Fenyegetőznek a régészek is, akik többszöri átütemezés után a pénzük egyharmadát se kapták meg, holott egész ősszel ástak, bár egyelőre nem tisztázott, hogy egy régész hogyan bontja vissza a munkáját, hacsak a csontokat nem dugdossa vissza a földbe. Az ember csak nevet: uraim, le tetszettek maradni.

Ha nem vették volna észre, április vége óta másképp süt a nap. Akkor szinte forradalmi esemény zajlott le az országban: egy alvállalkozó az M7-es autópálya zalakomári építkezésén, miután hosszas könyörgés után sem kapta meg a pénzét, azt mondta, állj, eddig, ne tovább!: elkezdte visszabontani az általa épített utat, kivéve belőle minden követ és töltésföldet, amit belerakott. Ott állt a rendőr, és nem tehetett semmit, mert a szakasz nem volt még átadva, így nem minősült közútnak; az alvállalkozó volt a nap hőse, kisemmizett emberek végső reménysége.

Mármost ha április végétől így süt a nap, akkor itt tényleg jó lesz mindenkinek, főképp a munkásnak. Az persze nem várható, hogy a cégek közötti körbetartozás is két hét alatt megszűnik majd, mint a bűnözés, mert lehet, hogy három hét is kell hozzá, de több időt már nem nagyon lehet várni evvel, mert ez is közbiztonsági kérdés volna, sok-sok magánbiztonsági motívumból összeállva, hogy mást ne mondjunk, az alvállalkozó családjának, de legalább a gyereknek enni kell adni.

Ha ez a visszabontás bejön, s az alvállalkozók végre a sarkukra állnak, és tényleg bontani kezdenek, akkor az évtizedek óta elfeledett munkásosztályra új és szebb világ vár, hiszen garantáltan lesz munkája újra, mert hol van az megírva, hogy a visszabontás nem munka.

A Megyeri hidat, ahogyan felépítették, úgy vissza is lehet bontani, semmivel se volna súlyosabb skandallum, mint kétmilliárddal tartozni az építőknek, kétszáz alvállalkozónak. Meg még mennyi disznóság van, amit vissza kellene bontani, legalább jelképesen, akár az egész országot; lám, ha másképp süt a nap, az ember mindjárt rebellis hangulatba kerül, legszívesebben beállna ő is bontani, értelmiségi módon, szigorúan elvi alapon, de mély átéléssel. Hogy aztán már a legelején belezavarodjék az egészbe.

Merthogy itt van ez a zalakomári eset. Hogy de facto nem az bontotta vissza az utat, akinek tartoznak, nevezetesen a ZalaSprint Kft., a cég tudniillik eladta a követelését az Ittasofőr Kft.-nek, így most az Ittasofőr bont a ZalaSprint helyett, mintha a Téli Palota ostromát legalábbis kiadták volna egy kft.-nek. Ami a kizsákmányolókat illeti, a ZalaSprint a Nyírút Kft.-től kapta a munkát, az pedig a Mezőbautól, amely viszont a füredi Kutas B.B.B.-től, miután a Porr Építő Kft. megbízta utóbbit az építéssel, úgy is, mint a PVT–M7 konzorcium tagja, mely végül, illetve legelébb is a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában megkezdett autópálya-építés nyertese lett.

Nem egészen tudni, hogy Marx Károly és Engels Frigyes ennél a pontnál nem hagyta volna-e abba a marxizmus alapjainak lerakását, mindenesetre gondjaik lettek volna, hogy tudniillik a világ kicsodái is egyesüljenek, mert lám, már azt se lehet megállapítani, hogy egy körbetartozásos autópályán ki a proletár.

Osztálytagozódás szempontjából itt mindenki egyidejűleg kizsákmányoló és kizsákmányolt, kivéve a ZalaSprintet, amely e láncolatban a becsapott és megalázott proletariátus volna eredetileg, csakhogy eladta a követelését, így a kizsákmányolt munkásosztályt jelenleg az Ittasofőr Kft. testesíti meg, természetes szövetségesével, azzal az őrző-védő kft.-vel, melynek tagjai a visszabontott anyagokat őrzik, egészen addig, amíg kéz alatt el nem adják.

Lehet elkezdeni tanulni a marxizmus alapjait.

Megyesi Gusztáv, az Élet és Irodalom munkatársa