Jobbik – túl a határon

A közvélemény-kutatók szerint tizenhét-tizennyolc százalékot is elérhet a Jobbik a választásokon. Lehet, hogy van, akit ez meglep, engem mint Borsod-Abaúj-Zemplén megyei lakost, egy cseppet sem. Sőt állíthatom: ha a politika a jelenlegi mederben folyik tovább, lesz ez az arány nagyobb is.

Alig több mint két hét múlva az ország jövőjéről sok olyan ember készül dönteni, aki már nem hisz senkinek. Ők általában olyan vidékeken élnek, ahol még a kilencvenes években összeomlott a szövetkezet, bezárt a gyár, a bánya, és alig jött helyette más munkalehetőség. A túlélés reménye az évi néhány hónapos közmunka vagy például egy kis lehetőség egy félig legális fakitermelésen.

A fiatalok elmennének innen, de értéktelen ingatlanjaik miatt sokan röghöz kötötté váltak. Ezeknek a térségeknek a lakóit a teljes politikai elit magára hagyta a cigánysághoz köthető összes problémával. Legfeljebb látszatprogramokkal próbálta enyhíteni a feszültséget, s azokat, akik jelezték a gondokat, nem ritkán lerasszistázták.

Ha ez még nem lenne elég, a televízióból megkapják a napi adagjukat valamilyen „kormányközeli” korrupciós ügyről, amelyek kapcsán olyan összegekről hallanak, amit számukra elképzelni is nehéz. Arra is rájöttek, hogy a 2006-os helyhatósági választásokon az önkormányzatok jelentős részében többséget szerző Fideszben sem Keresztelő Szent Jánosok ülnek. Ebben a helyzetben éri most őket a választás. A Jobbik „Húsz évet a húsz évért” szlogenje terjed a csalódott emberek között, más politikai erők programjai süket fülekre találnak. Az áprilisi voksolás e körben a düh választása lesz. Válasz arra, hogy minden, ami a rendszerváltás óta történt, csak rosszat hozott a számukra.

A következő kormány mozgástere vélhetően nem lesz nagyobb a jelenlegi kabineténél, de ha a vergődő vidékek sorsának jobbra fordítása helyett saját aktivistáinak, támogatóinak helyzetbe hozására, pénzelésére fordítja az energiáit, ősszel a Jobbik „teleüli” az önkormányzatokat.

De az is előfordulhat, hogy négy év múlva már a düh országa leszünk. A dühé, amelynek egyelőre vannak határai. Ha a Jobbikon múlik, nem sokáig. Egyelőre az országhatárokra érvényes az állítás. A Jobbik már bejelentette, hogy a Szent Koronatan nevében vissza kívánja szerezni a világháborúk utáni békeszerződésekkel elcsatolt országrészeket. Népszavazással állítanák vissza a „koronatest” teljességét.

Mi lesz, ha a mára jellemzően már nem magyar többségű területeken elbukják a kezdeményezést? – Akkor is visszaszerezzük – hangzik a válasz, amin azért még a dühös borsodiak is megrökönyödnének. De a jobbikos politikusok az itteni falvakban ilyesmiről nem beszélnek. Még megértenék az emberek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.