Az Őszödi Becsületes

Navigator nagyon rossz néven veszi, hogy a szocialista képviselők túlnyomó része nacionalista állásponttal azonosult.

Navigator bejegyzése: Sok mindenért bíráltam Gyurcsány Ferencet. Sorsstílusa se rokonszenves. Ám a gyűlöletkampányt, amit annak idején őszödi beszéde miatt indítottak ellene, kezdettől fogva hiteltelennek és farizeusnak tartottam.

Most pedig kizárólag ő – és két pártbeli képviselőtársa – vette föl a kesztyűt az újraélesztett nemzetromboló magyar irredentizmussal szemben. Az MSZP választási programja még szót se ejtett a 15 millió magyarról, (...) s bár miniszterelnökjelöltje két hónappal később már felsorakozott e nacionalista hörgéshez, a kettős állampolgárság szocialista támogatásáról ő is hallgatott. Mikor fogjuk fel, hogy a nemzet nem származási, hanem kulturális közösség! Mikor látjuk be, hogy nem a „vér szava” számít? Hány Trianon kell még ehhez?

A „vér szava” pogány, barbár érték.

Nem véletlenül metszi a keresztény vallás, amely – eredeti, univerzális értelmében – egyedül Krisztus vérére esküszik.

Abban old fel minden nemzetet és egyenlőtlenséget (zsidót, görögöt, rómait stb.). Miért kelljen kevésbé akceptálnom a román, szlovák és a többi szomszéd nép fiainak-lányainak hazaszeretetét, mint a sajátomét? Miért ne érezhessem őket ugyanannyira testvéremnek? Sőt miért ne legyen erkölcsi alapom többre értékelni egy művelt „tótországit”, mint egy velem egy utcában élő, esetleg lumpen vagy önző, igénytelen, „nemzettársamat”? Miért ne legyen szimpatikusabb nekem egy szerb osztályos társam, mint a rajtam élősködő, magyarul beszélő politikai, gazdasági potentátok? Amennyiben persze nem vérengző oláhokról, gyilkoló rácokról stb. van szó. Azonban ilyenek vesznek körül? Igen, nem is oly régen ért véget a magyarokat is bántó utolsó balkáni öldöklés. De vége! Kezdenek megnyugodni a kedélyek! Nem kis részben az EU segítségével, amelyben való közös tagságunk révén teljesen szabadon utazhatunk már Szlovákiába, Romániába, Szlovéniába!

A kettős állampolgárságról rendelkező, minap elfogadott törvényünk káros. Veszélyezteti nemzeti identitásunk egészségét, délibábjaink fogságában tart bennünket, és rontja kapcsolatainkat a Kárpátmedencében velünk élő társnemzetekkel.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.