A főáramú jobboldal egyik része demokratizálódott, a másik nem. Egyik fele demokratikus alapon, az állampárti-bizánci társadalomfilozófiát elutasítva volt Oroszország kritikusa, a másik nacionalista-rasszista platformról.

A múlt év őszén mindez megváltozott. (Vagy csak a mélyből a felszínre ért egy idáig rejtett folyamat.) Tavaly novemberben Orbán Viktor feltűnt a putyini Egységes Oroszország kongresszusán. A jobbos médiaszegmens azonnal 180 fokos fordulatot csinált. „Még a választások első fordulója előtt Alekszandr Tolkacs, Oroszország budapesti nagykövete kijelentette, hogy Moszkva együtt akar működni az új jobboldali magyar kormánnyal. Jó alap teremtődött ehhez, hiszen Orbán Viktor még 2009 novemberében részt vett az Egységes Oroszország Párt XI. kongresszusán, és megbeszéléseket folytatott Vlagyimir Putyinnal. A Fidesz elnöke már akkor nehezményezte, hogy néhány gyanús szocialista alak fennhatósága alatt áll az egész orosz–magyar ügy. Mostantól jó esély teremtődik arra, hogy a kétoldali relációban minden másképpen történjen, mint eddig” – nyomja serényen az új vonalat a Magyar Hírlapban Lentner Csaba, egykori MIÉP-es honatya.

Egy szélsőjobboldali antikommunistától ritkán olvasni ilyen sorokat: „Az orosz lélek valahol mindig a vezetői akarata szerint szocializálódott. Elvárta, hogy vezessék a cári idők alatt, elvárta a szocialista forradalom után, és tulajdonképpen elvárja most is. Üzletet kötni Oroszországban a magyar és az orosz kormányfők rendezett kapcsolata nélkül nem megy.” Tetszenek figyelni? Nem rohadt komcsi diktatúra, hanem vezérletet áhító néplélek. Nem bolsevik puccs, hanem szocialista forradalom.

Igaz, azért ez nem teljesen új dolog. A jobbszélen bárkit ajnároznak – a KGB-főtisztből lett autokrata Putyintól a kereszténységet és a nyugati civilizációt gyűlölő, elpusztítani akaró iszlám halálimádókig –, ha kinézik belőle az antiszemitizmust, de legalábbis az Izrael- és/vagy Amerika-ellenességet. Bencsik András már egy 2007-es cikkében Putyin előfutáraként dicsőítette Horthyt és követőjeként Orbánt. A vérjobbos Kairosz Kiadó megjelentette Israel Samir könyvét, mely szerint a „kommunizmus megteremtette Európában a társadalmi demokráciát”. De a jobboldali politika kincstári fősodra mostanáig határozottan Moszkva-ellenes volt.

Amúgy az orosz–magyar kapcsolatok nagyon is rendezettek voltak Gyurcsány alatt. 2006-2007 folyamán háromszor is találkozott Gyurcsány Putyin elnökkel. A Fidesz pont ezért támadta őt. „...az egy éven belüli harmadik személyes találkozó és a magyar kormányfő múlt heti nyilatkozata az International Herald Tribune-ban – amelyben a miniszterelnök álomnak nevezte a Nabuccovezetéket – azt jelzi, hogy »körvonalazódik a Gyurcsány–Putyin paktum«, vagyis Magyarország kihátrál az Európai Unió közös tervei mögül, és Oroszországot támogatja.” Ezt nyilatkozta Németh Zsolt fideszes külügyér 2007 márciusában az Origónak. A Fidesz pragmatikus szakértői holdudvara – szemben vérjobbos ideológiai holdudvarával – tavaly őszig nagyrészt euroatlantista volt.

Támogatták a ’99 tavaszi délszláv NATO-akciót, a szeptember 11-e utáni afganisztáni beavatkozást. (Az irakit nem, de ott ugyebár az euroatlantiból lemaradt az euro.) Mindvégig Busht és utódjelöltjét preferálták Gore, Kerry, majd Obama ellenében. A fideszes „szenátorok” már ’99-ben is a republikánus (és Lockheed-káder) Steven M. Jones nagykövetségéért szálltak ringbe. 2003-ban a grúz, majd 2004-ben az ukrán kékcédulabotrány idején a Fidesz a nyugatbarát (és Moszkva-ellenes) tényezőkkel rokonszenvezett Janukovics és Sevarnadze helyett.

„Mára teljesen bizonyossá vált, hogy Oroszországnak jól átgondolt világhatalmi törekvése van… …az oroszok két olyan kijelentést is tettek az elmúlt hónapokban, amelyre Magyarországnak is oda kell figyelnie, és nem szabad a szokásos módon legyintenünk rá, mondván, hogy ők messze vannak – Az első kijelentés az orosz elnöktől származik, aki a Grúzia megtámadását követő napon azt nyilatkozta: »Oroszországnak legitim, biztonsági zónái vannak. Ez a régi ütközőzónák elmélete… vagyis Oroszország azt állítja, hogy bizonyos országok a térképen az ő érdekeit kell érvényesítsék, és ő diktálhat abban, hogy az adott ország milyen politikát kövessen. Ez elfogadhatatlan mindenkitől«. A második figyelmeztető jel, hogy az oroszok olyan üzleti ajánlatot tettek Türkmenisztánnak, Azerbajdzsánnak és más országoknak is, mely szerint a náluk található nyersanyagokat vagy megvásárolnák, vagy az oroszok által birtokolt vezetékeken keresztül kellene kijuttassák a türkmének és azerbajdzsánok a saját országukból. Az oroszok tehát más országok energiaforrásait is úgy akarják felhasználni, hogy az kizárólagos monopol helyzetet tegyen lehetővé a számukra, és ez szintén elfogadhatatlan. Közép-Európában ezt mindenki megértette – kivéve minket” – mondta Orbán Viktor 2008 szeptemberében Kötcsén.

Jómagam, szabadelvű publicistaként ezekben az ügyekben ugyanazt a nyugatos, atlantista, Nabucco-párti és Moszkvával szemben kritikus felfogást helyeseltem, amit a Fidesz képviselt. S bíráltam Gyurcsányt az észtmentes finnugor fórumon való részvétel, a Kék áramlat favorizálása és a Putyin előtti gazsulálás miatt. A Fidesz értékfeladó pálfordulása után pedig Orbán „keleti politikáját” fogom ugyanígy elvetni.

Nem vagyok dogmatikus. Tudom, hogy csak értékek alapján nem lehet diplomáciát űzni. De kizárólag vélt vagy valós érdekek alapján pedig nem szabad! Értékek és érdekek egyensúlyát kell megtalálni. Olyan államokkal is muszáj gazdasági és államközi találkozókat bonyolítani, szerződéseket kötni, amelyek nem (vagy csak félig-meddig) jogállamok. Demokratikus hatalom is üzletelhet autoriter tekintélyúrral. De kizárólag úgy, ha érezteti vele: ez csak biznisz, nem szimpátia. A pénzünket különböző nyersanyagokért cserébe megkaphatja, de a rokonszenvünkből egy cseppet sem. Kényszerből elviseljük a társaságát, de értékeink szerint következetesen bíráljuk. Orbán Viktor kormányszinten nyugodtan szóba állhat Putyinnal, már persze, ha nem engedi, hogy Moszkva kijátssza őt más nyugati demokráciákkal szemben.

De a pártszint az más. A Putyin-párt kongresszusán való vendégeskedéssel Orbán átlépett egy határt. És nem csak ő. Martonyi János – akit leginkább nyugatpártinak tarthatunk – a kampány idején tárgyalt Oroszországban. „…mint mondta, pártvonalon érkezett Moszkvába, ennek megfelelően délelőtt a Fidesz testvérpártjának számító Egységes Oroszország ügyvezetőjével, Grizlovval tárgyalt, mégpedig a Duma épületében.” Oroszország semmilyen mérce szerint nem tekinthető nyugati típusú demokratikus váltógazdaságnak. „Irányított demokrácia”, vagyis a népuralom torzképe, ahol arctalan gyilkosok belés külföldön egyaránt rátalálnak a rezsimet veszélyeztetőkre.

Egy nemrég készült felmérés szerint „az orosz vezetés (az elnöki hivatal, a kormány és a parlament) negyede korábban a KGB közvetlen alkalmazásában állt, és összesen 78 százaléknak volt valamilyen kapcsolata a titkosszolgálatokkal” – idézi Anne Appelbaumot a Metazin. Oroszországban a tömegmédiát központilag dirigálják, a hatalomtól független nagyvállalkozókkal pedig rövid úton leszámolnak. Moszkvában a demokratikus tradíciók hiányának, és a posztkommunista KGB-elit akaratának folyományaként egy leválthatatlan kormánypárt uralkodik. És ezt nevezi Martonyi a Fidesz testvérpártjának. 2008 és 2009 ősze között az orosz rezsim nem változott. Csak a Fidesz.

Ami értéksemleges kormányközi szinten, a minimális gazdaságdiplomácia dimenziójában elmegy, az értékalapú pártkapcsolatként tűrhetetlen. Ha Orbán viszszautasítja, hogy putyini mentalitással, egy orosz típusú berendezkedés kiépítésének szándékával vádolják, akkor nem fogadhatja testvérré a putyini pártot. A Kreml érdeke, hogy ne egységes európai – sőt nyugati – állásponttal kelljen pl. gázfronton szembenéznie, hanem megoszthassa, kijátszhassa egymás ellen a kontinens államait. Ha Orbán ehhez partner lesz, akkor tudni fogjuk, hogy az euroatlantista sóder csak azt a célt szolgálta, hogy a Lajtán túliakat meggyőzze kormány- és szalonképességéről.

Márpedig a legutóbbi kémbotrány, a gázfegyver sorozatos bevetése, Észtország és Grúzia sorsa, a Litvinyenko-ügy mind azt bizonyítja, hogy a szovjet hidegháborús észjárás nem tűnt el, csak átalakult. Ez a bizánci gondolkodásmód az enyhülést – pl. az obamai gesztusokat – mindig csak a gyengeség jeleként tudja és fogja értelmezni. Középés Délkelet-Európának pedig momentán nem az 1945 utáni szovjet bábállamok, hanem a II. világháború utáni Finnország sorsát szánja. Energiapóráz, oroszbarát külpolitika, az atlanti védelmi kötelezettségek elszabotálása, a kisállamok Patyomkindemokráciává züllesztése... Orbán ugyanúgy Moszkva trójai falovává válhat ebben a nemzetközi játszmában, ahogy Gyurcsány is azzá vált.

A szerző közíró

Marabu rajza