Mindez egy másik kísérletről jutott most eszembe: arról a szocialista próbálkozásról, amely kampánytémává szeretné avatni a tanári minősítés ügyét, hevesen opponálva a szakfelügyeleti rendszer visszaállítását célzó fi deszes–kereszténydemokrata javaslatot. No nem mintha baj volna egy ilyen fontos pedagógiai kérdés előtérbe helyezésével – sőt, minek lehetne több értelme, mint megvitatni, miként emelhető az oktatás színvonala –, mégis, hetekkel a választás előtt inkább merésznek tűnik a téma előráncigálása, mintsem bölcsnek. Nyolc olyan év után mármint, amikor egyetlen strukturális, vagy legalább lényegi és előremutató változást nem sikerült elérni a közoktatás rendszerében.

Az ellenőrzést, a kívülállók minősítését persze zsigerből utálja az ember. De lehetetlen nem látni, hogy a pedagógusszakma, akárcsak a közoktatás általában, már átbillent azon a minőségi határon, amikor még pusztán a belső erőket mozgósítva javítani lehetett volna a munka minőségét és hatékonyságát. Tudjuk jól, hogy a pedagógustársadalmat már abban a korban a kontraszelekció jellemezte, amelyre ma mint a „világhírű” magyar oktatás időszakára szeretünk emlékezni. Azóta pedig nem történt más, mint hogy a jobb erőket felszippantotta a piac, épp miközben az egyetemeken összeomlott a tanárképzés, és a szakma olyannyira versenyképtelenné vált, hogy a szent őrültek mellett csak azok választják, akiknek tényleg nincs jobb ötletük.

Két évtizeddel az állami szakfelügyelet felszámolása után persze valóban fenyegetőnek tűnik azzal előállni, hogy a bizonytalan szakmai tudású és megalázó módon az értelmiségi lét perifériájára szorított pedagógusokat majd ellenőrök vizslatják az órán. De azt állítani, hogy ez pusztán ellenzéki politikusok kampányidőn való óvatlan önleleplezése volna, egyrészt azért csúsztatás, mert Pokorni Zoltán már ősszel síkra szállt lapunkban az elképzelés mellett, másrészt pedig azért, mert amit most Sió László és Hoffmann Rózsa mond, az pusztán visszatérés egy korábbi kormányzati tervhez.

Más kérdés, hogy nem tudhatjuk, a 2002-es kampányra készülve körvonalazott pedagógus életpályamodell – a folyamatos szakmai képzésre épülő, a jobb minőséget magasabb fizetéssel honoráló rendszer – valóban úgy valósult volna-e meg, ahogy ígérték, ha a Fidesz győz. De az biztos, hogy amit a száznapos program adott helyette, azaz az általános közalkalmazotti béremelés, ténylegesen nem idézett elő minőségjavulást az oktatásban. Amit tudva, kritikátlan elutasítás helyett talán célszerűbb volna most kérdezni.

Azt például, hogy mi a kínálat: a tanárok puszta szigorú ellenőrzése, vagy az életpályamodell bevezetése? Vagy ami ennél is sokkal fontosabb: mi biztosítja majd az állami ellenőrzés valóban szakmai voltát? Azt tehát, hogy politikai vagy ideológiai tényezők a jövőben sem befolyásolhatják semmiképp egy pedagógus munkájának megítélését.