A zászlóshajó meglékelésével előállott helyzet azonban jóra is fordítható. Mert megroggyantó ütést kapott ugyan a gyógyításnak az az ágazata, amelyet ez a gigantikus kórház határozott meg, de ebből adódóan újra megnyílhat a kérdés, hogy milyen lesz a honi pszichiátria a belátható jövőben. Megmarad-e szuverén tudományként? Milyen értékek és célok jegyében gyógyít? A betegsorsot hordozók emberségét, életigenlését és alkotóképességét növeli majd, vagy inkább a társadalom rossz lelkiismeretének megnyugtatása és az üzleti érdekek kiszolgálása lesz a legfőbb gondja, akár a betegek megnyomorítása, halálig tartó gyereklétben rögzítése árán is?

Az egyik fő teendő a társadalom szembesítése lenne - a médiára építve - a pszichiátriai betegekkel, a szenvedélyfüggőkkel kapcsolatos előítéleteivel, félelmeivel és felelősségével. Társadalmunk "emberarcúságát" erősítő pszichiátriát szeretnénk. Ehhez őszintén fel kell tárni és mélyen elemezni a betegeket korábban, de még most is sújtó terápiás embertelenségeket, ártalmakat, emancipációs, önsegítő megmozdulásaik, egyenjogúságukért, méltóságukért kitörő, akárha nyers, "gyerekes" lázadásaik patologizálását. Véget kellene vetni a beosztott orvosok és ápolók szolgaként való kezelésének, a nem orvos és nem pszichológus munkatársak lenézésének. Be kellene temetni a szakadékot a tudományos igényű műhelyek és a napi gyakorlat között.

Konkrétabban. Új nemzeti pszichiátriai-addiktológiai intézetre lenne szükség néhány bemutatóosztállyal, járóbeteg-rendeléssel, külső bázisosztályokkal és ambulanciákkal. Ez az intézet tehát betegeket fogadó országos módszertani-tudományos centrumként működne (nem úgy, mint a statisztikai irodaként vegetáló Országos Pszichiátriai Központ). A területi szakellátásban több, de kisebb kórházi pszichiátriai osztály, több pszichoterápiás, tanácsadó jellegű (a pedagógiai-andragógiai megközelítésre nyitott) rendelő, illetve gondozó tevékenységét kellene összehangolni egymással és a közösségi-önsegítő kisintézményekével. (Ez utóbbiak a "betegek" demokráciájának otthonai.)

Itt az ideje újraszabályozni az antidepresszánsok használatát, egyételműen betiltani az elektro- és inzulinsokkot, érvényesíteni azt az elvet, hogy fizikai kényszerítő eszközöket valóban csak rendkívüli esetekben és a lehető legrövidebb ideig lehessen alkalmazni. A kezelésre kötelezés bírói ellenőrzése sokszor teljességgel formális, ebben valamilyen civil kontrollnak is érvényesülnie kellene. Elő kell segíteni a pszichoterápiák térnyerését a gyógyszeres kezelés rovására, az önsegítő-érdekvédő betegszervezetek terápiás-rehabilitációs tevékenységét ténylegesen el kellene ismerni (azokét is persze, amelyek vallási alapon működnek). Hűbéri-kiskirályi struktúrák helyett a csoportmunkát kellene kiterjeszteni. A továbbképzési rendszer lehetne még sokkal egyszerűbb, s ami a lényeg, az üzleti szempontokat száműzni kell belőle, miként a magánrendelés és a közgyógyítás valóságos szétválasztása is halaszthatatlan.

Nagyjából ezek a törekvések hitelesítenék a pszichiátria reformját, ezekkel lehetne hatásosan védekezni a destruktív antipszichiátriai mesterkedések ellen. Így utólag és közvetve bár, de mégis igazságot szolgáltatnának azoknak az embereknek, akiket a pszichiátria nem fölemelt, hanem megtiport. Azoknak, akiknek börtön volt az OPNI monstruma, akiket családjuk, rokonságuk taszított oda, akik a politikai önkény, vagy a munkahelyi-munkapiaci kiszolgáltatottság elől menekülve tűrték az "ápolást", vagy akiket szenvedélyfüggésük taszított páriasorsba.

A pszichiátria megújításához, hogy egy kicsit haza is beszéljek, hozzájárulhat a mentálpedagógia is, mely az ép értelmű, ám személyiségében szétesett és/vagy további érlelődésre szoruló felnőttek magatartásával, lelki működéseivel foglalkozik, összefogva az andragógia, a pedagógia, a lélektan és több pszichoterápiás irányzat, valamint az önsegítés eszközeit.

A föltápászkodásra kitalált, a szenvedélybetegségekből kioldódni segítő, a legnehezebb élethelyzetek, betegségek feldolgozásában támogató mentálpedagógia a szakma fellegvárából már jó ideje kiszorult. Eljött az idő, hogy újra beeresszék.

A szerző az OPNI mentálpedagógiai gondozójának volt vezetője