czlac | 2010. április 8. | 09:56:11
A cölibátust sose fogja megérteni olyan, aki nem ismer cölibátusban élő, boldog, kiegyensúlyozott, mély lelkületű embereket. Ehhez a nyugati észkultúra kevés, meg kell érteni a test és lélek harmóniáját, amiben van mit tanulnunk a keleti népektől. Ezt a linket ajánlom mindenkinek, aki kevésbé felületesen és egyoldalúan szeretne véleményt alkotni:
http://jezsuita.blog.hu/2010/03/26/gondolatok_az_egyhazi_szexualis_visszaelesek_kapcsan
czlac | 2010. április 8. | 09:55:20
A kedvencem, amikor kívülről, előítéleteik beigazolódását keresve akarják egyesek megmondani, hogy milyen az egyház. Nem mondom, hogy az egyház hibátlan, de az a kép, ami itt egyes hozzászólásokban kirajzolódik kb. 400 éve meghaladott sztereotípiákra épül. A II. Vatikáni zsinat utáni egyház modern, és minden erejével igyekszik levetkezni a zömmel a középkorban elkövetett túlkapásokat (persze akkor is voltak, akik észnél voltak, pl. Szt. Ferenc). Olvassátok II. János Pál leveleit, és kiderül, hogy merre halad az egyház. Persze nagy hajó, lassan fordul.
Én végigjártam az egyházi középiskolát, majd szalézi szerezetesek által fenntartott kollégiumban éltem évekig, rengeteg papot, szerzetest, nővért ismerek személyesen. Soha nem fordult elő, hogy bárki bűnös szándékkal közeledett volna felém. És ez igaz arra a (nem túlzás) több száz keresztény fiatalra is, akikkel kapcsolatban voltam/vagyok. Sőt, a papok, szerzetesek legnagyobb része olyan ember, akikre nagyon is fel tudok nézni. És ehhez semmi köze semmilyen hatalomnak, vagy félelemnek. Egy hülyeség, hogy a katolikus vallás a félelemre épít. Akitől félsz, azt nem tiszteled.
A témához pedig annyit, hogy a pedofíliának semmi köze az egészséges szexualitáshoz, tehát a cölibátushoz sem. A cölibátust sose fogja megérteni olyan, aki nem ismer cölibátusban élő, boldog, kiegyensúlyozott, mély lelkületű embereket. Ehhez a nyugati észkultúra kevés, meg kell érteni a test és lélek harmóniáját, amiben van mit tanulnunk a keleti népektő
komszomol | 2010. április 7. | 16:45:20
A hülyébbek kedvéért: ha valaki a katolikus egyházat bírálja, az a demokrácia talpköve, a katolikus egyház ugyanis nem a katolikus emberek összesége (bármit hazudik magáról), hanem a pápa és bíborosok abszolút diktatúrája, ill. ennek a diktatúrának az intézménye. A hívek nem pofázhatnak bele, hogy mi legyen a pedofil pappal, következésképpen nem bűnösök.
A bűnös a pápa személyesen, mint egyszemélyi abszolút hatalom, a haverjai, a bíborosok, akiket ő nevez ki, és az intézményrendszer.
A pápával szemben még a püspököknek is kuss. És semmiféle demokrácia nincs az egyházban, semmiről nem szavaznak. A pápát ugyan a bíborosok választják, no de egymás közül, és őket meg nem választották, hanem kijelölik.
Úgy hogy demokrácia ügyben altív katolikusok jobb, ha szerényen hallgatnak.
komszomol | 2010. április 7. | 16:36:56
"drBuubo | 2010. április 7. | 12:58:53
Másodszor pedig, azért nevezik "szerzetes figurának" mert a szerzetesek szerint csak az az erkölcsös közösülés, minden egyéb figura erkölcstelen, tehát vallási értelemben tilos. Ezt tanították minden bennszülöttnek. "
Stimmel. És bízzál benne, hogy be is mutatták. (misszionárius póz, mint valaki helyesbített)
Nem mondtam, hogy feltétlenül mindig pedofília volt, de nyilván akadt az is a körülményekből következően: Nem volt külső kontroll.
lazus | 2010. április 7. | 13:40:22
A Vatikan az utolso reform elott all. Bejelentik, hogy lemondanak isten leterol, es az ujszovetseg is egy tobbszor atirt koholmany, annak csak etikai vonatkozasait fogadjak el.
drBuubo | 2010. április 7. | 12:58:53
komszomol | 2010. április 6. | 13:53:17
A papuák közé téríteni ment papnak nem nagyon jut eszébe semmilyen hasonló kísértés. Azt a feladatot más karakterű férfiak vállalják. "
Oltári tévedés! A pápua nőket (valszeg gyerekeket is) tisztességesen megkufircolták a térítő szerzetesek, erről nevezték el az egymással szemben, a nőre fekvő férfi pózát szerzetes figurának.
******************************************************************
Először is, ha érett nőkkel "kurficoltak" az nem hasonlítható a pedofíliához. Az egészséges szexualitásra vall. Másodszor pedig, azért nevezik "szerzetes figurának" mert a szerzetesek szerint csak az az erkölcsös közösülés, minden egyéb figuraa erkölcstelen, tehát vallási értelemben tilos. Ezt tanították minden bennszülöttnek.
rasztaszív | 2010. április 7. | 12:18:57
József42 | 2010. április 7. | 09:16:55
"Hát nem nyugodtok egészen addig, míg semmi sem marad abból ("a múltat végképp eltörölni"), ami emlékeztet titeket egy másik világra?"
a magam részéről annyit mondhatok : nem nyugszom,amíg ahriman-hívők állítják be magukat úgy,mintha ők lennének az egyház.
mert valójában éppen ők a legnagyobb akadály az Egyház(úgymint az emberiség szellemi közössége) kialakulásának útjában.
egy albigens
József42 | 2010. április 7. | 09:16:55
sera | 2010. április 7. | 09:01:26
Mit akarsz még rázni az Egyházon? A jakobinus terror, a kommunista egyházüldözés nem volt elég? Hát nem nyugodtok egészen addig, míg semmi sem marad abból ("a múltat végképp eltörölni"), ami emlékeztet titeket egy másik világra?
József42 | 2010. április 7. | 09:14:11
Kedves Tamás1!
Gondolom erre gondolsz: 1Tim 3,2 – „A püspöknek… egyszer nősültnek… kell lennie.”
A püspököknek feleségük halála után nem szabad másodszor is megnősülniük. Erre vonatkozik a „kell”, és nem arra, hogy meg kellene mindenképpen nősülniük. A római rítusú katolikus papokra vonatkozó törvényt csak a kereszténység későbbi korszakában vezették be, habár ez Szent Pál kifejezett kérése volt.
Lev 15,18; 21,1-8 – A papok csak tisztán, asszonytól tartózkodva mutathatják be a szent áldozatot. (vö. Kiv 19,15; 1Sám 21,5-6)
Mt 19,12 – „van, aki a mennyek országáért önként mond le a házasságról. Aki fel tudja fogni, az fogja fel!” (Jézus is cölibátusban élt.)
1Kor 7,8 – Pál apostol is cölibátusban élt, és ezt ajánlotta másoknak is.
1Kor 7,32-35 – Pál apostol tökéletesebbnek tartja a cölibátust a házasságnál, ezért ajánlatos a papi szolgálathoz.
1Tim 5,9-12 – Az özvegyeknek szüzességi fogadalmat kellett tenniük.
2Tim 2,4 – „Aki harcol, nem bonyolódik bele az élet mindennapi dolgaiba”
sera | 2010. április 7. | 09:01:26
Teljesen egyetértek a szerzővel. Reméljük, a "pedofil" botrány végre megrázza ezt a hihetetlenül kártékony katolikus egyházat!
Tamás1 | 2010. április 7. | 08:48:01
Kedves József 42! Javaslom, tanulmányozza figyelmesebben a Bibliát! A papi vezetők nőtlenségének ideája nem létezik. A püspöknek egy feleségű férfiaknak kell lenniük, példás családi élettel. Utal rá a Biblia, hogy az apostolok jogukkal élve, Istenfélő feleségeiket vitték magukkal szolgálatuk során, és hogy a paráznaság miatt jobb megházasodni, mint égni. A gyakorlat egyébként ezt támasztja alá. A probléma szerintem ott kezdődik, hogy mit is hívunk egyháznak. A Bibliai értelmezés szerint, a Jézus által elhívott, az ő parancsolatait megtartó emberek közösségét lehet így hívni, és nem azt aki felcímkézi magát ezzel a szóval. Ítélje meg mindenki magát, hogy oda tartozik-e. Az is kérdés, hogy megreformálható-e egy olyan szervezet, mint a katolikus. Ehhez dogmákat kellene módosítani, ami viszont a teológiai kérdésekben pápai tévedhetetlenséget állító dogmával ütközik...És valyon mennyi időbe telne ez? És mennyi újabb tönkretett életbe? És kinek érné meg ez? Az is meg van írva, hogy az ilyenek miatt káromolják Isten nevét. Azok is, akik nyitottak lennének Isten felé, emiatt messze eltolják maguktól a témát, és ez sajnos érthető.
József42 | 2010. április 7. | 07:11:07
Jézus mondta:
„Lehetetlen, hogy botrányok elő ne forduljanak. De jaj annak, aki okozza őket!" (Lk 17,1).
Vagyis a bűnök és a botrányok elkerülhetetlenek egy közösségben, ez azonban csak a személyre nézve jár következményekkel. Vagyis aki kollektíven ítélkezik az Egyház felett, az nem az evengélium szellemében jár el.
József42 | 2010. április 7. | 07:02:58
Ha a pedofiliáról a cölibátus tehet, akkor mégis hogy van az, hogy arányát tekintve az amerikai fundamentalista szektákban gyakoribb a pedofília?
Az író kb. olyan hansküngösen így kijelenti, hogy ezt, ezt meg ezt tessék méltóztatni fölrugdalni az Egyházban.
A cölibátus nem dogma, de már a Szentírásban is megfogalmazódik, hogy az eszmény a nőtlenség az Egyház elöljárói vonatkozásáan. Női papság pedig dogmatikusan tiltott.
Rühellem a modernizmus. Tessék már átlapozni legalább a Denzingert, mielőtt nekiállunk ilyen cikket írni, mert különben ez csak suttyó újságírás.
Ajánlott irodalom: www.depositum.hu
revify | 2010. április 7. | 06:03:38
A cikk alapos és nekem úgy tűnik minden "macerássága" ellenére "kórképnek" is beillik. A szerző tisztessége ellenére nem látja, nem tud tovább gondolkodni - túllépni - a katolikus egyház gyűlöleténél. Irigység ez Nála? Ennyi.
InkvizitorAtya | 2010. április 6. | 23:45:22
eremita nick mindent megirt.......bár van pár bibliai vers amit Jézus mondott,és ami ellen tesz a szeretet és tisztaság egyháza!
hunnia1234 | 2010. április 6. | 22:49:01
HankHill
>Romlott az egyház, és talán egy új reformációig az is marad. Felszíni kezelések mit sem érnek.
Ne gondold hogy akármilyen reformáció el tudja tüntetni a rohadt gyümölcsöt. Az amerikai prédikátorok (Protestáns, nem katolikus) találhattunk ilyeneket.
Mivel a lelkészek emberek, minden vallásban lehet találni embereket akik rosszak.
A katolikus egyház megújult a kontra reformáció alatt, most is meg fog újulni.
leszbicica | 2010. április 6. | 21:19:34
Moderálási alapelvek- komment törölve -
lajcsi | 2010. április 6. | 20:13:07
Moderálási alapelvek- komment törölve -
MaxVal | 2010. április 6. | 19:58:28
Timóteus | 2010. április 6. | 16:46:10
"A római pápa – tehát a „Vatikán” - fennhatósága alá tartozó egyház közel harminc rítust követ."
Tévedés. 6 rítus, s 23 részegyház. A 23 részegyház nem 23 külön rítus.
http://vikunya.nolblog.hu/archives/2010/02/02/apostoliegyhazak/
ossian | 2010. április 6. | 19:50:00
lajcsi, ami a szellemi bakkecske ugrálást illeti - téged nehéz lenne überelni.
Arról van szó, hogy nálunk nemigen buktak ki ilyen ügyek. Nem voltak talán? Lehetséges, vagy a másik verzió: ügyesebben lettek takargatva.
Ha eltusolásról van szó, akkor ez tovább folyhat, hiszen nyilvánvaló, a katolikus egyháznak melyik a kedvenc pártja, és ez a párt nyilván kormányzópárt lesz.
Na, és mely párt köpenyegéből bújt elő az a bizonyos szélsőjobboldali párt?
De az a bizonyos újpogányság már valóban egy másik cikk témájául kínálkozik.
lajcsi | 2010. április 6. | 19:41:18
Moderálási alapelvek- komment törölve -
rasztaszív | 2010. április 6. | 19:03:34
a vatikán Ahriman földi fizikai teste.
rasztaszív | 2010. április 6. | 18:49:40
márpedig én azt gondolom,hogy magával a vatikánnal van itt valami baj.éppen meg is tudom mondani,hogy mi: nem a Végső Egy-ben hisznek,hanem egy annál jóval alsóbbrendű entitásban .
ennek az entitásnak van földi neve is : ő Ahriman.
ossian | 2010. április 6. | 18:42:30
feri75
Bocs, de honnan veszed, hogy keresztényellenes vagyok? Éppen ellenkezőleg: maga a ekreszténység eszméje az, amit 1700 éve megcsúfol a magát egyetemednek és kerszténynek nevező egyház. Ha elolvastad a kommentemet, láthatod, hogy éppen az a legfőbb bajom, hogy, mennyire a keresztény eszmékkel ellentétesen viselkedett az évszázadok során a katolikus egyház.
Ettől még benne lehet a címerünkben a kereszt: nem erről van szó.Viszont mivel kezdődött nálunk a térítés?
Népirtással.
És nem ez volt az egyetlen népirtás, amit elkövetett az egyház.
És nem a pedofiljai az egyetlen bűnözők.
HankHill | 2010. április 6. | 18:25:59
Nagyon jó a cikk, de tényleg beletört már ebbe mások bicskája is...a hétköznapi gyakorlatban (Magyarország, 2010) nagyon látható az egyház egészének álszentsége, romlottsága, különös tekintettel annak papjaira. Példák kellenek? Nézzenek csak körül nyitott szemmel: ez a néhány pedofil történet tényleg csak a jéghegy csúcsa. Ma, Magyarországon is sunyi, szemforgató hallgatás veszi körül az ilyen eseteket. Nem csak a gyerekeken esett testi és lelki erőszakot. Meséljek mai történetet súlyos alkoholista lelkészről, diákjával szerelemben élő egyházi iskola tanáráról, szintén egyházi iskolai diákokról, akik adják-veszik a drogot, miközben a "liberális" állami középiskolában ennek még hírét sem hallották? És hallgatták már a közszolgálati rádión bármely vallási műsor uszító "szentbeszédét". Romlott az egyház, és talán egy új reformációig az is marad. Felszíni kezelések mit sem érnek.
Balu | 2010. április 6. | 17:46:17
Mégha voltak/vannak is racionális megfontolások a papi cölibátus hátterében, engem mégis inkább az elvi indoklás érdekel és hogy az mennyiben tartható.
Egyszerűbb lelkek mindig abban lelik örömüket, ha találnak valami földhöz ragadt, egyszer-egy választ és úgy gondolják, ezzel nevetségessé tehetik az "okoskodókat".
A fenti cikk is ilyen leegyszerűsítű vélemény, ami mellesleg még egyszerűségében is vitatható.
Én egyébként azt gyanítom, hogy nem magával a cölibátussal van a baj, hanem a korral, amiben élünk és persze azokkal a papokkal, akik ma, itt és most ebben a korban élnek. Egyrészt változott a korszellem, jelentős volt a papi pályán belül is a kontraszelekció. Igazából nagyon nehezen tudok ma olyan papot elképzelni, aki valóban készen állna a szerzetesi aszkézisre akár testben, akár fejben.
Pali | 2010. április 6. | 16:50:22
Bito Laszlo ur! Ne haragudjon, de ez az iromany szanalmasan gyengere sikerult. Nem is megyek a reszletekbe, mert tul hosszu lenne beirasom. Tudom, vannak halas olvasoi, akik szivesen elcsamcsognak ezen a teman, de ne felejtse el, hogy az utobbi 2000 evben sokal nagyobb koponyaknak is beletort ebbe a bicskaja. Igaz, azoknak a kozonsege is igenyesebb volt.
Timóteus | 2010. április 6. | 16:47:27
Magam részéről nem pénzt, hanem komoly pszichiátriai kezelést ítélnék a kárvallottaknak. A komoly felelősség a pályaalkalmasság megítélése körül lehet, és azon túl, az alkalmasság meglétének folyamatos ellenőrzése körül lehet: ez viszont már másféle személyiségjogi kérdéseket is exponál. Gondoljunk bele, őrült nehéz ügy.
Ez persze nem változtat azon, hogy a pedofília – egy szóval - botrány!
Botrány persze bőven akad környezetünkben, ami csak azért nem kerül ilyen látványosan terítékre, mert nem hoz pénzt. A fehér civilizáció mind a mai napig tűri a rabszolgaság intézményét. Nézzük csak a futtatott nőket-fiúcskákat, a bérkoldusokat, a csicskásokat. Persze ők maguk „akarják”, önként választják, ki se lehet szabadítani őket, mert visszamennek a tartóikhoz.
Kiszolgáltatottság és kiszolgáltatottság. Egészséges és erős közösségekben sokkal kevésebb lenne a kiszolgáltatott: akár pedofíliáról, akár más visszaélésről essék is szó.
Timóteus | 2010. április 6. | 16:46:10
A római pápa – tehát a „Vatikán” - fennhatósága alá tartozó egyház közel harminc rítust követ. Ezek közül csak egyben kötelező a cölibátus, a római katolikusban, igaz ide tartozik a hívek több, mint 90%-a. A pápa alá tartozó „római” rítust követő római katolikus papok nőtlenek. Magyarországon a görög katolikus papok nősek, ha szentelésük megnősültek. A szocializmus éveiben a földalatti cseh egyházban nős férfit is fölszenteltek püspökké, a szentelése vatikáni mérce szerint is érvényes volt. Tudtommal később ezt az ügyet rítus változtatással oldatták meg. A többi rítust nem érintené a kérdés? Nem hinném.
A papok, lelkészek, pszichológusok, orvosok, pedagógusok is ugyanolyan emberek, mint a többiek, igaz hivatásuk folytán sokkal több kiszolgáltatott emberrel találkoznak, mint bárki más. Jó lenne pontos adat arra vonatkozóan, hogy e csoportok mennyire képezik le az adott makrokörnyezetet, a társadalmat. Feltételezem, hogy közöttük ugyanannyi depressziós, neurotikus, személyiségzavarral küszködő, homoszexuális, perverz, pedofil lehet, mint a nagy egészben. A hivatásuk – függetlenül az esetleges őket, magukat sújtó deformitásuktól - természetesen többre kötelezi őket, mint egy átlag embert: helyzetükkel való bármilyen visszaélés morálisan és jogilag is elítélendő. A visszaélés bizonyossága és bizonyíthatósága egyaránt sok problémát okoz, hisz okkal feltételezhető a szereplők éretlensége, befolyásolhatósága. (Magam részéről nem pénzt, hanem komoly pszichiátriai kezelést ítélnék a
feri75 | 2010. április 6. | 16:33:55
Moderálási alapelvek- komment törölve -
feri75 | 2010. április 6. | 16:30:14
Moderálási alapelvek- komment törölve -
ossian | 2010. április 6. | 16:22:17
Feri75
Ne légy már olyan nagyarcú.
Az egyetemes egyház égrekiáltó és fertelmes bűneiért téged aztán senki nem okol.
Élj békében magaddal.
rasztaszív | 2010. április 6. | 16:21:58
igenis kollektíven bűnösök,hiszen ők maguk még egyetlen esetet sem juttattak bíróság elé,hanem mindet eltitkolni próbálták,egyházként a befolyásukat felhasználva.tehát a bűnpártolásban az egész katolikus egyház bűnös.
feri75 | 2010. április 6. | 16:16:19
Moderálási alapelvek- komment törölve -
rasztaszív | 2010. április 6. | 16:05:09
a szaporodás a vatikán drogja.
nem véletlen tiltják el tőle a saját dealereiket,ez minden komoly bűnszövetkezetben így van.
ossian | 2010. április 6. | 16:04:18
Medve: a parterogenezis dogmává merevítése valóban 150 éves, és IX Pius-hoz köthető. Ugyanakkor hirdették ki a pápa csalhatatlansági dogmáját - mintegy kárpótlásul, hogy a Vatikánt megfosztották világi hatalmától.
Maga Jézus szűztől születésének legendája bibliai eredetű, tehát nem 160 éves. Csak a dogma.
A buddhista cölibátus: a buddhizmus nem vallás, hanem filozófia - egyfajta gondolkodásmód. A tudat itt nagy fölényben áll az ösztönök felett. Így lehetséges, hogy alantas ösztönök nem fészkelődnek Buddha igaz követőinek agytekervényeibe: azok mással vannak lekötve.
reader | 2010. április 6. | 15:56:03
medve
"A buddhista cölibátust nagy mértékben könnyíti az igen visszafogott étkezés és a szigorú elfoglaltság."
Akkor zabáljanak kevesebbet az itteni vérmes pedofil papok, és akkor talán nem azon fogják törni a fejüket, hogyan lehetne gyerekekkel hetyegni...
Straszi1 | 2010. április 6. | 15:23:14
eclipse | 2010. április 6. | 13:53:09
Gondolom Te meg a tőzsde meséket olvasod esti mesének, pedig annak erkölcsi üzenete sincs, nemhogy igazságtartalma. Abban ráadásul mindig a rossz meg a gátlástalan, pofátlan győz...
hunnia1234 | 2010. április 6. | 15:05:08
B. S. !
A cölibációnak semmi köze a pedofiliához.
Egy férfi aki nem tudja szabályozni nemi ösztöneit, annak lesz vagy férfi vagy nöi szeretője. Az előbbiröl tudok, az utóbbiról hallottam.
Egy pervert aki gyerekek után vonzódik, az elfogja követni a büntetet akkor is ha házas.
Egy csak valószinü. Ha a papok házasodni tudnának, valószinü kevesebb honoszekszális pap lenne. Igy valószinü kevesebb pap lenne aki fiúkat ront meg, és több aki leányokat :-).
Ettől függetlenül én ellene vagyok a cölibációnak, de hogy a cölibáció megszüntetése csökentené a pedofiliát azt nagyon kétlem
mozes61 | 2010. április 6. | 14:59:18
Az igazság az,hogy az egész bibliát újra kell értelmezni mert rengeteg benne a fordítási hiba illetve; az értelmezési problémák vannak. Anno ezt sokan tudták de nem volt módjuk új értelmezésre mert nagyon mélyen rögzültek a hibák.Ugy döntöttek,hogy majd folyamatosan korrigálják de nem került rá sor. Azon kívül a Péteri exoterikus kereszténység nagyon eltér a Jánosi ezoterikus kereszténységtől.A nyugati kereszténység mindig is a megfélemlítésre alapozott. Csak bele kell mélyedni és meglátod.
Szamok Embere | 2010. április 6. | 14:48:25
komszomol, amire te gondolsz, az a misszionárius póz.
"Nincs cölibátusba kényszerített papság. Csak papság- és vallásgyalázó cikkek vannak."
chazoooo, akkor mi a búbánatért kérnek bocsánatot püspökök? Miért mondta egy német pap a kamerába bele, hogy tényleg vert gyerekeket, nemcsak kézzel, hanem vállfával? Miután belemondta a kamerába, széttárta a kezét, aztán lecsapta az asztalra, mintha még mindig nem értené, hogy ez miért rossz.
eclipse | 2010. április 6. | 13:56:50
Ja egyébként a cikkhez annyit, mindig voltak pedofilok, aberráltak az egyházon belül, de hát hol nincsenek. A gond, hogy az a "szerencsétlen" kis gyerek, kire rákényszerítik ezt a mesét és, hogy a pap (bár lehet, hogy a pápa, bár a vicc szempontjából lényegtelen) Isten földi helytartója, szólni sem nagyon mer, hisz a katolikus vallás a félelmre épít. A tíz parancsolat is az egyiptomi halottas könyvböl jön.
Na Peace
komszomol | 2010. április 6. | 13:54:18
Ja! Persze, ha előzőleg meg nem ették őket a pápuák...
komszomol | 2010. április 6. | 13:53:17
"drBuubo | 2010. április 6. | 13:34:26
A papuák közé téríteni ment papnak nem nagyon jut eszébe semmilyen hasonló kísértés. Azt a feladatot más karakterű férfiak vállalják. "
Oltári tévedés! A pápua nőket (valszeg gyerekeket is) tisztességesen megkufircolták a térítő szerzetesek, erről nevezték el az egymással szemben, a nőre fekvő férfi pózát szerzetes figurának.
eclipse | 2010. április 6. | 13:53:09
Az egyházak, csak úgy mint a politikai pártok, mindig a saját érdekeiket védték. Az egyházak leágazóban, a pártokat majd meglátjuk. Ma már a katolikus egyház is döntően csak Afrikában tud híveket szerezni, ott talán még elhiszikezt a mesét, pl. hogy a föld lapos, és hogy 7 nap volt a pihivel együtt a termtés. Aprópó teremtés...he-he, a világegyetem meg mint a föld koronája, oda pottyan egy ezred másodperc alatt, hisz ez már nem fért bele a 7 napba.
Nem gondoljátok, hogy a Harry Potter sokkal izgalmasabb mese...
drBuubo | 2010. április 6. | 13:34:26
Azt hiszem, hogy a cikk rosszul ragadja meg a kérdést. A pedofilia bűnébe esett papok nem a cölibátus sivársága miatt estek bünbe, hanem leginkább ezzel a mentalitással lettek papok. Lehet, hogy klinikailag nem tekinthetők gyógyithatatlan pedofileknek, de valamennyire mégiscsak kerülik az érett női partnerrel való szexuális kontaktust. Ezért aztán a cölibátus eltörlése sem javitana sokat a helyzetükön. A helyzeten egyébként javítana a cölibatus eltörlése: mert akkor egészségesebb lelkületű férfiak mennének/mehetnének katolikus papnak. A probléme gyökere szerintem inkább olyasmi, hogy hiányzanak azok nagy feladatok (bizonyos értelemben talán szerencsére) amelyek um. pótolják a katolikus pap számára a párkapcsolat kielégülését. Nézzük csak Csaba atyát: megtalálta a maga nagy feladatát, ki is elégül abban. Pedig aztán lenne neki kísértés elegendő, ha nem látná a hatalmas bajokat a gyerekek körül. Szerintem a jelen idők katolikus pedofilbotrányai főleg a nyugati életforma elkényelmesedésének következményei. A papuak közé téríteni ment papnak nem nagyon jut eszébe semmilyen hasonló kísértés. Azt a feladatot más karakterű férfiak vállálják.
Straszi1 | 2010. április 6. | 13:34:12
medve1942 | 2010. április 6. | 12:55:15
"A buddhista cölibátust nagy mértékben könnyíti az igen visszafogott étkezés és a szigorú elfoglaltság."
No meg az is, valljuk be őszintén, hogy a buddhista országokban nem rohangál annyi pucér nő az utcákon 2 C fok felett...
medve1942 | 2010. április 6. | 12:55:15
Az egyházi dogmák 1700 évesek? Mária szeplőtelen fogantatása csak 160 éves. A cölibátus meg kb. 1000. A görög-katolikusokra nem is vonatkozik. A természet és a Biblia ("sokasodjatok és szaporodjatok") törvényeinek ellentmondó, abszolút világi ötlet. Valaha növelte az Egyház tekintélyét, ma inkább fordítva.
Még egy-két pápaválasztás (vagy csak egy, ha beválik Malakiás jóslata), és a cölibátust eltörli a Vatikán. Túl sok a többé-kevésbé színes bőrű katolikus, nekik ez kevéssé imponál.
A buddhista cölibátust nagy mértékben könnyíti az igen visszafogott étkezés és a szigorú elfoglaltság.
ossian | 2010. április 6. | 12:03:01
teniszke, nagyon is jó alkalom egyházi ünnepen felemlíteni az anomáliákat, főleg, ha a pápa éppen most szónokol szemforgató módon.
Sosem értettem a katolicizmusban,a pápaságban hívőkben. Hihetetlen sok mindenről el kell fordítani a szemüket: a katolikus egyház attól a perctől kezdve, ahogy államvallássá lett, szembe megy az evangéliumi tanításokkal. Mintha "ellen-egyház" lenne, éppen nem a krisztusi úton halad, mind a mai napig. Vesd össze a tanításokkal: alázat, szegénység, emberszeretet, egyenlőségre törekvés, sem nőnek, sem más fajtájúnak a ki nem rekesztése, türelem, békére törekvés, áldozathozatal másokért. Szeretet, szeretet, szeretet.
Egy hányada,egy töredéke nincs az egyetemes egyházban a vázlatosan felsoroltakból.
Van (volt) hatalomvágy, békétlenség, intolerancia és türelmetlenség, háborúság, anyagiasság, másoktól kívánt áldozathozatal viszonzás nélkül, nők kirekesztése és alacsonyabb értékűnek tartása az Úr előtt,a másként gondolkodók fizikai megsemmisítése, a legkegyetlenebb módokon és szemforgatás, képmutatás, hazugság a legmagasabb fokon, bűnök eltussolása évszázadokon át: tetézve a legnagyobb bűnnel - mindezt Isten és Krisztus nevében.
Igenis egy ilyen ünnep jó alkalom lenne a szembenézésre, és a szembenézetésre: miért ne?
De a papi nőtlenség feloldása semmit nem oldana meg a többi disznóság még megmaradna.
chazoooo | 2010. április 6. | 12:02:36
" a cölibátusba kényszerített papság "
Nincs cölibátusba kényszerített papság.
Csak papság- és vallásgyalázó cikkek vannak.
Húsvétkor, menetrend szerint.
Ahogy ezt már megszokhattuk.
reader | 2010. április 6. | 11:50:29
A cölibátus követelménye más vallásokban is megfigyelhető (pl buddhizmus). Ott valami miatt mégsincsenek balhék, nem hallottam még olyan hírt, hogy x.y. buddhista pap pedofil lett volna.
Miért van ez így? Ők jobban hisznek az eszméikben?
teniszke | 2010. április 6. | 11:34:30
Az egyház közel sem mentes a piszokfoltoktól, sőt (mikor volt az?), ezzel együtt Bitó úr - közismert elfogulatlanságával - valóban a legautentikusabb, gondolom hithű vallásgyakorló személy az egyház bírálatára. Magam ateista vagyok, nem is foglalkozom a hitélettel, de ez a cikk még nekem is bűzlik...
Vajon akkor is megjelent volna a NSZ-ban a háziszerzőtől, ha az egyház a kenyéradókat támogatná? Másrészről merő ízléstelenség és a hívők iránti tiszteletlenség pont egy vallási ünnepen közreadni, mintha valakinek a születésnapi buliján olvassuk a fejére az esetleges hibáit...
Hát, kedves NSZ, úgy tűnik, el lehet érni a MH szintet...
tapa | 2010. április 6. | 11:12:15
Blau-val értek egyet. Szerintem sem a cölibátus miatt lesz pedofil egy pap.
A cikk -írójának szokásával ellentétben- most kicsit zavarosra sikeredett.
eremita | 2010. április 6. | 11:08:49
Három példa arra, hogy ez az egyház NYÍLTAN és FENNHÉJÁZÓ módon szembemegy azzal, amit egyébként elméletileg Kinyilatkoztatásnak vall:
"Atyátoknak se hívjatok senkit e földön; mert egy a ti Atyátok, aki a mennyben van." (Jézus Krisztus szavai, Máté ev. 23:9)
"Nincsen-é arra jogunk, hogy keresztyén feleségünket magunkkal hordozzuk, mint a többi apostolok is és az Úrnak atyjafiai és Kéfás?" (1Kor 9,5; Kéfás tudvalevőleg Péter másik neve. Vagyis ő sem élt nőtlenségben.)
"Mert bizony mondom néktek, míg az ég és a föld elmúlik, a törvényből egy jóta vagy egyetlen pontocska el nem múlik, a míg minden be nem teljesedik." (Máté 5,18; összehasonlítandó például a Tízparancsolat bibliai szövege és a katolikus katekézis szerinti változata)
Mindezt csak azért, hogy haszontalan jogfolytonosságot keresni az őskereszténység és a katolicizmus között.
ossian | 2010. április 6. | 10:57:50
Egy pillanat.
a cölibátus nem szexuális önmegtartóztatást jelent, hanem papi nőtlenséget. A szerzetes rendekben - elsősorban a női rendekben - volt szüzességi fogadalom.
A papi nőtlenséget miért találta ki az egyház? Nem valami erkölcs megfontolásból, dehogy. Az anyagiak miatt. Az egyház mérhetetlen vagyont harácsolt akkorra már össze. A teória az volt, hogy annak egyben kell maradni. Amennyiben a pap házasodik, gyerekei is születnek: a vágyon osztódik. Ezt kellett megakadályozni: mindennek racionális oka van.
Nem is igen tartóztatták meg magukat az egyház papjai, csakhogy balkézről tevékenykedtek: ha született gyerek, annak semmi se járt, itt már elkezdődött a szemforgatás.
Most is a vagyon mozgatja a megújulni képtelenséget: ezért nem törlik el a cölibátust.
Ha jönne egy erő, amelyik teljesen megfosztaná az egyháza(ka)t minden vagyonuktól, kezdjék elölről és alulról: akkor megtisztulhatna. Addig az érdekek miatt: nem.
kuvik | 2010. április 6. | 10:55:21
balbakó | 2010. április 6. | 10:22:17
A beavatottak magabiztosságával ír. Véleményem szerint, eddigi magatartásával az egyház rúgott önmagába, de nagyot. Az mindenesetre bíztató - ahogy írja -, hogy az egyház intézkedni fog. Amennyiben tudja, tán írja már ide, hogy mennyi lesz az ügyintézési határidő.
blau | 2010. április 6. | 10:40:16
Nehezen tudom elkepzelni, hogy a cölibatus miatt valaki pedofil lesz. Ha egy nös ferfi moleszatal gyerekeket, akkor a szerzö szerint a felesege a hibas, mert tul csunya ? Ha ez a problema tenyleg akkora problema, akkor nem ertem, miert nem hagyjak el tömegesen a romai katolikus egyhazat a hivök, mondjuk a görök katolikus egyhaz javara. Ott nösülhetnek a papok es ott is a papa a fönök.
balbakó | 2010. április 6. | 10:22:17
Moderálási alapelvek- komment törölve -
talpas | 2010. április 6. | 09:35:22
motto:"Ha szrrl birkózol, ha megbírod is, megbír is, szrs leszel" Bornemissza Péter 16. századból
1. A pedofil cselekmény büntetendő, és büntetik is, ha sikerül bebizonyítani.
Tehát NEM csak vádaskodás. (esetleges búsás peren kívüli megegyezés reményében)
2. Ha nem bizonyítható 100%-ban, akkor az elöljáró mi a csudát tegyen? Tegyen az elöljáró feljelentést?
Ha megtörtént a dolog, akkor tiszta az ügy.
Ha nem tisztázódik a dolog, akkor lett egy besározott papja.
Az undorító az az, hogy most kezdenek "emlékezni" az áldozatok. Ha a bulvármédia UFO-ról tudósít, akkor hirtelen sokan fognak UFO-t észlelni.
A párhuzam kézenfekvő.
Nem mellesleg: sok ügyvédi iroda fog ezekből az ügyekből profitálni.
Mogyoró | 2010. április 6. | 09:14:15
Marabú rajza fenomenális!!!!
nucleus | 2010. április 6. | 08:34:25
Nagyon egyet tudok érteni bozsós és walsz kommentjével.
Még egyet tennék hozzá, hogy én nem látom, hogy az egyházi vezetés olyan nagyon tenni akarna valamit. Csak hagyják magukat sodortatni az árral.
Ha megtisztulásról papolnak, akkor annak az első lépése, hogy legelsősorban ők taszítják ki maguk közül a bűnösöket. De ennek nyoma sincs, még mindig csak a kiderül ügyekre hümmögnek valamit, meg a pápa írkál mindenféle semmitmondó leveleket, amit senki se vesz komolyan. És nehéz is, mikor ő volt a Hittani Kongregáció vezetője és bizony ő is eltussolt ezt-azt.
Képmutatás hegyek, tettek terén meg semmi.
Értem én, hogy ez egy 2000 éves szervezet, de attól még felismerhetik, hogy eltelt 2000 év és a világ rettenetes sebességgel változik. Pedig a papságban sok nagyon okos ember van, de mégse mozdulnak.
Németh László | 2010. április 6. | 08:24:11
Moderálási alapelvek- komment törölve -
bozsós | 2010. április 6. | 08:21:51
Walsz véleményét templomba járó katolikusként nagyon egyoldalúnak érzem. Egy 2000 éves intézményben persze, hogy rengeteg gyarló dolog történt, de a Bibliában benne vannak az emberi együttélés alapvető szabályai. Ha az emberek úgy gondolják, hogy azokat büntetlenül megszeghetik, megteremtik maguknak a földi poklot. (Lám például a volt miniszterelnökünk hazudozása milyen sokba került az országnak.) Ennek intézményi "felülvigyázója" az egyház. Viszont én is úgy gondolom, hogy a botrányok fényében a papi önmegtartóztatást és a papok házasságának tilalmát felülvizsgálhatná az egyház. Miért tudna erkölcsi ügyekben tanácsot adni a házasságra egy pap, ha maga nem él abban? Az önmegtartóztatás természet ellen való - ez a legerősebb ösztön - megvonása persze, hogy mindenfajta devianciára ösztönöz. A harmonikus családi élet nem jelenti azt, hogy kevésbé tudna a pap a hivatásával törődni - ha ez így lenne a családos orvosok, tanítók, vállalatvezetők mind csapnivaló szakemberek lennének.
walsz | 2010. április 6. | 08:10:26
A katolikus egyház fennállása 1.700 esztendejében soha sem a hivek lelki életéért müködött.
Az egyházi dogmák 1500 es 1200 évesek rég eljárt fölöttük az idö, de azért változatlanul tartja magát, annak ellenére, hogy régen kiderült, hogy ezek a dogmák nem állják meg a helyket. A katolikus egyház a dogmáik további fenntmaradása érdekében ill azok igazolása érdekében a Bibliát is megváltozatatták vagyis hamisitották.
A katolikus egyház ellene van a homoszexuallitásnak de soraikban egyre több a homoszexuállis pap.
A pedofil papok cselekedetei büncselekmények. Büntetendö! Ezért a katolikus egyház bnpátolással is vádolható, mely szintén börtönbüntetéssel jár(na).
A katolikus egyház a feudalizmus vallása, az is maradt, a feudalista gondolkodás egyházaként.
|