A jövőre esedékes választásnak rég nem az a tétje, hogy folytatódik-e a szocialista kormányzás, hanem az, hogyan lesz a mostani ellenzéknek kétharmados többsége. Egy MSZP-s politikus tehát nem tehet mást, minthogy követi a jelszót: mindenki egyért, egy mindenkiért! A párt elcsendesíti a belső hangokat, a lelkiismereti mélybaloldalt, a politikai karrieristákat, és nem beszél arról, milyen megújulást hozhatnak az idők 2010 tavasza után.

S akkor még mindig hátra van az önkormányzati választás, amely megint felülírhatja az elvek, a doktrínák és a karrier egyébként is törékeny egyensúlyát. Mintha az MSZP tanult volna az SPD hibájából. A német szociáldemokraták még hetekkel a kancellárválasztás előtt is önostorozó módon értekeztek a párt (jövőbeli) ideológiai mozgásáról, s 1998-tól indulva levezették a várható bukás okait.

Ennek eredményeként több mint kétmillió egykori szavazójuk maradt otthon az ominózus vasárnapon. További ellenpélda lehet a francia Szocialista Párt, mely manapság még annyira sem érdekes, mint mondjuk a Jospin utáni érában volt, s ez nagymértékben betudható Ségolene Royal elnökjelöltté választása körülményeinek, a huzamos ideológiai döntésképtelenségnek, s az etatista francia baloldal egyébként is nehézkes reflexiójának. Az MSZP persze nem az előbbiek, hanem a saját hibáiból tanult, csak későn.

A pártnak húszéves története során „volt” ideje megtanulni, mit is jelent, ha a sorok közötti olvasásra „sarkallja” választóit. A magyar szociáldemokrácia progresszív oldala állandó ideológiai magyarázkodásba kényszerült, amikor a modernizáció programja került napirendre, vagy ha a késő modernitás szocdemprojektje mellett érvelt.

Ebben a kormányzati ciklusban már nem fogják tisztázni, mi a különbség a neoliberalizmus és az esélyteremtő állam koncepciója között, és a „vissza a baloldali értékekhez” szlogenje sem visz majd közelebb senkit ahhoz, hogy megtalálja a minden szociáldemokrata közpolitika alapját képező egyenlőségkultúra megnyugtató megoldását. De azok a szocialista politikusok sem fogják tudni tisztázni magukat, akik egyébként tiszták maradtak.

A "Fideszmutyizás" értelmetlen

Jelen helyzetben jó gondolatnak tűnik, hogy kampányoljon a kormány, hiszen annak vannak eredményei, de ebben a politikai légkörben és kultúrában ez már nem nagyon működik. Hiába az „Így kormányoztok ti” ellenhadjárata a Fidesz illusztris városvezetőivel szemben. Hosszú távon semmi eredménnyel nem járnak a „Fideszmutyizásra” épített kommunikációs panelek, hiszen egyrészt mindig adódnak ellenpéldák, másrészt azt a politikától alapvetően elidegenítő hangvételt erősítik, amely a bizonytalan polgárt még bizonytalanabbá teszi, amikor szavaznia kell.

Hiába Molnár Oszkár zajos és hallatlanul primitív gondolatkísérletei, ha a másik oldalon a cigány nők helyett „tudatlan és befolyásolt anyákról beszél” egy baloldali párt országgyűlési képviselője. Molnár Oszkárnak le kellett volna mondania – már csak az intellektuális tisztesség okán is –, és a valamivel „politikailag korrektebben”, hangosan gondolkodó Veresnének is. Ő is elképzelhetőnek tartja, hogy amit ismertetett, az létező jelenség lehet. Míg a szocialisták az Országgyűlés elé vitték Molnár ügyét, addig a Fidesz hamar kiengedte a témát, ez már nem oszt, nem szoroz.

A fiatalokon sok múlik

Az MSZP nagyobbat is bukhat, ha kiéleződik a fiatal, liberális választókért való hajsza. Nem lesz mindegy, kiket támogatnak a fiatal (húszas, harmincas), egykori SZDSZ-szavazók. A Fidesz kétharmada összejöhet úgy is, ha az MSZP mellett időközben felcseperedő baloldali kihívók többet visznek el a párttól, mint várható.

Természetesen nem az egykori rendszerváltó, 2010 után a politikai jelentéktelenségbe süppedő SZDSZ-re gondolunk, hanem az értelmiségi politizálás posztmodern (Lehet Más a Politika – LMP) és infrastruktúráját tekintve premodern (Zöld Baloldal és társai) variánsaira. A baloldali fiatalokért folytatott versenyben az utóbbi a kisebb veszély a szocialisták számára. Többek között épp az hiányzik belőle, ami a digitális teret gyarmatosítani kívánó és az egykori balliberálisokra hajtó LMP-ben már megvan.

Mire képes az LMP?

A minimális anyagi forrás egy életképes kampányhoz, az angolul beszélő, kozmopolita, elitértelmiségi társadalmi háló, a kortárs kulturális fejleményekre és politikai identitásokra való nyitottság, és persze a médiaképes arc. Utóbbinak az LMP is híján van, de azt már megtanulták, hogy ha feljelenítik Gyurcsányt, azzal biztosítva van az Index címlapja és az aznapi honlapfrissítés.

A párt józsefvárosi polgármesterjelöltjének kampányát a helyiek twitteren is nyomon követhették. Biztosan sokan szörfölték vele végig a kampányt, főleg, hogy a várható életkor tekintetében nagyobb a különbség a „nyócker” és az első kerület között, mint Krúdy korában.

A fiatal jelölt kampányából nem sokat tudtunk meg arról, hogyan segítené elő érdemben a Dankó vagy Práter utca lakosainak szociális felzárkózását, ahogy a Corvin-projektről is csak a „mega” kifejezés jutott az eszébe, nem pedig a new global economy térhódítása, amelynek az egykori lakók az áldozatai. A nyolcszázalékos eredmény nyilvánvalóan nem nyolc százalék nagyobb részvétel esetén, de annyi biztos, hogy 1079 szavazója van a pártnak Józsefvárosban. Aki LMP-s, az elment szavazni, a párt szavazóinak fegyelmezettsége a Jobbikéhoz hasonló – kis pártok esetében ez már csak így van.

Komoly szakpolitikai kérdésekben az LMP ugyan szótlan, de ennek ellenére is új baloldali kihívója lehet az MSZP-nek abban a versenyben, amely a fiatal, liberális, egykori SZDSZ-es szavazókért kezdődik, és amely az önkormányzati választásokon fog kiteljesedni.

Mit gondol a modern társadalomról?

Két narratíva nélküli párt fog versenyezni a történetmesélésre igényt tartó liberális szavazatokért, és ebből a versenyből az kerül ki győztesen, aki hamarabb ad támpontot arra vonatkozólag: mit is gondol a késő modern társadalomról. Az LMP zöld profilja ehhez kevés, de alakuló posztmateriális profilja elég lehet. Legalábbis ahhoz, hogy a jelenleg szocialista önkormányzati képviselők 2010 után egykoriak legyenek. Az MSZP-nek az egykori liberálisok számára liberális választ kell adniuk, ha akarják, ha nem. Az egykori SZDSZ-szavazók csak liberális elveknek adnak bizalmat, ezért nincs semmi esélye Retkes Attilának.

Mi hát akkor az MSZP esélye? Kizárólag annyi, hogy bár a visszapillantó tükörben látszanak már a baloldali kihívók, de messze még az előzés. Most még ki lehet szállni gumit és olajat cserélni. Holnapután talán már nem.

A szerző a DEMOS Magyarország kutatója