A dolgozók önszerveződését, a hivatalos tekintélyek elvetését, az együttlét és a szolidaritás örömét, az egyszerű emberek állami és egyházi ceremóniáktól független, saját ünnepét.

A baloldaliság végső soron ethoszt, erkölcsi alapállást jelent. A saját munkájukból élő emberek közösségét, a spontán szerveződést, a nyársat nyelt formákkal és mindenféle hierarchiával szembeni ösztönös tiltakozást.

Ma sok szó esik egyes MSZP-s politikusok korruptságáról, de a baloldali ethosz szempontjából majdnem olyan lesújtó, ha egy szocialista képviselő például lovagi címért pedálozik, lovagrendi tagsággal gőgösködik. 1992-ben – még vendégként – részt vettem a Magyar Szocialista Párt szegedi kongresszusán, ahova a küldöttek saját, sokéves, lestrapált kocsijukkal érkeztek, s gúnyos szóbeszéd tárgya volt a parkolóban várakozó egyetlen luxuskocsi, Szűrös Mátyás, akkori parlamenti alelnök hivatali kocsija. A lovagi cím és a méregdrága autópark persze csak jelkép, de jelképként pontosan kifejezi, miért ábrándultak ki a szocialistákból az alul levő milliók. Könnyen lehet, hogy az új kormányban még jobban csalódni fognak, de önmagában ez még nem fordítja vissza őket a baloldalhoz. A világ persze változik, vele változnak anyagi igényeink és lehetőségeink is, de a dolgozó, nehezen élő emberekkel való szolidaritás a baloldal számára nem csak egy szakpolitika, egy „policy” a sok közül, hanem lelki és erkölcsi azonosulást feltételez. Az ösztönös baloldaliság az urizálás utálatával kezdődik.

Május elseje egyben a baloldal történelmi folytonosságát is jelképezi. Az MSZP vezető politikusai hosszú időn át igyekeztek megszabadulni a történelmi hagyományoktól és az ideológiától. Új híveket ezzel nem szereztek, de a régieket és a potenciális fiatal támogatókat sikerült elriasztaniuk nemcsak az MSZP-től, hanem magától a baloldaltól is. Az „ideológiamentesség” abszurditását a mostani választások különösen egyértelművé tették. Gondoljunk bármit a Jobbikról, az tagadhatatlan, hogy minimális anyagi és szervezeti háttérrel, egy ideológia meghódításával és híveinek mozgósításával nőtt fel néhány év alatt az ország harmadik pártjává. A Lehet Más a Politika egy sokkal rokonszenvesebb – Nyugaton egyértelműen baloldalinak számító – szellemi, világnézeti és életformabeli ideológia révén lett baráti társaságból komoly politikai erő. De egy évtizeddel ezelőtt a Fidesz is egy erős és létező szellemi irányzat kisajátításával emelkedett nagy párttá. Egyiküknek sem volt országos hálózata, nemzetközi háttere, különösebb apparátusa: egy szellemi-ideológiai igény kielégítésével robbantak be a parlamentbe. Ehhez képest a szocialisták létező, nemzetközileg is erős és a gazdasági válságban még aktuálisabb eszmerendszert adtak fel a politikai ellenfeleiknek való (amúgy reménytelen) megfelelés szándékával.

Ma sok szó esik arról, hogy a magyar társadalom úgymond eredendően „jobboldali” és 1945-ben csak a szovjet megszállás miatt, kényszerből tért baloldali útra. Ehhez képest a magyar történelem első valóban szabad választásán, 1945 novemberében, egy kemény jobboldali rezsim agymosása után a magyarok 43 százaléka két marxista munkáspártra és egy radikálisan baloldali parasztpártra szavazott. Ha annyi évvel később a magyar társadalom kevesebb, mint fele szavaz balra, akkor az nyilvánvalóan abnormális állapot. Nem tűntek el a tőkének kiszolgáltatott munkások, a nagygazdáktól sanyargatott falusi szegények, a végigdolgozott élet után nélkülöző nyugdíjasok, a jobb iskolába hiába áhítozó proli gyerekek. S nem tűntek el azok a középrétegek sem, amelyek nem áhítoznak sem nemzetieskedő pátoszra, sem hamis tekintélytiszteletre. Ma még korai megmondani, hogy egy megújuló MSZP, vagy egy egészen más politikai szervezet képviseli majd ezeket a milliókat: de a magyar demokrácia csak akkor marad meg, ha lesz benne erős és kormányképes baloldal.

Három olyan értékrendet látok, amely köré újrateremthető az a baloldali szellemi tábor, amely értelmi és érzelmi azonosulást kínálhat a magyar társadalom jelentős részének. Az egyik mindenképp a plebejus indulat és a társadalmi felszabadítás öröksége. Bátran vállalni kell a tekintélyelvű és hierarchikus rendszerekkel szembeni ellenállás történelmi hagyományát Spartacustól a parasztháborúkon, a francia forradalmárokon és Marxon át egészen Che Guevaráig. Természetesen nem kell azonosulni minden tettükkel. A britek sem rémületes írországi vérengzései miatt állították a parlamentjük elé Cromwell szobrát, hanem azért, mert mai demokráciájuk a polgári forradalom eredményeire épül. Hasonlóképp a szociáldemokrácia jóléti reformjaira is azért kerülhetett sor, mert az uralkodó osztályok tanulni tudtak a véres proletárforradalmakból. A szocialista szellemi kultúra újrateremtése nélkül esélye sincs egy erős baloldali mozgalomnak Magyarországon. Az államháztartás egyensúlya fontos dolog, de az emberek hitek, álmok, szívbéli meggyőződések alapján válnak baloldalivá vagy jobboldalivá.

A magyar baloldal másik szellemi háttere a nyugat-európai progresszió értékeinek következetes képviselete lehet. Persze a nyugati társadalmaknak is vannak hibái, de a magyar nemzet történelmi célja ezer esztendeje mégis a nyugati integráció. Annyi véres háború és diktatúra tapasztalataiból tanulva az Európai Unió tagállamai a határok feloldását és az együttműködést, a társadalmon belül pedigmindenféle diszkrimináció leküzdését választották. A hazai nacionalista kalandok biztos bukáshoz vezetnek, mert a közép-európai status quo megbontását egyetlen komolyabb nemzetközi hatalom sem tűrné el. Ha pedig az üres frázispuffogtatáson túl semmi sem történik, akkor az emberek előbbutóbb bizonyosan kiábrándulnak a ködevő magyarkodásból. A társadalmon belüli tolerancia hiányát, etnikai és egyéb csoportok stigmatizálását nem követné azonnali nemzetközi szankció, de hatására az egész magyar társdalom – mindannyiunk munkája és tudása – leértékelődhet a külvilág szemében. A nyugati civilizációs szokások és az ottani életnívó fokozatos átvétele ennél sokkal vonzóbb program. A magyar baloldal a felvilágosodás óta következetesen a leghaladóbb nyugati irányzatokat képviseli Magyarországon, s ebben a két évszázados trendben egyedül a szovjet típusú kommunizmus jelentett rövid kitérőt. Kényszerből, a nyugati világban való csalódásból, illúzióból, átmeneti hálából –ezeket az okokat is ki kell beszélni egyszer. De a lényeg az, hogy a magyar baloldal a nyugati progresszió értékeinek felkészült és hiteles képviselője legyen hazánkban.

Harmadikként említem a szívemnek különösen kedves környezetvédelmet –mindazzal együtt, ami hozzátartozik. Az egészséges életmódot, a közösségi közlekedés támogatását, az alulról szerveződő társadalmi szervezeteket, az emberek kölcsönös együttműködésre épülő szövetkezeteket, az internet ingyenességéért és szabadságáért harcoló mozgalmakat. Mindazokat a modelleket, amelyek a kapitalista rendszeren belül is megtalálják azokat a célokat és cselekvési lehetőségeket, amelyek függetleníthetők a tőke uralmától és a profit logikájától. Ha meggondoljuk, hogy a szocialisták adták az elmúlt húsz év legsikeresebb környezetvédelmi miniszterét, és azt, hogy az elkötelezett környezetvédők többsége párttagkönyv nélkül is baloldali, akkor ezt az MSZP egyik legnagyobb, mindeddig kihagyott lehetőségének nevezhetjük. A jövő magyar baloldala bátran felvállalhatja ezeket az értékeket.

Az elmúlt húsz év legnagyobb tanulsága az lehet a magyar baloldal számára, hogy a kapitalizmust nem kell „építeni”, felépül az magától is. A rendszer logikájából eredően a nagytőke mindenféle kormánnyal ugyanolyan jól együtt tud működni. A baloldal dolga az, hogy az önmaga érdekeit kőkeményen érvényesítő tőkével szemben a saját munkákból élő emberek, az alulra szorított társadalmi rétegek és a profithajszának kiszolgáltatott természet érdekeinek harcos képviselője legyen. Most keményen kapitalista évek jönnek, amire a baloldal válasza csak a szocialista gondolat újrafelfedezése lehet.

Ha van ünnep, ami éppen erről szól, az május elseje.

A szerző közíró

Lehoczki Károly rajza