Varga Mihály, a Fidesz alelnöke, korábbi pénzügyminisztere a Figyelőnek nyilatkozva kijelentette: a Fidesz a „svéd modell” átvételében gondolkodik, amelyben egyéni nyugdíjszámlákat alkalmaznak, és ki-ki anynyi nyugdíjat kap, amennyi saját befizetései alapján megilleti. Ugyanakkor a rendszer megmarad a felosztó-kirovó elven, tehát az is befolyásolja az egy-egy évben esedékes nyugdíj összegét, hogy éppen mennyi járulékot fizetnek a nyugdíjalapba az aktívak. Varga nyilatkozatában világossá tette, hogy milyen megfontolás vezeti őket. Ez a kulcsmondat: „A Fidesznek az az álláspontja, hogy a nyugdíjakat hozzá kell igazítani a gazdaság állapotához, életképességéhez, és abból fizessük a nyugdíjat, amit erre a célra félretettünk".

A Fidesznek ez a törekvése nem új. Mint kiderült, már az Orbán-kormány is foglalkozott egy ilyen rendszer bevezetésével. Közel két éve pedig zárt körben a Színművészeti Egyetemen mondta el Orbán Viktor, hogy az államháztartás feszültségeit egyebek mellett a nyugdíjemelés mértékének csökkentésével, a nyugdíjak reálértékének befagyasztásával kívánja enyhíteni. Ezt dugták el a Fidesz Erős Magyarország című programjában is. Ebben lépnének most tovább.

Szögezzük le: a Varga által kikotyogott fideszes elképzelés ésszerű, korántsem az ördögtől való. Az egyéni számlák bevezetése az állami nyugdíjrendszerbe ugyanazon a megfontoláson alapul, mint a magánpénztárak bevezetése: érdekeltséget teremteni amellett, hogy az aktívak ne bújjanak ki a járulékfizetés alól. Varga is azzal érvel, hogy ez a rendszer „mindenkit arra ösztönöz, hogy minél magasabb legális keresetet mutasson ki, amiből aztán magasabb nyugdíja is származik”.

Az is közös a két elképzelésben, hogy mindkettő tartalmaz bizonyos kockázatot: az aktív korban teljesített befizetéseken kívül a magánpénztárak esetében befektetéseik jövedelmezőségétől, a svéd modell esetében az aktívak mindenkori befizetéseitől és a tőkepiaci helyzettől is függ a nyugdíjak összege. Vagyis: a gazdasági helyzet alakulásától. Emiatt csökken most Svédországban a nyugdíj.

A két megoldás között az a leglényegesebb különbség, hogy a magánpénztári nyugdíjak tőkefedezeti alapon állnak, ennek minden kockázatával, de függetlenek az államtól, míg a svéd modell esetében fennmarad az állami beavatkozás lehetősége. További különbség, hogy a magánnyugdíjpénztáraktól csak a nyugdíj kisebb részét kapják majd a nyugdíjasok, míg a Fidesz a nyugdíj egészére terjesztené ki az effajta többszörös kockázatot.

Mai nyugdíjrendszerünk ugyanis vegyes: a magánnyugdíjrészben van piaci kockázat, a járandóság alakulhat nagyon kedvezően vagy kedvezőtlenül attól függően, hogyan fektették be a pénztárak a biztosítottak járulékait. A nyugdíj nagyobb, állami része viszont garantált, állami szabályok szabják meg, kinek mekkora nyugdíj jár, és az évről évre hogyan emelkedik. Igaz, e szabályokat az állam bármikor módosíthatja, itt tehát politikai kockázattal kell számolni.

Egy-egy nyugdíjas járandóságának reálértéke a rendszerváltás elején a pártok konszenzusával bevezetett szabályozás szerint, amely a nyugdíjak alakulását a bérekéhez kötötte, csökkenhetett, és a kilencvenes években többször csökkent is. A svájci indexálásra való áttérés ezt a kockázatot csökkentette, és ugyanakkor korlátozta annak a lehetőségét is, hogy a nyugdíjasok részesüljenek a kedvező konjunktúra áldásaiból.

A ma hatályos szabályozás, amely az állami nyugdíjak alakulását az inflációhoz köti, és ezt kedvező gazdasági helyzetben egészíti ki nyugdíjprémiummal, tovább csökkenti rossz gazdasági helyzet esetén a kockázatot, hiszen kizárja a reálérték csökkenését, ugyanakkor jó gazdasági helyzet esetén előírja a nyugdíjak reálértékének növekedését. Így a hatályos szabályozás az állami nyugdíjak esetében továbbra is igen kedvező, egyszersmind a korábbinál biztonságosabb. A jövőben, amikor majd megjelennek a magánpénztárak által fizetett nyugdíjak is, a biztonságos állami nyugdíjat az új nyugdíjasok esetében kiegészíti a kockázatosabb, de nagyobb növekedést is lehetővé tevő magánnyugdíj.

A magam részéről tartok tőle, hogy az állami nyugdíjak esetében a nyugdíjprémium fizetésére – a demográfiai és foglalkoztatási arányok továbbra is kedvezőtlen alakulása miatt – nem lesz forrás. (Ha készek vagyunk igénybe venni költségvetési forrásokat az idősek megélhetésének támogatására, akkor elsősorban a szükséges szolgálati idő nélkül maradtak megélhetéséről kellene gondoskodni, hiszen ez lesz az előttünk álló évtizedek legsúlyosabb gondja.) Ezért sem tartom elítélendőnek, hogy a Fidesz a ma hatályosnál szűkmarkúbb szabályozást mérlegel.

Csakhogy akkor ezt még a választások előtt meg kell mondani. Amikor Varga úgy fogalmazott, hogy „a nyugdíjakat hozzá kell igazítani a gazdaság állapotához”, és kifogásolta, hogy most „évente 500 milliárd forintot teszünk át a nyugdíjkasszába adófizetői pénzekből vagy külföldi hitelekből”, Orbán korábbi gondolatát folytatva nyilvánvalóvá tette, hogy kevesebbet akarnak a nyugdíjra fordítani, mint amennyit a hatályos szabályozás lehetővé tenne. Ők már nemcsak a tizenharmadik havi nyugdíjat vennék vissza, mint a szocialisták, hanem hozzányúlnának a tizenegyedikhez és tizenkettedikhez is.

Emlékszünk még, mi történt a Fidesz 1998-as kormányra lépésekor. Akkor olyan szabályozás volt érvényben, amely a nyugdíjak emelését a bérekhez kötötte. Ez egyes években reálértékcsökkenést eredményezett mind az Antall-kormány, mind a Hornkormány idején. Az 1997-től kezdődő kedvező helyzetben ezt a reálnyugdíjak emelkedésének kellett volna követnie. Az 1998-as kampányban a Fidesz azzal az ígérettel igyekezett szavazatokat szerezni az idősektől, hogy – szemben a megelőző kormányokkal – ő majd „megvédi a nyugdíjak reálértékét”. Hogy ez a Bokros-csomag által megalapozott kedvező fejlődés éveiben már nem pluszt, hanem mínuszt jelent, csak 1998 őszén derült ki, amikor a Fidesz lefelé módosította a nyugdíjemelés szabályait.

Ezen a ponton el kell ismernem egy tévedésemet. Amikor a Fidesz várható gazdaságpolitikáját mérlegeltem a Népszabadságban (Vissza a válságba, november 27.), feltételeztem: „További elvonásra a nyugdíjaknál a Fidesz aligha vállalkozhat.” Abból indultam ki, hogy a szocialisták már csökkentették az induló nyugdíjakat, elvették a tizenharmadik havi nyugdíjat, ennél többet a Fidesz nem tehet. Nos, Varga nyilatkozatából az derül ki, hogy tehet, és éppen erre készül.

Most megint azt ismételgetik, hogy „megvédik a nyugdíjak reálértékét”, s hogy ezt vonzóvá tegyék, azt állítják, hogy a szocialisták alatt csökkent a nyugdíjak reálértéke. Szijjártó Péter a Ma reggel január 13-i adásában szó szerint azt állította, hogy 2004 óta minden évben csökkent a nyugdíjak reálértéke. Valójában a nyugdíjak reálértéke csak 2007-ben és 2009-ben csökkent, 2004-ben, 2005-ben, 2006-ban és még 2008-ban is számottevő mértékben emelkedett. (A nyugdíjak reálértéke 2009–2010-ben a 2002. évinél a tizenharmadik havi nyugdíj megszűnése mellett is mintegy 15 százalékkal magasabb!) Erre a rendszeres emelésre a magyar gazdaságban nem volt fedezet, ezért is bíráltam kezdettől fogva a szocialistákat a tizenharmadik havi nyugdíj bevezetéséért, és ezért helyeseltem a megszüntetését, miként az induló nyugdíjak csökkentését is. A Fidesz viszont ezt nem helyeselte, hanem zajosan ellenezte.

Ahhoz képest, ami a szocialista vezetésű kormányok nyolc éve alatt történt, a nyugdíj reálértékének a „megvédése” nem javulást, hanem megszorítást jelent. De nemcsak ehhez képest, hanem a ma hatályos szabályozáshoz képest is, hiszen az tartalmazza a nyugdíjak reálértékének emelkedését a kedvező konjunktúrájú (3 százalékos vagy magasabb gazdasági növekedéssel jellemezhető) években.

A Szijjártó-féle hazugság – melyhez hasonlót Navracsics Tibortól, Iván Lászlótól és másoktól is hallhattunk az utóbbi napokban – azt szolgálja, hogy vonzónak tűnjék a valójában inkább riasztó ígéret. Az olyan általános állításokkal, mint hogy „megvédjük a nyugdíjasokat”, elkerülik a választ arra a kézenfekvő kérdésre, hogy akkor mit is terveznek valójában. Most azt ismételgetik, hogy semmi közük a svéd modellhez, de az olyan kérdésekre, hogy fenntartják-e az állami nyugdíjalap költségvetési támogatását, megtartják-e a nyugdíjprémium hatályos szabályozását, nem válaszolnak. Igaz, könnyen tehetik, mert ezeket a kérdéseket az újságírók fel sem teszik nekik.

Míg az imént tévesnek kellett mondanom egy korábbi cikkemben megfogalmazott feltételezésemet, egy másik viszont igazolódott. Ízelítő című írásomban a Napkelte megszüntetésével kapcsolatban azt írtam, hogy „az új reggeli műsorban már megvalósulnak a Fidesz instrukciói” (szeptember 30.). És valóban: ugyanazok, akik a Napkeltében még valódi újságírókként faggatták a szocialista, szabad demokrata és MDF-es politikusokat, most a fideszesektől rendre eltűrik, hogy például ha a nyugdíjakkal kapcsolatos elképzelésekről próbálják őket kérdezni, csak a szocia lista kormányok idején bekövetkezett reálnyugdíj-csökkenésről lódítsanak, és semmit se mondjanak arról, hogy ők mire készülnek. Ahhoz, hogy hazudhassanak reggel, délben, este, a sajtó – elsősorban a legszélesebb körre ható elektronikus média – effajta szervilizmusára is szükség van. Természetesen nem csak a nyugdíjkérdésben.

Nem lesz könnyű helyzetben a választások másnapján a köztársasági elnök. Ha a választásokat a Fidesz nyeri, elnökét, Orbán Viktort kell miniszterelnöknek jelölnie. Csakhogy a Heti Válasznak adott interjújában kijelentette: „Hazugsággal választást nyerni – ez sem a mi alkotmányos rendszerünk”. Ezen az alapon szorgalmazta az elnök, hogy távozzék a miniszterelnöki posztról Gyurcsány Ferenc, aki az őszödi beszédben hazugsággal vádolta önmagát és kormányát. De ha neki emiatt távoznia kellett volna, akkor hogyan is jelölhetné Sólyom miniszterelnöknek a Fidesz vezérét?

A szerző közgazdász

Marabu rajza