Tűztánc, tűz nélkül

Ha egy jól értesült újság vagy újságíró valami disznóság nyomára bukkan (a klasszikus eset a Watergate-botrány), kötelessége nyilvánosságra hozni az általa tapasztaltakat. Ez természetesen a Magyar Nemzetre épp úgy vonatkozik, mint a média bármelyik másik szegmenségre.

Csak éppen az „Izraeli kémgépek felettünk” című MN-írással és a hozzá csatolt fényképpel kapcsolatban van egy kis baj: a köztudottan kiválóan értesült, mindenhová „beépült” szerzőnek tudnia kellett két dolgot. Az egyik, hogy az izraeli légierő/felderítés minimálfokon sem érdeklődik az iránt, hogy Ferihegyen – amely NATO-repülőtérnek minősül –, s tágabb értelemben Magyarországon „mi van”; a másik, hogy a lap zömmel laikus olvasói az általa közölt információ címéből ösztönösen Magyarország elleni izraeli kémkedésre kezdenek gyanakodni. Aminek a mai politikai légkörben, ahol a részben Izrael-ellenes, részben antiszemita uszítás előtt a zsilip fölemelkedett, súlyos következményei lehetnek. Hisztéria, akár.

De ha a közlésnek választási/politikai céljai voltak és a lap (valamint testvérmédiája, a Hír TV) e célokra összpontosított, akkor célhoz értek. Kezükre játszott, hogy még a tegnapi parlamenti meghallgatás előtt nyilvánvalóvá vált az illetékes hatóságok egy részének „töketlenkedése”, önellentmondásba keveredése, felelőskeresése.

Miért is? Képzeljenek el egy nagy tábortüzet, amely körül emberek sokasága lejt táncot, miközben tűz – nos az egyáltalán nincsen. Az izraeliek nem kémkednek NATO-légtérben. Se minálunk, se Törökországban, se Bulgáriában, se Romániában. A jegyzékben, amelyet – nyilván azonos szöveggel – az érintett NATO-országok külügyminisztériumaihoz eljuttattak, jelezték, hogy a két Gulfstreamen se fegyverzet, se elektro-optikai eszköz, se más hírszerzési berendezés nincsen.

Az átrepülési engedélyeket megkapták, de hogy a helyi hatóságok az engedélyek kiadása után a helyi jogszabályoknak megfelelően vagy azok elkerülésével jártak el, az országfüggő. Meglehet, a magyar Nemzeti Közlekedési Hatóság légügyi szerve, mint Hónig miniszter jelezte, jogszabályt sértett, amennyiben – ez már az én toldalékom – nem értesítette azonnal a katonai hírszerző és elhárító szervezeteket. Melyek azonban az EU repülésbiztonsági szervezete, az Eurocontrol adatbázisáról egy gombnyomással hozzájuthattak a gépek útvonalához. Tudniillik az Eurocontrolhoz automatikusan eljut minden kiadott átrepülési engedély.

Ilyenformán Szekeres miniszter nyilván nem állított valótlant, amikor azt mondta, hogy a gépek mozgását a magyar honvédség (a békéscsabai radar), az Eurocontrol és a NATO is követte.

Más kérdés, hogy az izraelieknek miért volt szükségük erre a hosszú útra. Nem nagyon engedem el a fantáziámat, ha azt mondom, hogy egy hasonlóan hosszú – de Kelet felé vezető út – szimulálása végett azzal, hogy e gépek orosz gyártmányú (bolgár, román, de elsősorban az irániak által is importált, nagyon modern, a szlovákiai Nyitrára telepített) légelhárító radarrendszerek közelében mozogtak. Az összeszedett információkból elvileg szép kis „könyvtár” alakulhatott ki, melyet alighanem mostanság értékelnek. Tartok tőle, az eredményről a magyar HM semmilyen információt nem kap. De más se, talán az amerikaiakat leszámítva.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.