Kivált, hogy a párt, miként húsz éve, most is választás előtt áll. Nemcsak egyik legkeményebb parlamenti megmérettetése előtt, hanem útválasztás előtt is. Az MSZP 1989-ben sorsfordító utat választott. A régió hasonló helyzetben lévő pártjai közül a leghelyesebb és a legbátrabb utat. Modern, nyugatias szociáldemokrata párt akart lenni, amely nem felemás, hanem "bevállalós" módon viszonyul a rendszerváltáshoz, a demokráciához és a piachoz, az európai szabadság szelleméhez. Lehet és kell is mérlegelni a párt politikai teljesítményét, de nemigen lehet kétségbe vonni azt, hogy az ország emelkedésének eszközét mindig a modernizációban és a demokráciában látta, és ebbe a keretbe akarta beilleszteni a társadalmi különbségek csökkentését célzó baloldali politikáját. Márpedig ez az igazi vízválasztó.

Az MSZP 20 éves életének azok voltak a sikeres korszakai, amikor az ország modernizációjának programját össze tudtuk egyeztetni egy karakteresen baloldali, szociális esélyeket ígérő programmal. Másképpen: amikor össze tudtuk egyeztetni az ország emelkedését a saját választóbázisunk emelkedésével, a munkából, nyugdíjból élők, munkát keresők, a tőketartalék nélküliek elvárható mértékű biztonságával.

1994-ben a Horthy-nosztalgiákhoz képest, 2002-ben a koronaúsztatáshoz, a Torgyán-koalíció képtelen korszerűtlenségéhez képest, 2006-ban Mikola szinglizéséhez képest az MSZP - joggal - a modernizáció harcosának számított. Egyben elvárták tőle a nagyobb biztonságot és a jobb szociális körülményeket is. Komoly bizalmi törést okozott, amikor két alkalommal: a Bokros-csomag idején, majd 2006-tól kezdve kiderült, hogy a kettős vállalás (pláne a világválság körülményei között) nem azonnal és egyszerre valósul meg. Most megint többfelé vezethetnek az utak. Van út, ami egymással szembefordítaná a modernizációt és a szociális biztonság igényét. Különösen a mi régiónkban újra hódíthat az ún "szocinaci": az Európa-ellenes, modernizációellenes nacionalista-szocialista kevercs, ami némi ígérgetős populizmussal ízesítve még kapós is lehet a politikai piacon. Csak éppen mérgező.

A "szocinaci" zavaros eszmerendszeréből nálunk inkább az egyszerre balról és jobbról előző Fidesz válogat. Balosabb a balosnál, ha bankárkormányt emleget, átkozza az offshore-ozókat és a milliárdosokat (kivéve persze a sajátjait), de bezápult jobboldali nosztalgiákat ápol, amikor szinte hadat üzenne a szomszédoknak, zsigerből utálná az oroszokat, testével védi a turult, és játssza a kiskakast az IMF és
Európa előtt.

Az MSZP más utat választ. Ismét meg kell erősítenünk a kettős kötést, amely egyrészt a demokráciához, a modernizációhoz, másrészt a baloldal szociális és szolidáris céljaihoz fűz minket. De nem a régi módon. Változás kell. Nem gőzös eszmék egy újabb rendszerváltásról (pláne rendszervisszaváltásról): a rendszer tartópillérei - a piacgazdaság, a többpárti demokrácia, az európai összefogás - maradnak. Rendszerváltozás nincs, modelljavításnak, korrekciónak viszont lennie kell ahhoz, hogy egyik oldalról a modernizáció-haladás-fejlesztés, a másik oldalról az esély-boldogulás-biztonság programja ne hasadjon ketté. A szocialista párt ma úgy lehet hű önmagához, ha a nemzetközi baloldallal együttgondolkodva új programot készít.

A modelljavítás, a modellkorrekció programját, ami legalább négy ponton változtatja eddigi viszonyainkat. 1. Újragondolja az állam szerepét és közfeladatait. 2. Szerkezeti változásokat kezdeményez a magyar gazdaságban, hiszen a privatizáció lezárultával a gazdaságban más, új dinamizáló erőket kell keresni, főleg a munkahelyteremtés területén. 3. Szembenéz a társadalmi mobilitás tragikus lefékeződésével, integrációs, oktatási és egyéb programokkal olvasztani kezdi a befagyott társadalomszerkezetet. 4. Megkeresi az újfajta egyenlőtlenségek és aránytalanságok ellenszereit a munka világában, és azon túl is. Új jogokat ad a fogyasztóvédelemben, a környezetvédelemben, az energiapiacon való kiszolgáltatottsággal szemben. Híve a versenynek, de nem gondolja, hogy a kirívó jövedelmi aránytalanságok Istentől elrendelt örök adottságok. Rombolja a kiváltságokat, hogy ne nézhessék baleknak azt, aki nem ül közel a tűzhöz.

A rendszer marad. Az MSZP is. A modellnek változnia kell. Az MSZP-nek is. Jövője akkor van, ha képes sokféle irányzatot befogadó, modern baloldali néppárttá válni. Nem parttalan párttá. Nem férhet bele, aki a modernizációt, a haladást tagadva akar balos lenni. És az sem, aki úgy modernizálna, hogy új társadalmi szakadékokat teremt. De mindenki más számára ez baloldali gyűjtőpárt. És lehet: a sors úgy hozza, hogy meghatározó erőként nekünk kell felvállalnunk nemcsak a baloldal, hanem a demokrácia és a modernizáció gyűjtőpártjának szerepét is.

Nem kívánom ezt. A tagolt politikai rendszer híve vagyok. De ha a parlamenti erőviszonyok úgy hozzák, és ameddig úgy hozzák, a szélesebb tábor zászlóvivőjének szerepét is vállalni kell. Orbán Viktor álma volt a jobboldalon az "egy a tábor, egy a zászló" modellje. Ebben kudarcot vallott. Mi soha nem ezt akartuk. De ha a baloldal jövője mellett a demokrácia és a modernitás jövőjét is védeni kell, akkor ez is dolgunk lesz, remélhetőleg másokkal szövetségben. Akkor sem visel majd uniformist a tábor. Akkor is több a szín, ha egy a zászló.

Hogy ma még nem vagyunk ilyenek? Hogy kevés bennünk a "politikai szexepil" a sokféle baloldali, pláne a sokféle demokrata ide vonzásához? Tudom. Attól, hogy büszke vagyok az MSZP történelmi teljesítményére, még éppúgy fel tudom sorolni az összes, fintorgást kiváltó nyavalyánkat, mint bármely közepesen intelligens sóhajtozó. De válasszák velünk együtt ők is a nehezebb utat! Segítsenek és erősítsenek. Üljenek egy asztalhoz velünk és egymással is (az se könnyű), és ha kell, verjék is azt az asztalt. Mert ez a párt olyan lesz, amilyenné alakítjuk. Hűséges baloldaliak, erős közösséget akaró demokraták, helyüket kereső progresszívek.

A szerző az MSZP elnöke