belépés belépés | segítség segítség | alkalmazások alkalmazások | RSS RSS | előfizetés előfizetés | akciók akciók Nol.hu | NolBlog | NolTV | Hírmátrix | NolRandi
 
Népszabadság.hu | NolBlog | NolTV 2012. május
26. szombat

Varázslat

A következő kulturális miniszter személyét illető, nem szűnő találgatás – ez az egyetlen kézzel fogható dolog, amely a mostani választási kampányban a kultúrával összefüggésben a közvélemény elé került.

N. Kósa Judit| Népszabadság| 2010. március 19. |11 komment

nyomtat email plusz mínusz Küldés Facebook-ra Küldés Twitter-re Felvétel Google Bookmarks-ra

Cikk értékelésBe kell jelentkezni az értékeléshez!

KommentekBe kell jelentkezni a hozzászóláshoz!

medve1942 | 2010. március 22. | 03:33:51

A kultúra és a tudás szerintem sokkal fontosabb és bonyolultabb annál, semhogy a ballib-jobbkonz "paradigmával" meg lehetne közelíteni.
Mindenesetre érdeklődve tanulmányozom a Nagyitás című lapot (a neten is megtalálható, www.nagyitas.hu). Úgy látom, megpróbálkozik az értékőrzés mellett az értékteremtéssel, a szónak a Granasztói György által képviselt értelmében. A szerkesztőbizottság elnöke Csoóri Sándor.

JoGabor | 2010. március 21. | 12:40:59

Kedves balbakó,
készséggel elismerem jószándékát, ha megbántottam volna, elnézését is kérem. A végeredményt (a kultúra és a közoktatás állapotát) tekintve még egyet is értek, ám azt a szemléletet, miszerint mindezért egyedül a "ballib" lenne felelős, (khmmm, talán fogalmazzuk így): túlzottan leegyszerűsítőnek tartom. Engedje megjegyezzem, hogy ez a problémahalmaz egy bűnbak-kijelölésnél sokkal-sokkal komplexebb.

balbakó | 2010. március 21. | 07:00:40

Kedves JoGabor! Tudom, az ön számára elképzelhetetlen, hogy valaki nem pozícióért, mondhatni ingyen és bérmentve fáradozik az ország helyzetének jobbra fordításán. Ez MSZP SZDSZ es olvasatban együgyűségnek mondható, hiszen milliókat lehet keresni, csak meg kell találni hozzá a jó pártot. Tisztelettel felhívom a figyelmét arra, hogy 12 éve az oktatás balliberális kezekben van. Ez alatt sikerült analfabétákat nevelni, akik martalékai a téveszméknek. Az összes kulturális objektum, kivéve néhány üdítően jó vidéki példát, a savanyú, köldöknéző, egyre alpáribb ballib kezekben van. Ezek végterméke a Jobbik, meg az MSZP újtörökjei Cusi és a többiek.

JoGabor | 2010. március 20. | 11:09:36

Kedves balbakó | 2010. március 20. | 07:00:55
látom, maga szó szerint egy-ügyű. Nyilván valami pozícióért buzgólkodik ilyen fáradhatatlanul, de nyugodjon meg, szerintem már kiérdemelte.

Kedves N. Kósa Judit
persze. És az se olyan nagy baj, ha majd újjáélednek a szamizdatok....

N. Kósa Judit | 2010. március 20. | 09:33:08

Kedves JoGabor,
megnyugodtam, eszerint egyetértünk.

balbakó | 2010. március 20. | 07:00:55

Nagyon későn, de tanultak az MSZP SZDSZ kultúrpolitikusoktól, akik mellesleg rettenetesen leégtek. A Jobbik fiatalok ezen a "kultúrán" nőttek fel. Elkél egy kis változás!

JoGabor | 2010. március 19. | 22:32:07

bocsánat az elütésért, természetesen Batthyány Köre

JoGabor | 2010. március 19. | 22:18:33

Kedves Szerkesztő,
" Na, szép." - csak ennyi maradt le.
Picit bővebben: azoknak, akik képesek értelmezni a beszéd leírt szövegét, teljesen világos, hogy Orbán jogot formál az elit megítélésére, amikor azt mondja: „… a társadalom egyetlen kritérium alapján ítélkezik a magyar szellemi élet képviselőiről: politikai teljesítményei alapján.”
Gondolom, azt nem kell részletesen kifejtsem, mert a populizmus természetrajzával foglalkozó írások már sokszor megtették, hogy a „társadalom ítélete” itt a győztes politikai erő vezérének az ítélete, a „politikai teljesítmény” pedig a hozzá való hűség. Az tehát, hogy kikből áll majd az új elit, a vezér óhajtja megmondani – a kijelölés részletes kritériumai ugyan még tisztázatlanok -, de a kiválasztódás természetes elve, a személyes szellemi-intellektuális teljesítmény hagyományos joga (ha volt egyáltalán), innentől már nem érvényes.
Persze az elit sohasem egységes, mindig voltak, vannak, lesznek, akik önként hasrafekszenek az önmagát az igazi elit fölé ravaszkodó vagy erőltető politikus előtt. Lásd: Nemzeti Kör, Professzorok Barrhyány Köre, stb. De mit tegyünk.

N. Kósa Judit | 2010. március 19. | 18:14:03

Kedves teniszke,
attól tartok, én egy picit jobban ismerem a saját munkásságomat, mint Ön, és higgye el nekem: én tizenöt éve ilyeneket írok. És amilyen pechem van, most jön csak igazán az én időm.

Kedves JoGabor,
mi jött volna a Na, sz után? Érdekelne.

teniszke | 2010. március 19. | 17:47:16

Kedves N. Kósa Judit!
Higgye el, rossz útra tévedt. Eddig sikeresen nagyjából távoltartotta magát a politikai elfogultság szemüvegének felvételétől. Miért kellett ezen változtatni? Nem hiszem, hogy jól érzi így magát. Vagy nagy a NSZ új szellemiségének nyomása?
A kultúra követei valóban nem érzik túl jól magukat manapság (az oktatáséról már ne is beszéljünk). Régebben sem volt diadalmenet, de ma aztán végképp. Ennek felismeréséhez nem kell több, csak beszélni kell velük, közvetlenül és őszintén (nekem megadatik, hálistennek, nem kevés ismeretség révén). Lehet, hogy igaza lesz és a következő kormány alatt sem lesz jobb a helyzet, majd kiderül, ez egyelőre hipotetikus, az eddigiek viszont tények. Ennyi - ennek semmi köze a politikához, ahogy nekem sem...

JoGabor | 2010. március 19. | 12:32:59

Kedves Szerző,
amit az elmúlt 20 év hiányairól ír, teljes mértékben egyetértek. A társadalom beteg: az elidegenedés, az egyre fokozódó individualizáció. A „csak magam vagyok, csak magamra számíthatok” érzés szüli az anómiát (az értékvesztést, a törvények és társadalmi normák, szabályok követésének tömeges és teljes hiányát). Mindenki más ellenség, következésképpen nem törődünk egymással.
Ugyanakkor az emberi tudatnak létezik olyan találmánya, amelyet alkalmazva, ha nem is örökre, de mégiscsak elérjük vele a boldogságot: ez pedig a kultúra (a művészetek). Jellemző módon az elmúlt 20 év kormányai ezt mindig maradék-elven működtetik. Pedig határozott, egyértelműen a művészi értéket preferáló, szóban és tettekkel azt támogató kultúrpolitikára van szükség, aminek legfontosabb eleme egy legalább középtávú, azaz tizenkét-tizenöt éves kulturális stratégia. Amely a jelenből kiindulva megfogalmazza, milyen jövőt szán a magyar kultúrának, ezt milyen lépésekkel kívánja elérni, ezek milyen részeredményeket hozhatnak, a megvalósításhoz pedig milyen pénzügyi, szervezeti (főleg személyi) eszközöket rendel hozzá.
Hillernek erről halvány elképzelése sem volt. Orbánnak viszont van elképzelése (kötcsei beszéd), de az egyenesen hajmeresztő, épp a kívánatos iránnyal ellenkező, a szellemi-intellektuális elit „bedarálása” irányába mutató út. Egyrészt „A Politikust” az elitbe sorolja – pedig az ott csak parvenü –, ráadásul még ő kívánja meghatározni az elit „értékét” is. Politikailag.
Na, sz

HIRDETÉS

Nem mintha a korábbi voksolások előtt szokás lett volna hosszú passzusokat szentelni annak, miként segítené a reménybeli győztes a polgárok művelődését, mely területeken fejlesztené a kulturális infrastruktúrát és milyen nemzeti intézmények megteremtését tartaná sürgetőnek. A kormányzati kultúrpolitika hagyományosan olyasmi, mint a bűvész cilinderének a tartalma. Ha van a színpadon bűvész, és akad fejfedő is, akkor hipp és hopp, a kalapból valami előkerül. De hogy galamb, nyúl vagy óriáskígyó, az csak azután derül ki, hogy elhangzik a varázsige. Választási programban senki sem ígér mondjuk Nemzeti Színházat, mert az támadható, mondható feleslegesnek, túlideologizáltnak és drágának. De nem ígéri azt sem, hogy nem épít, hiszen igazi kormányzati kultúrtettnek mégiscsak az számít, ami kőből van és megfogható.

Ez a hagyomány messze nem oka, legfeljebb tükröződése annak, ami a kultúrában az utóbbi húsz évben történt. Miközben igenis születtek kiemelkedő teljesítmények, miközben a határok leomlása hozzásegített egy európai léptékben érvényesülni képes, alkotó művésznemzedék színre lépéséhez, a mindenkori kormányzat egyhelyben toporog. A kultúrában nem lát többet politikai eszköznél. Úgy véli, nem való másra, mint szimbólumteremtésre, illetve a pénz és a könnyen értelmezhető tettek nyelvére lefordítani saját ideológiáját. Ennek a gondolkodásmódnak az eredménye a megannyi semmivé porladt vagy félkészen maradt „nagyintézmény”, ezé a jó néhány olyan program – mint a digitalizációs, a könnyűzenei vagy a népművészetek felkarolását célzó pályázatdömping –, amelynél, meglehet, az adott pillanatban lehetett fontosabb, de azért értelmes volt és vállalható. Mégis elenyészett, mert a következő bűvésznek is volt cilindere, de ő történetesen valami egészen más trükkel szerette volna beírni magát a nézők emlékezetébe.

Az utóbbi húsz év kormányai tehát a legkevésbé sem voltak képesek egyetérteni abban, mi az, amire a nemzetnek a kultúra terén szüksége van, de egy tekintetben egy srófra járt az agyuk: intézményben, lehetőségben, tettben gondolkodtak. Programjuk persze végső soron nem a polgárra, hanem a választópolgárra kacsintott, de mégis neki szólt az, amit teremteni szándékoztak. Ebben a tekintetben fordulópontnak tekinthető Orbán Viktor kötcsei beszéde, az egyetlen, a választás idején felbukkant politikusi szöveg, amelyben utalás történik a kultúrára. A miniszterelnök-jelölt úgy véli ugyanis: a magasművészet művelőinek dolga, hogy inspirálják a politikát, mely, mintegy cserébe majd támogatja és elismeri őket, hogy aztán így együtt alakítsák át végül a tömegkultúrát. Magyarán, immár túllépnének a politikai giccset sem nélkülöző szimbólumteremtésen, túl az intézményi telefonkönyvek puszta cseréjén. A fejek belsejében szeretnének végre változást látni. Varázslat ez is: de cipollai.

Címkék: voks
 
nyomtat email plusz mínusz Küldés Facebook-ra Küldés Twitter-re Felvétel Google Bookmarks-ra    11 komment

HIRDETÉS

HIRDETÉS
.
HIRDETÉS
. .
Galériák
     

Ez a címe

KÖVETKEZŐ » « ELŐZŐ
HIRDETÉS
. .
HIRDETÉS
. .
HÍRMÁTRIX . NOLTOP10
   olvasottak   
HIRDETÉS
. .
HIRDETÉS