A banki szférát hagyományosan két érdek szerint szabályozzák, illetve ellenőrizgetik. Az egyik a tulajdonosok érdeke: a profittermelés biztonságos, de jövedelmező hitelekkel. A másik: a betétesek pénze feletti őrködés. De van egy fontos harmadik érdek is: az adósoké. Ha ők tönkremennek, nemcsak a betét vész oda, de meginoghat az egész ország gazdasága is.

A verseny során elvileg kiválasztódnak azok a bankok, amelyek a hitelezés során a köz érdekeire is kellő tekintettel vannak. De az elmúlt 3-4 évben számos példát láttuk arra, hogy ez nem mindig működik. Ha túl drága a hitel, akkor még a legjobb cégeknek se marad elég forrásuk az akkumulációra. Pedig az ő fejlődésük nélkül nem tud helytállni az ország gazdasága a nemzetközi porondon. Ha pedig a hitel elérhetetlen, akkor sok vállalkozás ellehetetlenül, pang a lakás- és az autópiac. Mély válság idején nehéz megtalálni a megfelelő egyensúlyt a bankoknál a gazdasági összeomlás elkerülése és a betétesek pénzének gondos kezelése között.

A "Mi döntünk a Ti érdeketekben" szemléletre jellemző a közelmúltbeli jegybanki javaslat a lakossági hitelezés szigorítására. Fél évig a bankszféra és a jegybank egymás között egyeztetett, majd az MNB ezt megelégelve jelezte a PM felé, hogy milyen jogszabályt tartana kívánatosnak.

Azokat, akikről ez szól (a lakosságot), nem kérdezte senki (se a bankok, se a jegybank, se a pénzügyi kormányzat). Az építőipart és a gépjármű-forgalmazókat sem.

Az emberek többsége nem mer tartalmilag hozzászólni a hitelezési ügyekhez, mert úgy gondolják, ez túl bonyolult ügy, nem érthetnek hozzá. Ezt a banki szakemberek még fel is erősítik a túlságosan szakmai nyelven megfogalmazott hosszú szerződéseikkel, szabályzataikkal. Pedig, ha egyszerűen fogalmazzák meg, akkor a hitelezés nem egy ördöngös dolog.

Előfordul, hogy a bankok (és a jegybank) képesek helyesen felmérni, mivel okoznának csődtömeget, de van, amikor erre sajátos pénzügyi szemüvegük miatt nem képesek. Az előzőre példa, hogy a kereskedelmi bankok többsége a bajba került jelzálogadósok hiteleit az év első felében átütemezte. Az utóbbira példa, a jelenlegi javaslat a felvehető hitel maximálására. Ez már csak azért is túl szigorú, mert a magas jegybanki forintkamat miatt már egy kis hitelösszeg esetén is magasak a keresetekhez képest a havi terhek, tehát legfeljebb csak kis lakásoknál támogathatja a hitelezés az eladást.

A lakossági és a vállalati adósok azért vannak kiszolgáltatva a pénzügyeseknek, mert nem képesek elsajátítani azok nyelvezetét és sok banki hitel- vagy betétkonstrukció egyébként is túl bonyolult.

Egy jól felépített Hitelügyi Tanács szakértők alkalmazásával képes lenne arra, hogy az adósok érdekeit képviselje: abban is, hogy jobban eligazodjanak, de abban is, hogy a fontosabb hitelfajták esetében kötelezően legyen olyan (is), amelyik könnyen áttekinthető és egyszerű. A tanács fel tudna lépni, ha a kockázatokkal összhangban nem álló felárakat kérnek az ügyfelektől, avagy a vállalkozók közül csak a legnagyobb fedezettel bíró néhány cég számára hajlandók hitelt adni.

A tanácsra azért is szükség lenne, mert a banki szektor nálunk is - mint általában mindenhol - hajlamos a túlzott koncentrációra. Ez pedig erőfölényes helyzeteket teremt. A köz érdeke, hogy korlátozza vagy akár meg is előzze az ezzel való visszaélést. Ebben a Versenyhivatal eddig csak néha lépett, s a PSZÁF sem jeleskedett. Most ugyan az utóbbi, jogosítványokkal elhalmozva fűt-fát ígér, de csak a jövő mondhatja meg, hogy valóban felnőnek-e ehhez a feladathoz. De ha igen, akkor sem lesznek a kormány mellett függetlenek, pedig az adósoknak még hosszú évekig a független szervezetekben, intézményekben lesz bizodalmuk. A csak futtában megemlített árfolyamkockázatokra, a teljesen elhallgatott országkockázatra, a PSZÁF által engedélyezett, több száz százalékos THM-mel dolgozó pénzügyi vállalkozásokra pár évig még emlékezni fognak.

A színvonalas vita előfeltétele a felek egyenjogúsága. Ez csak akkor teljesül, ha a tanács is hozzáférhet - indokolt esetben titoktartás mellett - azokhoz a banki információkhoz, amelyek alapján megítélhető valamely hitelügyi kérdés. Az adatok alapján elemzéseket végeztetne a tanács felkészült és független szakértők bevonásával.

A tanács a szakértőivel egyes hitelezési témákat részletesen áttekinthetne. Csak érzékeltetésképp néhány téma, amelyet a tanács előtt alaposan meg kellene vitatni: a BAR-lista szigorának indokai, a magas országkockázati felár miatti többletterhek a devizahiteleseknél, a hitelezési feltételek szigorítása stb. A tanács véleményezhetné a hitelezést befolyásoló ügyekben más fórumok elé kerülő anyagokat is.

A tanács összetételét, a szavazásra való jogosultságot úgy kellene meghatározni, hogy többségben legyenek a vállalkozói szektort és a lakossági adósokat képviselő tagok.

A jegybank vezetése korábban évente a költségvetés elfogadásának idején az ország és a parlament elé tárta a következő évi hitelezést vezérlő irányelveket, feltételeket a hitelpolitikai irányelvekben. Mára leszokott erről. Így viszont a hitelezés egyedi, napi döntésektől függ csupán. A mindent kellően áttekintő "jozefinistáinktól". Szerencsésebb lenne, ha az irányelvek újbóli meghonosításával az érintettek tájékozódni tudnának, hogy milyen változásokra kell felkészülniük. Igaz, valószínűleg nem hagynák szó nélkül, ha hozzáértő szakemberek levezetnék nekik, hogy a hitelállomány olyan csökkenését produkálja számukra a bankszféra és a jegybank duettje, mint amekkora például az idén várható a vállalati szférában...

A szerző közgazdász