kretenológus | 2009. október 11. | 19:47:04
A "MÉDIASZOCIOLÓGUSNAK ÁLCÁZOTT SZDSZ SZÓCSŐ egyet felejtett el elmondani: a pártkelte elfogult műsorait a KÖZSZOLGÁLATI TELEVÍZIÓ EGYIK FŐ MŰSORIDEJÉBEN SUGÁROZTA.A NEKIK NEM TETSZŐ RIPORTALANYOK ESETÉBEN KÖZBEVÁGTAK NEM ENGEDTÉK KIFEJTENI A VÉLEMÉNYÜKET,KARSAIVAL bánó MÉG KIABÁLT IS,az szdsz/ma 1% alatti párt/ÜGYVIVŐINEK ALÁKÉRDEZÉSES TECHNIKÁVAL CSONTIG BENYALTAK.HA EZ AZ ATV-n történik az sem helyes,azonban az kereskedelmi csatorna,hát a lelkük rajta.
fjordos | 2009. október 11. | 17:00:19
Zsolt úr cikkének első részében foglaltakkal egyetértek.A Magyar Televízió
ügyvezető alelnöke a Nap-kelte szerződésének felmondásakor gazdasági indokra való hivatkozása nem indokolt,rossz kifogás.Ez /is/ bizonyítja az al-
elnök alkalmatlanságát.Nem értek egyet viszont a szerzőnek azzal a véleményével,hogy a Nap-kelte Fideszes politikusok általi bojkottja a műsor
halálos itélete volt.Az idézett Tv műsor az elmúlt 3 évben is a legnézettebb reggeli műsorblokk volt a magyar médiapiacon.A Fidesz azt a média felületi hiányt pótolta most be az alelnöki /szerintem jogtalan/ felmondással,amelyet saját magának okozott a bojkottal.Szerintem Zsolt úr véleményében elvonatkoztatott a mai magyar politikai helyzettől,és a bojkottról alkotott véleménye nem állja meg a helyét most Magyarországon.
sharapova2008 | 2009. október 11. | 06:32:04
Moderálási alapelvek- komment törölve -
tölgyes | 2009. október 9. | 20:11:37
Moderálási alapelvek- komment törölve -
tölgyes | 2009. október 9. | 20:08:57
Moderálási alapelvek- komment törölve -
teniszke | 2009. október 9. | 18:17:38
Tisztelt Zsolt Péter úr!
Vajon véletlennek tekinthető-e, hogy fenti recenziója éppen Gy.T. kiebrudalását követően született? Aligha...Az érintett igencsak mozgósította, akit csak tudott, pedig - higgye el - nem ér annyit a személye (a műsorát nem tudom, mert nem láttam soha).
Azt pedig egy médiaszociológus részéről így an block igencsak nagy bátorság leírni szakmai ismeretek hiányában, hogy a TV számára a Napkelte műsoridejének visszavétele nem rentábilis (kár, hogy ehhez a sommás állításhoz nem mellékelt hiteles adatokat).
Egyébként pedig : a TV folyamatai ugyan miért különböznének a reáltársadalom más hasonló történéseitől?
luis3 | 2009. október 9. | 14:25:42
Az hogy a Párkelte végletesen balra elfogult volt, mi sem bizonyítja jobban mint a balsajtó hisztériája és Simon Gábor MSZP választmányführer rekciója. Formálisan mi a ...... köze van neki az MTV műsorpolitikájához? Semmi! 16 éven át vettek részt a jobbos politikusok a műsorban a bojkott előtt. Az mszp meg az első adástól bojkottál??? Milyen alapon? Ha valaki keményebbet akart kérdezni akkor már menekülünk?
Elfogult az Echo, Hírtv, MN, MH stb jobbra? Kökeményen. De van egy marha nagy különbség a balos lapokkal és főleg a balos értelmiséggel szemben. Soha nem hazudták magukat függetlennek, objektívnek, mértékadónak stb. Vállallták az elfogultságukat. Csak már baloldalon is büzlött minden, a saját embereik sem tudják sem vállalni sem magyarázni ezt a bandát. Az egyetlen választásuk maradt a mocsok szétkenése, a maszatolás. Ez megy most
cukornám | 2009. október 9. | 13:14:33
Korrekt elemző cikk, azonban nem egyenlő mértékben említi a politikai mozgolódásokat. Ha már politikai dimenziókra is kell utalni nem elfelejtendő, hogy az MTV kuratórium politikai pártok képviselőivel és némi határátlépéssel tevékenykedő "civil" delegálttal működik. Itt is volt egy kis "csihi-puhi" ugyanakkor egyértelmű, hogy nem ez a végigvonuló okfejtés iránya.
Jómagam a baloldali - jobboldali újságírást nem értem. Vagyis értem, de nem tudom elfogadni. Az értékszemléletű újságírás hiánya szerintem torzulást okoz egy-egy újságíró munkájában. Sem Bolgár, sem Bayer nem képes objektíven állni politikai történésekhez, innen meg egyenes út vezet a „bozótharc” és a „verbális lövészárok” ásáshoz. Merthogy példának okáért a korrupció minden oldalon korrupció, nemcsak a másikén. Egy közszolgálati csatorna politikai műsorában ez szemet szúr, - mert nem ez a küldetése - főleg ha baloldali publicistákat alkalmaz folyamatosan (Napkelte) riporterként a gyártó. Ez a műsor nem közszolgálati TV -re való, mintahogy Kálmán Olgát sem hagynám elkallódni az ATV „bugyrában”.
Mindenesetre ez a folyamatos „bojkottolósdi” letisztíthatná a pályát jobbról- balról. Már csak egy hitelesebb baloldal kellene hozzá.
kocsobur | 2009. október 9. | 12:49:26
Re#marcotardelli ("nevetségesnek tartom most az MSZP bolykottját, vagyis ezt sokal jobban,")
Attól sokkal nevetségesebb, mert ugyanazt csinálják, amit a Fidesztől évekig elvitattak..:P
Vagy például a parlamentben, mikor a Fidesz kivonult az öszödi böszme felszólalási alatt, évekig hörögtek.
Most meg Morvai Krisztinánál kivonulnak, Bokrosnál be,majd a következő jobbikosnál ismét csak ki..:P
marcotardelli | 2009. október 9. | 12:41:23
Hammada Fleet | 2009. október 9. | 12:16:28
Szerintem itt a Napkelte inkább a téma, de azért ha már szóbakerült elmondom, hogy szerintem állják a sarat a Fidesz politikusok is, másként az ATV-be sem mennének be.
Ja és igen, néztem az Aczél-Orosz-Bánó-féle Napkeltét is, nos voltak ott olyan szemérmetlen alákérdezések szoci politikusoknak, hogy a gyomrom forgott.
Egyébként nevetségesnek tartottam a Fidesz-KDNP bolykottját, mint ahogy nevetségesnek tartom most az MSZP bolykottját, vagyis ezt sokal jobban, mert még ki sem derült, hogy az új műsor milyen, és az új-régi műsorvezetők, hogyan állnak hozzájuk.
Kicsit olyan most az MSZP, mint a durcás kisgyerek, akinek elvették a játékát.:)
kocsobur | 2009. október 9. | 12:39:32
A kérdésem csak az, ha a bal- és/vagy hiszteroliberálisok is pontosan tudják hogy a Pártkelte egy fostalicska..(mondjuk, nehéz lehetne róla mást mondani), akkor mi ez a borzasztó kotkodácsolás a libausztatóban most hogy egy medveczky nevü alelnök, kinyírta azt amit egy másik alelnök bizonyos, ragáts behozott?:P
Mert ezek a kiváló "közszolgálati" műsorok mind-mind a 2002-es kormányváltás utáni "lerohanás , bármi áron, akár törvénysértések árán" politika nyomán úsztak be a "közszolgálatba" ....
És ha valaki nem emlékezne:
Ragáts Imre
Az mszp /szdsz és az mdf bizalmát élvező MTV-alelnöknek végül elnöknek sikerült fényesen túlteljesítenie a 2002-es kormányváltás után a köztelevízióban hagyományosan igencsak magasra helyezett pofátlansági mércét.
A fű alatt megkötött reklámszerződései még bocsánatos bűnnek találtattak, de nevelt lánya cégének talán mégsem kellett volna nagyvonalú megrendeléseket adni, ez már "sok" volt mint a BKV-nak a százmilliós végkielégülés.. A szocialisták és szabaddemokraták által beígért valódi közszolgálatiság emblematikus figurájának emlékét megőrizzük.
Olyan " műsorok" fűződnek a nevéhez, mint a Nap-kelte, A tévé ügyvédje, A szólás szabadsága vagy éppen Tornóczki Anita ígéretes média próbálkozásai. Némi költségvetési támogatás reményében készséggel állt a Híradóval szemben érthetően bizalmatlan Medgyessy Péter rendelkezésére és példaadó fizetési fegyelemmel rendezte a miniszterelnök személyi titkárának Bt-je által kiállított számlákat.
És a vége sem lett túl fényes, "szolgálataiért" végül ez lett a jutalma:
Hűtlen kezelés miatt nyomoznak Ragáts ellen
MTI2004. 05. 25., 13:42
Hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoz a Budapesti Rendőrs-főkapitányság (BRFK) a Magyar Televízió egyik korábbi elnöke ellen - közölte kedden a rendőrség. A BRFK szerint a tévé elnöke 2003. júliusában úgy kötött 55 milliós filmszerződést egy betéti társasággal, hogy nem kérte az elnökség beleegyezését. Ráadásul a filmek végül nem kerültek adásba, bár 13 milliót már kifizettek a cégnek, amit a televízió nem kapott vissza. A rendőrség által vizsgált időszakban Ragáts Imre volt az MTV elnöke.
Egy volt tévéelnök hűtlen kezelésének alapos gyanúja miatt tett feljelentést a Magyar Televízió jogi osztálya, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) nyomoz az ügyben - közölte a rendőrség kedden. Péntek József alezredes, a BRFK gazdaságvédelmi osztályvezetője megerősítette a Magyar Hírlapban megjelenteket. Közölte: a Magyar Televízió jogi osztálya "egy korábbi tévéelnök tevékenységével kapcsolatban" feltételez hűtlen kezelést, ezért április 21-én feljelentést tett az V. kerületi rendőrkapitányságon.
---
Szóval, a hála nem politikai kategória, "ezeknél" sem..
Pláné mikor szorul a helyzet, és a patkányok az egyre fogyó koncon marakodnak...
Ja és még valami a múlt ködéből:
2002 szeptember 1
A miniszterelnök újságírói kérdésre kommentálta Orbán Viktor volt miniszterelnök pénteki beszédét, amelyben arról szólt, hogy véleménye szerint új médiatörvényre van szükség, amely két egyenrangú csatornára osztja a Magyar Televíziót. Már nem elég, hogy csak egy, szocialista legyen, szükség van egy polgári és nemzeti értékek alapján álló televízióra is - közölte elképzeléseiről Orbán Viktor.
Medgyessy Péter kijelentését úgy folytatta: ha a jobboldalnak tévére van szüksége, akkor vegyen magának egyet.
--------
Talán ezt a baloldali programot is érdemes megvalósitani a kormányváltás után.Igaz, forditva("ha a baloldalnak tévére van szüksége, akkor vegyen magának egyet..")
kocsobur | 2009. október 9. | 12:35:06
Én már egyet biztosan tudok, hogy az általam nem tisztelt baloldal nyolc évig tört és zúzott, lopott és hazudott, most meg fasisztázik a komcsija és kiabál, vergődik, siránkozik és retteg.
Álmukban sem gondolták, hogy ennek valamikor eljöhet a böjtje..Ráadásul ilyen hamar...
A gyárfás nevü, mikor a másik cimborájával, a mesterházyval indítottak háborút Schmitt Pál (!) ellen...
Gyárfás ugyanis meg akarta buktatni Schmittet a Magyar Olimpiai Bizottságban. Ultimátumot tett közzé a saját lapjában, a Sport pluszban, és egy decemberi időpontot jelölt meg a fideszes politikus távozására, de már 2006 szeptember 8-án, a MOB rendkívüli ülésén megpróbálták leváltatni az elnököt.
A Schmitt-ellenes akció előkészítésébe bekapcsolódott néhány MOB-tisztséget viselő kormánytag, és támogatták - a MOB-alelnöki tisztét is betöltő - Gyárfás kezdeményezését az mszp/szdsz koalíció polgármesterei is. Gyárfás egyik nyilatkozatában saját MOB-os karrierjét is feltette a buktatás sikerére, Schmitt talpon maradása után azoban mégsem mondott le posztjáról.
Hammada Fleet | 2009. október 9. | 12:20:56
"marcotardelli | 2009. október 9. | 12:13:17"
Nem az a fontos, hogy egyet értünk-e vagy sem, mint ahogy nem az a fontos, hogy a hírtv vagy a napkelte hova húz. A fontos az, hogy van egy majdnem demokratikus parlamenti párt, amely maga kívánja megmondani, hogy milyen kérdésekre szeertne válaszolni. És a baloldalon ENNEK nincsen analógiája.
Hammada Fleet | 2009. október 9. | 12:16:55
Csókoltatom a moderálási alapelveiteket.
Hammada Fleet | 2009. október 9. | 12:16:28
"mrctrdll | 2009. ktbr 9. | 10:18:02"
Kedvs mrctrdll! nm tudom, nézted-e az Acél-Bánó-Orosz féle Napkeltét és emlékszel-e arra, ami ott lement. Én emlékszem. Arra is, hogy a szocikhoz ugyanolyan kemények voltak a kérdések és ugyanúgy nem tűrték tőlük a mellébeszélést. A különbség az volt, hogy a szocik állták a sarat és válaszoltak úgy, ahogy tudtak (néha nem jól persze, de ez e gy más kérdés.
Fideszéknél a kivonulás nem magában állt meg, hanem abban a kontextusban, hogy következetesen kivonulnak minden olyan diskurzusból, ahol kemény és korrekt vitákban kellene képviselniük a maguk álláspontját. nekik csak mikrofonállványos-alákérdezős média konveniál. Ami persze elmegy egy észak-balkáni kalifátusban, de semmi köze egy modern polgári társadalom politikai kommunikációjához. És itt ez a fő kérdés és nem az, egyik vagy másik riporter ide vagy oda húz.
marcotardelli | 2009. október 9. | 12:13:17
Hammada Flet - moderálva is nagyjából kivettem a mondandód lényegét, és továbbra sem értünk egyet. Alapvető jellegeit tekintve nálam a Napkelte analóg volt a Hírt TV-vel, nem tudok lényeges különbséget köztük. Egyik az egyik oladlt, másik a másik oldalt szolgálta, szolgálja sokszor elvtelenül, persze a szurkolók szerint végtelenül korrekten és tárgyilagosan.
Csak ameddig a Hír Tv egy kereskedelmi párttévé, addig a Napkelte a közszolgálati tévében nyomult, és ez nagy különbség.
Hammada Fleet | 2009. október 9. | 12:03:46
"marcotardelli | 2009. október 9. | 10:18:02"
Kedves marcotardelli! nem tudom, nézted-e az Acél-Bánó-Orosz féle Napkeltét és emlékszel-e arra, ami ott lement. Én emlékszem. Arra is, hogy a szocikhoz ugyanolyan kemények voltak a kérdések és ugyanúgy nem tűrték el tőlük a mellébeszélést. A különbség az volt, hogy a szocik állták a sarat és válaszoltak, ahogy tudtak (néha nem jól persze, de ne várjuk el tőlük se, hogy tökéletesek legyenek).
Fideszéknél ez a kivonulás nem önmagában állt meg, hanem abban a kontextusban, hogy következetesen kivonulnak minden olyan fórumról, ahol korrekt és kemény vitában kellene megvédeniük az álláspontjukat. Nekik csak a mikrofonállványos-alákérdezős-seggnyalós média konveniál. Ez persze elmegy egy észak-balkáni kalifátusban, de semmi köze egy modern polgári társadalom politikai kommunikációjához. És itt ez a fő kérdés, nem az, hogy hány százalékban balos az egyik vagy a másik riporter.
kórboncnok | 2009. október 9. | 11:18:45
Elképesztőnek találom Zsolt Péter alap konklúzióját,nevezetesen hogy a bojkott egyenlő a halálos ítélettel. Ezt még tetézi azzal, hogy azt érzékelteti, Gyárfásék nem kerestek kompromisszumos megoldást. Kerestek,sőt izlésem szerint elvtelenül próbáltak megfelelni a Fidesz elvárásainak. Belegondolt ZSP abba, hogy ha a bojkott halálos ítélet, akkor bárkit ki lehet lőni, elég bejelenteni a bojkottot? Belegondolt abba ZsP, hogy egy úgymond demokratikus párt a köztévé műsorának közvetlen befolyásolását hajtotta végre? Belegondol abba ZsP, hogy ez a demokratikus párt még a zsarolási ígéretét sem tartotta be, hiszen az elvtelenül ,de kompromisszumot keresve kirúgták a kért szerkesztőket, mégsem mentek vissza a műsorba. És végül a következményekbe is belegondolt ZsP: egy balra elfogultnak tartott műsor helyett, egy tökéletesen jobbra elfogult műsort állítottak? Közszolgálatiság helyett pártszolgálatiságot állítottak?
Megértem Gyárfás leváltását, de egészen más szempontok miatt: elfáradt a műsor, megérett a megújításra. De nem így!
kuvik | 2009. október 9. | 11:07:01
Én úgy látom, az a cikk legnagyobb baja, hogy szakember írta. Arra vetemedett, hogy tárgyszerű, kiegyensúlyozott hangú. Ez pedig megnehezíti a mi dolgunkat. Így nagyon nehéz acsarogni, egymás nyakának esni. Megmondani a tutit. Kedves Zsolt Péter, igyekezzen megváltozni, mert ennek így nem lesz jó vége.
Nantal | 2009. október 9. | 10:28:20
Hammada Fleet: 08:05:17
...átolvasva a cikket és az eddigi kommenteket, veled értek egyet...!
...persze, van rajta még mit kiegészíteni...!
...a Mai nap műsorát, különben rendkívülien befolyásolja, az MTV-s vezetők fix és horribilis jövedelme is...!
marcotardelli | 2009. október 9. | 10:18:02
Hammada Flet - ezt te sem gondolhatod komlyan. Magam valóban közelebb állok a konzervatív oldalhoz, mint a baloldalhoz (bár sok átfedés van), de ezsembe nem jutna leírni, hogy a Hír TV vagy az Echo TV-be korrekt viták közben polgári stílusban, tárgyilagosan készülnek a riportok. Ez nem így van, mert a két orgánum elfogult, egyoldalú tájékoztatást nyújt nézőinek.
De könyörgöm, ugyanez vonatkozott a Napkeltére is. Hát hogy a búbánatban lehet korrketnek és elfogulatlannak nevezni, ahogy Orosz József, Aczél Endre vagy Bánó András dolgozott? Sehogy.
Ezért is volt szégyen és gyalázat, hogy ők a közszolgálati tévében dolgozhattak évekig.
Az cikk alapvető mondanivalójával egyetértek, azonban a szerző pont azt felejti el kihangsúlyozni, hogy a problémák gyökere pont a Napkelte végletes elfogultsága, mi több látható elkötelezettsége "pártunk és kormányuk" irányában. Ez nem közszolgálatiság volt, hanem pártszolgálatiság.
KonZee | 2009. október 9. | 09:26:09
Hammada Fleet | 2009. október 9. | 08:55:16
Kedves Hammada Fleet!
Kedves aragon! - ITT MÉG IGAZAT MONDASZ :)
Sajnálom, hogy tőlem kell megtudnod, de az MSZP azért bojkottálja a műsort, mert számukra (számomra is) nyilvánvaló, hogy a populista szélsőjobb újabb médiafogaló akciója zajlott le. :D
Korábban a baololdalon semmi hasonlóról nem volt szó, :D
fideszék azért vonulta ki a műsorból, mert a korrekt vitáktól már elszoktak. :D
Ha a műsor korábban egyoldalúnak tűnt, annak oka az volt, hogy a jobboldal nem akart (történelmi hagyományai okán egyébként alkatilag is alkalmatlan rá) hogy polgári stílusban, tárgyilagosan megvitasson dolgokat.:D
Azt, hogy Betlen meg Süveges mire jó, még lesz alkalmuk bizonyítani. :D
TUDOD, NEM AZ AZ IJESZTŐ, HOGY LEÍRTAD EZEKET A DOLGOKAT, HANEM HA HISZEL IS BENNÜK... :D
Hammada Fleet | 2009. október 9. | 08:55:16
" aragorn | 2009. október 9. | 08:33:33"
Kedves aragon!
Sajnálom, hogy tőlem kell megtudnod, de az MSZP azért bojkottálja a műsort, mert számukra (számomra is) nyilvánvaló, hogy a populista szélsőjobb újabb médiafogaló akciója zajlott le. Korábban a baololdalon semmi hasonlóról nem volt szó, fideszék azért vonulta ki a műsorból, mert a korrekt vitáktól már elszoktak. Ha a műsor korábban egyoldalúnak tűnt, annak oka az volt, hogy a jobboldal nem akart (történelmi hagyományai okán egyébként alkatilag is alkalmatlan rá) hogy polgári stílusban, tárgyilagosan megvitasson dolgokat.
Azt, hogy Betlen meg Süveges mire jó, még lesz alkalmuk bizonyítani.
kocsobur | 2009. október 9. | 08:48:51
A HVG cikk utolsó mondata:
"Mindenesetre a jövő tavasszal minden valószínűség szerint hatalomra kerülő Fidesznek a köztévében aligha kell rombolnia – a kuratórium és a menedzsment ketten is sokra mennek –; romokon ugyan, de szabadon építkezhet."
Szóval, ugyanaz mint kicsiben a BKV, MÁV stb. Nagyban meg az egész ország.
Nyolc év mszp/szdsz kormányzás nyomán a romok...
És a Fidesz aki ezek miatt "szabadon épitkezhet".
kocsobur | 2009. október 9. | 08:45:09
A tegnapi HVG-babn , ennél a "médiaszociológusi" katyvasznál lényegesen tisztességesebb cikk olvasható:
http://hvg.hu/hvgfriss/2009.41/200941_HATALMI_JATSZMAK_A_KoZTEVEBEN_Felig_vizio.aspx
aragorn | 2009. október 9. | 08:33:33
Hammada Fleet
ha így van, akkor az MSZP miért bojkottálja a Ma reggel c. műsort?
azt aligha mondhatják rájuk, hogy elfogultak, hiszen ugyanazok az arcok vezetik a Ma reggelt is, mint a Napkeltét :)
Betlen csak addig jó, amíg Gyárfásnak dolgozik?
aragorn | 2009. október 9. | 08:31:35
"Semjén Zsolt kereszténydemokrata politikus helyeselte és győzelemként aposztrofálta - szintén csak a Nap-keltéről beszélve -, a másik oldal reagálása visszafogott volt, ha már a politikai dimenziókra is kell utalnunk."
ez nagyon nem igaz.
Mert ne feledkezzünk el arról, hogy maga Simon Gábor, az MSZP választmányi elnöke szólította föl a TV-t arra, hogy azonnal tegye vissza a képernyőre a Napkeltét, és akkor még nem is beszéltem a baloldali sajtó egyhetes hisztijéről a döntés után.
Hammada Fleet | 2009. október 9. | 08:05:17
Zsolt Péter tudálékos semmitmondással próbálja kendőzni az általa tárgyalt folyamatok lényegét. Ha a Napkelte "egyoldalú" volt, annak az volt az oka, hogy fideszék bojkottálták. A bojkottnak pedig az volt az oka, hogy a Napkelte - egy sor más műsorral ellentétben - nem volt hajlandó fideszék mikrofonállvnyává lefokozni magát. A Napkeltében kemény kérdésekre vártak korrekt válaszokat, és ha ezt nem kapták meg, akkor nyilvánvalóvá tették, hogy nem partnerek a szar elkenésében. Ezt az elvet a baloldali politkusokkal szemben is keményen érvényesítették, a különbség abban volt, hogy a baloldal pontosan tudta, hogy egy demokratikus pártnak milyen kötelezettségei vannak.
|