Kölcsönös félelem izgat

Ha pusztán formális szempontból tekintjük, a választások előtt mind a két nagy politikai tábor mozgósítani akar, s ez a mozgósítás abból építi fel a maga "igazságát" (általában féligazságát), amit a másik oldal hibaként elkövetett. A féligazságok rendszerét olyan igazságmagvakra építik fel, amelyeket különféle ideológiai és retorikai szószokba, mártásokba forgatnak bele. Ennek segítségével jön létre az a csoportkohéziós erő, ami a Saját Oldal igazságát és egyedülvalóságát, valamint a Másik Oldal alávalóságát bizonyítja.

A szerző történész

A csoportkohéziós erő azért is fontos, hogy a magyar politika (túl magas) érzelmi-indulati szintjét fenntartsa. A jobboldalon a baloldal sok valós és vélt korrupciós ügyéből és az állam tényleges tehetetlenségéből kiindulva a rendet kérik számon, s szinte mindenben korrupciót gyanítanak. A közintézmények, az állam iránti jogos bizalmatlanságra építve sokszor még olyan közérdekű, mindenkit egyformán érintő intézkedéseket is alapvető kritika ér, mint a H1N1 elleni oltás. (Merthogy nincsen baloldali vagy jobboldali oltóanyag és járvány, csak általános és emberi.) Az állam iránti bizalmatlanság fokozása önveszélyes játék, hiszem, a jobboldal nemsokára kormányra jut Magyarországon, s akkor szembe kell néznie az általa is gerjesztett indulatokkal, melyek hoszszú távon károsak az országra nézve.

A baloldalon a fasiszta expanzió és az "orbáni diktatúra" veszélyéről gondolják, hogy megalapozza azt a hangulatot, mely a szavazótábor egyben tartásához szükséges. Ennek részeként kell értelmeznünk azt, ami nemrégen a Demokratikus Charta rendezvényen elhangzott a Fidesz ún. diktatórikus hajlamairól, a demokrácia legyőzésére, s egy új Horthy-korszak megteremtésére irányuló vágyáról. Ezt rettegéspolitikának hívhatjuk. Ennek persze vannak valós elemei, hiszen a jobboldalon éppen a baloldal által lejáratott rendfogalom ellensúlyozására, erős vezetőben, határozott kormányban bíznak sokan, válaszként a baloldali-liberális kormányzat államvezetői képességének meggyengülésére. Az is biztos, hogy a jobboldal sokszor feladja a magas labdát, hiszen tágabb mezőjében vannak vállalhatatlan elemek is. A könyvpusztításra való hírhedt felhívás a Demokratában biztosan ezek közé tartozik. Az ezzel kapcsolatos felzúdulást pedig összehangolt baloldali-liberális lerohanásnak tekintik a jobboldalon. Az ostromlottság érzete kölcsönös.

A fasiszta-antiszemita "diszkurzív mező" nagyon terhelt Magyarországon. Még értelmes és jóhiszemű emberek is belekeverednek a kölcsönös paranoiába, és nem tudnak kiszállni belőle "Történelmileg úgy alakult", hogy a magyar jobboldal spektrumában vannak olyan erők is, melyek nagy ellenszenvvel viseltetnek a liberális értelmiségi establishmenttel szemben, idegenkednek a zsidóságtól, ugyanakkor támogatják a Fideszt. A magyar baloldalon pedig vannak, akik bármiféle nemzeti vagy etnikai jellegű kijelentésben nacionalizmust és fasizmust látnak, sokan pedig hajlamosak arra, hogy válogatás nélkül így azonosítsák jobboldali ellenfeleiket. A jobboldalon lévő szélsőségesek nagy retorikai előnyhöz juttatják a baloldalt, hiszen azonosítani lehet velük az egész jobboldalt. A Demokrata például gyakran közöl áthallásos cikkeket, itt "Imre Kertész"-ezték le a Nobel-díjas magyar írót, Kertész Imrét is, miközben a vezető jobboldali politikusok címlapos szereplőként ugyanitt mondják el véleményüket, s ez a kettő sokak fülében érthetően összekapcsolódik. A liberális elit (olykor zsidó) tagjai elleni hisztérikus verbális agresszivitásból ugyanakkor semmilyen új holokauszt nem következik, bár az is érthető, ha egy túlélőnek egy durva cikkről rögtön ez jut az eszébe. Nádas Péternek a svéd televízió megkeresése nyomán elhangzott szövege, melyben - túlzó módon - arra asszociált a Demokratában megjelent cikkről, hogy Magyarországon a zsidók deportálásának idején, 1944-ben égettek könyveket, valamint Kertész Imre egyébként rendkívül problémás interjúja jó ürügyet nyújtott arra, hogy magyarellenes összeesküvés képét vizionálják. Ilyen persze nem létezik. Ironikusan azt mondhatnánk, hogy ezek a zseniális írók biztosan nem egyeztetnek egymással, Tel-Avivval és az európai médiával azért, hogy romba döntsék azt az országot, amelyhez, ha egyébként ambivalens viszony fűzi is őket, a szülőföldjük.

Az a tartalom és hangnem, mely a Demokratát és a hozzá hasonlatos orgánumokat jellemzi (a holokausztrelativizálás, a Nyugaton elismert és kitüntetett írók állandó támadása, a nemzetből való kirekesztése, a zsidó- és cigányellenes cikkek), elfogadhatatlan az európai politika és közvélemény számára (a konzervatívok számára is). Ellenben Nádas Péter és Kertész Imre beleillik ebbe a kánonba, vezető nyugati lapok közlik a véleményüket, ha megszólalnak, odafigyelnek rájuk.

A mérsékelt jobboldalnak meg kellene tanulnia kezelni az országot ért kritikákat, hiszen, ha a nyolcvanéves (Isten éltesse!) Kertész keserű nyilatkozatát egy Magyarország elleni támadássorozat részének látják, akkor nemcsak tévednek, de növelik is a bajt, amelynek megoldására amúgy hivatottak lennének. Egyrészt okot adnak rá, hogy az egész jobboldalt sommásan elítéljék, akik erre hajlanak, hiszen átveszik a radikális orgánumok összeesküvés-elméletét, másrészt elhamarkodott ítéletet alkotnak egy olyan kiváló emberről, aki kétségkívül bizalmatlan a magyar valóság iránt, de akinek a bizalmatlansága (a történelmi okok, s a személyes érzékenység empatikus beszámításával) megérthető. Magyarországon az elmúlt években olyan események zajlottak le, amelyek azok körében, akiket a magát jobboldaliként meghatározó egykori rezsim üldözött, félelmet kelthetnek s feleleveníthetik a vészterhes idők emlékét. Ezeknek a félelmeknek a kifejeződésében az ország elleni támadást látni nem túl bölcs dolog, hiszen nem Kertész "támadt" az országra, hanem azok, akik egykoron őt és sorstársait üldözték, akik az utóbbi években szétbomlasztották az államot, akik cigányokra támadnak, antiszemita cikkeket írogatnak, akik az ország egységét, állampolgárainak érzetközösségét megbontani igyekeznek. Amúgy meg Kertész sokszor elmondta, hogy a Sorstalanság című regénye a kádári diktatúra nélkül nem születhetett volna meg - ezt a világfelfogást pedig a jobboldalon is sokan magukénak tudják érezni.

A mérsékelt jobboldalnak azért sem kellene belesétálnia a csapdába, mert szégyenkeznivalójuk nincs: sokszor állást foglaltak a holokauszt emlékezetének ügyében, és a fanatikus, kirekesztő álláspont ellen, ami éppen azt mutatja, hogy - a Demokratikus Charta triumvirátusának véleményével szemben - "a" jobboldal sem egységes és nem lehet egyik elemével azonosítani, s nem venni tudomást a többiről.

Mind az antiszemita és gyűlölködő cikkek, mind ezek politikai kihasználása, mind a rettegés kiváltása, mind a rettegéssel való visszaélés roppant káros, mert olyan szintre viszik a politikát, ahol semmi keresnivalója. Annak csak rossz vége lehet, ha a magyar történelmi traumák sorozatába próbálják beilleszteni az ország közéletének azokat a negatív jelenségeit, melyek közös erővel amúgy javíthatók lennének.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.