghívta Návai Anikót a tagjai sorába. Az HFPA az a kis létszámú szervezet, amely évente odaítéli a legjobb filmeknek és alkotóknak járó Arany Glóbusz-díjat. Bár az HFPA tagjai nem országokat képviselnek, a magyar jelenlét mindazonáltal nem csekély lobbierőt jelent számunkra.

A Népszabadságban rendszeresen olvashatóak Návai Anikó remek sztárinterjúi. A méltatlan és igaztalan vádakkal szemben Návai Anikó teljesítményét nem közvetlenül a megvalósuló üzletek nyers számai mutatják. Hol vannak azok az MM-KA kuratóriumi tagok, filmesek vagy diplomaták, netán politikusok, akik nálam hivatottabbak lennének méltatni Návai Anikó munkásságát? Akik fölismernék, hogy nem neki, hanem Magyarországnak ártanak azzal, ha nem igyekeznek őt minden erővel a magyar állam szolgálatában tartani?

Kerék-Bárczy Szabolcs volt Los-Angeles-i főkonzul

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.