Téves lett volna például az az "alapföltevésem", hogy "Unger Ödön Budapestre akarta hozni a gyűjteményét". Erről ugyanis "konkrét információja nem volt az Oktatási és Kulturális Minisztériumnak". Nem tudhatom, hogy a minisztérium másoktól milyen információt kapott vagy nem kapott, s hogy mit ért a "konkrét" fogalmán, de tény, hogy 2007. szeptember 26-án 12:04 perckor a minisztérium szakállamtitkárának a következőt írtam: "Tájékoztatásul küldöm Unger úr e-mail üzenetét. (...) Richarddal sokat beszélgettünk az elmúlt időben, tőle tudom, hogy gyűjteményüknek keresnek otthont, és türelmesek. A múzeum a szívük része (...). Ez a projekt egy teszt lenne. (...) Takács Imre eltávolítása - ha Ungerék is visszakérik a pénzt, amint erre utalnak a levélben - alsó hangon 80 milliót von ki a működési körből, ide nem értve azt a szellemi, kapcsolati tőkét és tekintélyt, ami magától fog elmenni".

Azt természetesen nem írtam, hogy a gyűjteményt szőrcsuhában, mezítláb vagy a Szalay utcai védők golyózáporán át is elhozzák.

A minisztériumi válaszadók "nem értik", miért nem fordultam "dilemmáimmal" az Iparművészeti Múzeum jelenlegi vezetéséhez.

Nos, nekem nem voltak dilemmáim, az adományozóknak voltak feltételeik. A 2007. decemberig regnáló átmeneti vezetéssel személyesen tárgyaltam, leveleztem. A Szőnyegmúzeum Alapítvány szintén. A miniszteri biztost a projekt egyáltalán nem, kizárólag a pénz érdekelte. (Meg a Takács Imrét terhelő adatok, de ilyenek nem voltak.) A 2007 decemberében hivatalba lépő főigazgatóval több ízben tárgyaltam. Meghívtuk a Szőnyegmúzeum Alapítvány kuratóriumának 2008. március 11-i ülésére is. Ott őszintén megmondta, hogy a keze meg van kötve. A minisztérium nem engedi meg a szőnyegmúzeumi projektet, és ő nincs abban a helyzetben, hogy megkösse az adomány folyósításának feltételéül szabott együttműködési szerződést.

Aztán egy minisztériumi sejtetés:

"Arról azonban nincs információja a tárcának, hogy az adomány megérkezett-e az alapítványhoz. (...) Nem ránk tartozik annak a kérdésnek a megválaszolása, hogy mi történt az összeggel, ha az adományból az Iparművészeti Múzeum soha egyetlen fillért sem látott?"

Szerintem a tárcának csak olyan információja lehet, hogy az adomány ügyvédi letétben van, és nem érkezett meg sem az alapítványhoz, sem a múzeumhoz. Richard de Unger 2007. szeptember 25-én nekem írt angol nyelvű levelében, melyet a szakállamtitkárnak elküldtem, és Pálfi Ferenc miniszteri biztos úrnak is átadtam, elég világosan fogalmazott: "...teljességgel undorodunk attól, hogy adományunkat és bennünket ťpolitikaiŤ munícióként használnak. A jövőben egyszerűen követhetjük azt a nézetet is, hogy nem kell ilyesmibe keverednünk, és pénzünket máshol, konstruktívabb körülmények között kell felhasználnunk".

Pedig ekkor még nem volt késő. Bő fél évig próbálkoztunk, hogy ez az attitűd megváltozzék.

A miniszter egy másik, angliai műkincsprojektjének támogatására 2007 novemberében húszmillió forintot ajánlottunk. Találkoztam vele és külön a kabinetfőnökkel is. Azóta is gondolkodhatnak az ajánlaton, mert választ rá se szóban, sem írásban nem kaptunk. A miniszteri titkárságon még a következő márciusban is kértem személyes találkozóra időpontot a Pestre érkező Unger Richárd számára, de a miniszter nem fogadta őt. Erről viszont van tőlük írás.

A minisztérium tehát úgy nem tud a tényekről, hogy tud róluk. Csak titkolja. A nyilvánosság előtt biztosan. Hogy a miniszter előtt is - azt nem tudjuk.

A szerző ügyvéd