Jobbikos horgászbolt-tulajdonostól is vásárolhat csalit, pecabotot egy liberális értelmiségi. Ettől még nyugodtan megvethetik, lenézhetik egymás gondolatvilágát. Ugyanis egyikük sem tett ideológiailag releváns baráti szívességet vagy gesztust. Világnézetileg semleges gazdasági aktus zajlott le köztük a piac szabályai mentén. Személyes példával élve: jómagam viszolygok attól a cselekedettől, amiért Roman Polanskit nemzetközileg körözik évtizedek óta. De ez nem gátol abban, hogy jegyet váltsak a kitűnő rendező legújabb filmjére.

Forgott a gyomrom, amikor 2001 nyarán a frissen beiktatott George W. Bush így beszélt Putyinról találkozásuk után: „A szemébe néztem, és átéreztem valamit a lelkéből.” Az efféle nyálas duma helyett tisztességesebb volna, ha az Oroszországba látogató (vagy orosz kormánydelegációt fogadó) nyugati politikusok tiszta vizet öntenének a nyílt kártyák közé. Őszintén kimondva: „Putyin úr, az ön rendszere a mi normáink szerint politikailag és morálisan illegitim. Bíráljuk magát, ahogy ön is bennünket. Ez a konfliktus feloldhatatlan, de ettől még értéksemleges zónákban köthetünk olyan szerződést, amely mindkettőnk javát szolgálja”. Diktatórikus és autoriter rezsimekkel is lehet (és kell) üzletelni. Muszáj, ugyanis az országok szabadságfoka és a földjükben található nyersanyagok, energiahordozók mennyisége között nincs törvényszerű egyenes arányosság. „…aki valami bűzös dologhoz hoz nyúl, az bűzös lesz maga is…” –pirít rám Szvák, azt sugallván: ha valaki üzletel egy tekintélyuralmi kormánnyal, cinkos lesz annak bűneiben. Attól kezdve pedig jobb, ha nem kiabál. Csakhogy ez kizárólag akkor van így, ha az értékmentes üzleti nexuson túllépve engedjük, hogy a másik fél a kapcsolatunkat pozitív értékítéletnek, önmaga legitimálásának tartsa. Ha egy demokratikus ország haszonelvű távolságtartását feladva érzelmi-ideológiai gesztust is tesz egy antidemokratikusnak, abból mindig az utóbbi profitál. A szabadon választott politikus morálisan sérül, ha önkényúrnak gazsulál, a tekintélyelvű vezető azonban dicsekedhet: „lám, már a dekadens Nyugat is népem legitim vezérének tart!”

„…a szabadelvű sajtó miért drukkol az amerikai Nabucco-lufinak, miért szorít olyan lelkesen a militáns Szaakasvilinek, és miért gondolja, hogy az iraki öldöklés a demokráciát szolgálja… mit ért el a liberális publicisztika/politika a Bush-féle adminisztráció elvtelen kiszolgálásával?” – kérdi Szvák. Nyilván tőlem (is). Haladjunk sorrendben. Ha jól tudom, a grúzokat (hasonlóan a balti nemzetekhez, moldáviai románokhoz stb.) senki nem kérdezte meg, akarnak-e a cári, majd a szovjet despotizmus piramisának építőkockái, vad oroszosító kampányok szenvedő alanyai lenni. Azt pedig egy történésznek nyilván felesleges magyaráznom: a szuronyokkal érvényesített birodalmi nacionalizmus lokális ellennacionalizmust szül. A grúzok és észtek kormányának ugyanúgy joga van függetlensége védelméhez, mint nekünk. Hogy eközben vannak elítélendő túlkapások, túlreagálások, atrocitások? Minden bizonnyal. S ez helytelen. Én soha nem ünnepeltem a grúz nacionalizmust, ahogy egyetlen nacionalizmust sem, a saját nemzetemét is beleértve. Bushék vallási bigottsága számomra mindig is ellenszenves volt, aminek hangot is adtam. Legutóbb pedig – egyebek közt –az izraeli zsidó nacionalizmust bíráltam a közel-keleti béke egyik akadályaként. Csakhogy pl. grúz (és észt) relációban a felelősség nagyobbik hányada Moszkváé. Amely a térség orosz és más kisebbségeit a többségi észt és grúz nemzettel szemben ötödik hadoszlopként próbálja felhasználni. Akárcsak Hitler a szudétanémeteket.

A 2003-as iraki beavatkozást valóban támogattam, hitelt adva a tömegpusztító fegyverek létének. Eme tévedésemet azóta többször is nyilvánosan beismertem. Tény, Irak megtámadása helyett Iránt kellett volna embargó- és blokádnyomás alá helyezni, meggátolván, hogy tömegpusztító fegyvert állíthasson elő. Tévedtem, ahogy Szvák Gyula is téved, mikor azt írja: „…az olaj körül forog a történet…”. Valójában az USA semmilyen érdemi lépést nem tett az iraki olajmezők birtokbavételére. Pedig az erősebb jogán ezt megtehette volna. Az első kitermelési szerződés 2008 nyarán, öt évvel a háború kezdete után köttetett – a kínai China National Petroleum Corporation és a bagdadi kormány között. Az iraki háború fatális tévedés volt – Bush el akarta hinni, hogy vannak iraki tömegpusztító fegyverek, Szaddám pedig ugyanezt akarta elhitetni (abban reménykedve, hogy akkor nem mernek rátámadni). Tévedtek. Mindkét fél rajtavesztett. A nevető harmadik helyét megosztva Irán (és az Irán-barát síiták), valamint Kína nyerte el. Irakban most is arat a halál, akár Szaddám alatt, vagy Csecsenföldön és Tibetben. A különbség (többek között) az, hogy ezt szabadon be lehet mutatni. Mert ezt a háborút egy demokrácia vívja. Mely saját bűneit nem tudja úgy elleplezni, mint Putyin, Szaddám vagy a kínai Politbüro.

A döntő különbség köztem és Szvák között ott van, hogy ő a jelek szerint nem lát alapvető különbséget demokrácia és annak hiánya között, s ennek megfelelően az aktuális orosz rezsim demokratikus normák szerinti bírálata és a rasszista oroszgyűlölet között sem. Egybefolyik nála minden. „Nincs atlanti felsőbbrendűség, civilizációs fölény. Eltérő kultúrák vannak, globális érdekek, egymás értékeinek tudomásulvétele és tiszteletben tartása…. Ott a szocializmus, itt a demokrácia lett a lózung. Mindkettő mögött világhatalmi törekvések… …aki oroszozik, az rögtön kommunistázik is. Viszont, aki szeret kommunistázni és oroszozni, attól a cigányozás és zsidózás sem áll távol.” Szerintem a demokrácia igenis felsőbbrendű az autokráciához képest, és egy fejlettebb civilizáció sajátossága. Például annyiban is magasabb rendű, hogy Brezsnyevet és Putyint nem lehetett az elhibázott, fölösleges háborúikért politikailag úgy megbüntetni: leváltani, ahogy Bush pártját és utódjelöltjét. Pedig az orosz nép valószínűleg ugyanúgy kiábrándult az afgán és csecsen háborúból, mint az amerikai az irakiból. Az amerikai stratégiaváltáshoz elég volt a kormányt lecserélni, a Kremléhez a Putyin által felépített autokráciának kéne a cári és a szovjet rendszerhez hasonlóan megbuknia. A kommunizmus és a jelenlegi orosz politikai rendszer elítélése pediglen nem oroszozás vagy kommunistázás. Miként a nácizmus és a pángermán militarizmus elvetése sem németezés vagy nácizás.

A szerző közíró