Miért épp a magyarokét? Azért, mert a magyar oktatókat a magyar költségvetési támogatásból fizetik, a külföldi oktatók fizetésének fedezetével viszont az egyetem nem rendelkezik.

A tervbe vett leépítés alapjaiban kérdőjelezi meg az egyetem alapgondolatát. Jelen sorok írója a magyar oktatók egyike és egyúttal a Német Nyelvű Egyetem projektjének kezdeményezője, s mint ilyen, felelősnek érzi magát érte.

A német nyelvű egyetem projektje a kilencvenes évek közepén született és hármas célkitűzésre épült. A kultúrák együttműködésének a gazdasági kooperációt kiegészítő gondolata és az idegen nyelvű egyetemek palettájának színesítése mellett fontos szerepet játszott az oktatás és kutatás egységére épülő, Wilhelm von Humboldt nevével fémjelzett klasszikus európai egyetemkoncepció megvalósítására irányuló törekvés. Tudósnemzedékek nőttek fel a dualizmus korában s a századforduló táján hazánkban e koncepció szellemi vonzáskörében.

A projekt 2000-ben kormányszintre emelkedett, és a Budapesti Német Nyelvű Egyetemért Közalapítvány 2001. februári létrehozását és a törvényi feltételek megteremtését követően az egyetem alapítása formailag megtörtént. A 2001. február 22-i ulmi megállapodásban Ausztria, Bajorország és Baden-Württemberg vállalta az egyetem támogatását és a vele való együttműködést. Ez a támogatás végül úgy valósult meg, hogy a partnerországok az egyetem támogatására szánt anyagiakat a saját maguk által küldött tanerők finanszírozására fordítják, e pénzt pedig –az egyetemi kasszát megkerülve – közvetlenül bocsátják rendelkezésükre. A magyar fél viseli ilyenformán – a magyar tanárok bére mellett – az egyetem teljes működési költségét, rezsijét, valamint az adminisztratív személyzet bérét. Ha a partnerországok az egyetem működési költségeihez csak támogatási összegük 10 százalékával járulnának hozzá, az egyetemnek nem volna adóssága, és nem kellene takarékossági csomagokon gondolkodnia.

Az első évben, 2002-ben a magyar államtól kapott támogatás 240 millió Ft volt, a következő években ez 200 millióra csökkent, de ennek a kifizetése sem történt meg mindig. Volt olyan év, hogy csak 160 vagy 180 millió folyt be. A krónikus alulfi nanszírozottság miatt halmozta fel az egyetem az adósságállományt.

2002-ben történt kinevezésükkor a magyar oktatók másodállásban léptek munkaviszonyba, s amagyar bértábla szerinti részállású fizetésben részesültek. A decemberben leköszönt kancellár sajnálkozott amiatt, hogy a magyar oktatók bére nagyságrendekkel marad el a külföldieké mögött, és kifejezte reményét, hogy a kettőt közelíteni lehet majd egymáshoz. Megválasztása alkalmából közzétett programjában – ami az egyetem honlapján a mai napig olvasható – a jelenlegi rektor 2008-ban ugyancsak feladatként jelölte meg „a magyar oktatók fi zetési színvonalának a (nyugat-) európai bérszinthez való fokozatos közelítését”. De erről már rég nincs szó, most már a jelenlegi feltételek fenntartása a tét.

A magyar oktatói szerződések meghosszabbítása korántsem puszta financiális kérdés. A tervbe vett leépítés a projekt alapvető jellegét kérdőjelezi meg. Egy kormányközi megállapodás alapján létrejött, nemzetközi együttműködést megvalósító egyetemről van szó, mely közös finanszírozásra épül, s arra az ennek megfelelő elvre, hogy oktatói kara vegyes. Ha ebből a magyarok kiválnak, az egész projekt értelmét veszti. Attól fogva a magyar fél nem résztvevője többé a projektnek – csupán szolgáltató háttérintézménye. A magyar fél szolgáltatást nyújt (épületet, infrastruktúrát, működési költséget, adminisztratív személyzetet) egy olyan egyetemhez, melyben az ő oktatói nincsenek jelen. Ezt az évi kb. 200 milliós értékű szolgáltatást ráadásul ingyen nyújtja, azok után, hogy az egyetem részére ugyancsak saját forrásból 500 millióért megvásárolta és közel 3 milliárdért restauráltatta a belvárosi Festetics-palotát. Most meg elbocsátaná a magyar oktatókat, hogy a gázszámlát és a működési költségeket fizetni tudja.

Fizetni – de mi célból? Ha elküldik a 2002-ben kinevezett professzorokat, a magyar–német oktatási projekt immár semmi szín alatt nem nevezhető kulturális együttműködésnek. A projekt eszméje kiüresedik, az egyetem okafogyottá válik. Mit lehet tenni? A következő lehetőségek körvonalazódnak.

1. A BKV vagy a MÁV több tíz- vagy százmilliárdos adósságaihoz és a magyar egyetemek által felhalmozott több százmilliónyi adóssághoz képest az ötvenmillió még a kisebbfajta adósságok körébe sorolható, s ez sem az egyetem hibájából halmozódott fel. Ha ezt a minisztérium átvállalja, s az éves költségvetést a 2002-es induló összeg reálértékének megfelelően állapítja meg, akkor az egyetem számára biztosítva volna a túlélés a magyar oktatóival együtt.

2. Ezzel párhuzamosan a magyar kormány tárgyalásokat kezdhetne a partnerországok kormányaival a működési költségekhez való hozzájárulásuk kérdésében. Frankenberg, baden-württembergi miniszter idén februárban az MTA elnökével folytatott megbeszélésén támogatást helyezett kilátásba. A miniszter jú niusban ismét Budapestre jön, s akkor vissza lehet térni a kérdésre. Német egyetemi kollégák szerint elsődlegesen Ba den-Württemberg idén februárban megválaszott új, energikus miniszterelnökével, Stefan Mappusszal kellene tárgyalni.

3. Ha a magyar kormány az adósság átvállalására és a támogatás enyhe megemelésére nem képes vagy nem hajlandó, és nem vállal többé anyagi felelősséget az egyetemért, akkor szóba jöhet az újraalapítás, pl. nemzetközi alapítvány formájában. Ezt javasolták néhány hónappal ezelőtt a DAAD (Német Akadémiai Csereszolgálat) akkreditációs szakértői. Az újraalapítás egyik lehetőségét jelenti az, hogy a Közép-európai Egyetem (CEU) érdeklődést mutat egy német nyelvű intézet iránt. Ebben az esetben az Andrássy a CEU egyik karává vagy intézetévé válhatna.

Bizonyára vannak még egyéb lehetőségek is. Mindenesetre a kormány mint felelős alapító nem mehet el szó nélkül a dolog mellett, mintha mi sem történt volna, tovább folyósítva a magyar költségvetésből a támogatást a magyar oktatóktól immár megtisztított egyetem részére. Ez olyan szégyen volna, amit semmilyen kormány nem viselhet el. Különösképpen egy olyan nem, amely önmagát nemzeti kormánynak nevezi, s amely éppen ebben a – nemzetstratégiai – szellemben alapította egykor az egyetemet. Hogyan lehetne igazolni az adófizetők előtt, hogy nemzetközi kulturális együttműködés helyett külföldi egyetemek magyarországi kihelyezett tagozatainak támogatására költi adóforintjaikat?

A szerző filozófiatörténész, az MTA levelező tagja