Bal sors

Sokan sürögnek manapság a baloldal betegágya felett, pedig az sem világos, ki is a beteg. Az MSZP? A magyar baloldal egésze? Netán az egyetemes baloldal maga? Melyiküket kell gyógyítani?

A szerző politológus, az Egyenlítő főszerkesztője

Az egyetemes baloldalt? Vajon miért? Tegyük fel, a rendszerkritikus, "ósdi" baloldal lemeze végérvényesen lejárt, s ma az a modern, ha az idők végezetéig örülnénk a kapitalizmusnak. De rögtön kérdezzük is meg: hogyan lehetséges ez? Az éhség helyébe immár tényleg a megtömött has problémái léptek? Létrejött volna az egymáshoz hasonlók globális társadalma, feloldva a régi és új típusú osztályellentéteket? Megszűnt a tőketulajdon és a munka lényegi ellentétéből fakadó egyenlőtlenség? Elviselhetőbb lett a viszonyunk a természethez?

S mindennek mi a bizonyítéka?

Ne keressük, nem létezik ilyen.

De ettől még a kapitalizmusnak is megvan az a csalóka tulajdonsága, hogy a benne élők számára már-már öröknek tűnik. Létezési módja az életerős haldoklás, de a szocializmus ideája épp e paradoxon miatt megkerülhetetlen. A modernitásnak mindmáig a szocialista kihívás a hajtóereje; akik a baloldalt temetik, nem bíznak az alternatív modernitásban. Rémesnek minősítik ezt a kihívást, akárcsak a modernségellenes vallási fundamentalizmusokat, csupán azért, mert egyaránt - noha nem ugyanazért - bajuk van a kapitalizmussal. A sebész és a hóhér egybemosásának vaksi okossága ez, megtéveszti őket, hogy mindkettőnek éles szerszám van a kezében.

Nem a baloldal, csak a "modern" szociáldemokrácia agonizál. Sem a munka, sem a tőke világa nem jutalmazza már a kint is, bent is egeret hajszoló, harmadik utas macskát, amely inkább a tőkének dorombolna. Ezt a jobboldal tudja jobban, ennyi.

Ettől még a bal sorsa nem feltétlenül balsors. Az emberiség legalább egyharmada ma is a reménytelen szociális kirekesztettség állapotában él, legalább egyharmadát a lecsúszás fenyegeti. Kérdés, ez strukturális eleme-e a kapitalizmusnak, vagy "csak" mellékhatása, ami kiküszöbölhető. Ha az előbbi, úgy a rendszer embertelen, szabadságeszméje képmutató, felelősségtudata szelektív. Ha "csak" mellékhatásról van szó, akkor mikor és hogyan szüntethető meg ez, és ki fogja kiküszöbölni? Mindenképp a féktelen és szabályozatlan kapitalizmus problémájába ütközünk. A baloldal erre keresi a válaszokat. Aki így gondolkodik, így érez, az potenciálisan baloldali. Ilyen egyszerű ez, és persze ilyen bonyolult.

Az MSZP vezérkara azonban nem rugózik egyetemes kérdéseken. Akut problémája most a hatalom, mindent ennek akar alárendelni. Csakhogy az évek óta tartó bázis-harakiri tíz és húsz százalék közé süllyesztette a pártot. S ki merne megesküdni rá, hogy a világválság idején e bázis már nem apad tovább, s elkülöníti a mai kényszerhelyzetet az MSZP korábbi - saját hibás - éveitől? A szocialistáknak csak mostanra sikerült (véletlenül) olyan kormányfőt találniuk, aki legalább technológiai-szakmai értelemben alkalmas a feladatra. Bajnai Gordon nem adja a közélet Mozartját, keveset beszél, még kevésbé táncol, viszont cselekszik. Akar és tud is kormányozni. Nem rúgja szét a nemzetközi istálló falait, teljesíti osztálya megbízását, akkurátusan és megbízhatóan. A jobboldal hahotája közben halkan, szívósan próbálja elhitetni, hogy nemcsak a tőke embere, de ő védi legjobban a nemzet érdekeit is. Az MSZP-ben egyre többen a kármentés legjobb személyi biztosítékát látják benne. Aki ilyen jól kezeli a válságot, talán a válságos pártot is jól vezethetné, suttogják - a média hangszórójába - sokan. Szerintük ő lenne a jó választás egy életerős polgári szocialista párt élére is - ami persze nincs. Némely fejekben létezik csupán, például Szigetvári Viktoréban, aki olyannyira el tudja képzelni ezt, hogy liberális konzervatív mivolta ellenére a napokban be is lépett az MSZP-be. Képzelődni azonban legföljebb jövő tavaszig képzelődhet, aztán jönnek a szavazók... Őket cserkésznék be az osztódással szaporodó szabad demokraták, rájuk utazik a megBokrosodott MDF, a potenciális ellen- MDF, feléjük sugározza csábjeleit az LMP, hogy a Fideszről már szó se essék. Azaz a kevéske polgári fókára liberális és konzervatív eszkimókból mintha pici túlkínálat mutatkozna. Aki mindehhez még "modern" szocialista is, annak nagyon kell bíznia a vadászszerencsében. S ha a "modern" szocialisták ábrándjaihoz nem lesz elég polgár, mi lesz akkor a magyar baloldallal?

A radikális diagnoszták egyike, Krausz Tamás, egyértelműen fogalmaz. "A Szocialista Pártban létrejötte óta két fő irányzat volt jelen. Az egyik... a tőkeérdekeket képviselő... jobboldali... A másik... a munkavállalói érdekekből kiinduló, ezért az új kapitalizmust kritikailag szemlélő és a neoliberális gazdasági kalandokat elutasító baloldal volt... Az MSZP két irányzatának... végre el kell búcsúznia egymástól... Ily módon megnyílhat... az út egy lehetséges baloldali koalíció megszerveződése előtt, hogy... 2010-ben vagy azt követően maga mellé állítsa a kiábrándult szavazókat - vagy azok egy részét." (A baloldalt újjá kell szervezni!, június 20.) Vagyis az MSZP szociológiai skizofréniája politikailag nem tartható, mai néppárti önképét a szavazók egyre kevésbé igazolják vissza. S szavát tettre váltva, Krausz rögtön Egyesült Baloldalt is alapított, ám remélt koalíciója egyelőre nem mutat életjeleket. Krauszéknak jóval korábban kellett volna lépniük - és akkor még az MSZP hallgatólagos támogatásával. A szocialistáknak illett volna időben felfedezniük, hogy huzamosan lehetetlen egyszerre a "jókor, jó időben, jó helyen" kapitalizálódó kevesek és az egyre növekvő tömegű lúzerek pártjaként vitézkedniük. Nem a szocik kezdték ki a jobboldal egységét, fordítva történt. Orbánék pontosan észlelték, hogy az új vesztesek - tőketulajdon, munkalehetőség és más efféle hallásjavító kellékek híján - nem igazán fülelnek a szocik polgári dallamaira. A Fidesz tudatosan hergelte magához őket, ami "populizmus" ugyan, de hát a popolo hajlik a populizmusra, mert a makrogazdasági mutatószámokat képtelen kenyérre kenni.

Pár éve Krauszéknak még lett volna némi sanszuk, ma egyelőre nincs. Ha majd a jobboldal trükkjeiből is kiábrándulnak a népek, akkor talán. De az még odébb van, márpedig a ritmusérzék a politikában is roppant fontos dolog. Evvel küszködik Szili Katalin is. Az elmúlt években neki szinte az összes stratégiai kérdésében igaza volt, figyelmeztetései rendre beigazolódtak. Kapott is értük hideget-meleget, a baloldal legnépszerűbb politikusát főleg a saját pártjához közeli lapok nyüstölték, olykor gyomorforgató segédlettel. Szili története a szocialista histórián belüli rejtett, mégis a lényegről árulkodó történeti szál, amelynek a felélesztett és idétlenül aktualizált népies-urbánus agybaj a mélyebb magyarázata. A tisztánlátásban és az oldódásban sokat segítene, ha Szili esetét egyszer megírná valaki. Kivált a köztársaságielnök-jelöléssel kapcsolatos elbeszélés lenne tanulságos mint az eszére oly rátarti egykori koalíció stratégiai vakságának iskolapéldája. De Szili, jóllehet párt- és médiabéli elutálói módszeresen az ellenkezőjével vádolták, mindmáig fegyelmezett politikusnak bizonyult. Most sem jutott el a szakításig. "Elkerülhetetlen a politikai baloldal alapos újjászervezése, amely persze nem szűkíthető le kizárólag az MSZP megújítására", írja. (Idő van!, július 11.) Cikkére a piaci fundamentalisták azonmód a szokásos, dogmákon edzett nyilaikat lődözték ki. Megállapították, hogy éberségük nem volt alaptalan, íme, bekövetkezett a gyanús (népnemzeti-etatista-populista-balos stb.) Szili jobboldali fordulata. (Bauer Tamás: Jobbra van balra?, július 24., Bauer Péter: Rossz időben és rossz helyen, augusztus 15.) Szerencsére Bauerék éleslátására nem csak balról érkeztek érdemi cáfolatok (Hegyi Gyula: Van út balra!, augusztus 4., Szanyi Tibor: Bauer és a baloldal, augusztus 7., Czöndör Gyula: Szili a liberálisok célkeresztjében, augusztus 10., Szanyi Tibor: Víz és bor, augusztus 25.), hanem a liberális oldalról is. Ádám Zoltán metszően okos írásban értelmezte a Szili által felvetett kulcsproblémákat (tulajdonformák versenye, a multik és a hazai tőke közötti arányok kérdése, állami szerepvállalás), elismerve a felvetések tartalmi jogosultságát. A liberálisoknak "nem elég újra és újra felmondaniuk a 15-20 éve ismételgetett téziseket, azzal is számot kell vetni, ami ezalatt Magyarországon és a világban történt". (Túl a dogmákon, augusztus 25.) Mi tagadás, tényleg nem elég. Szilinél is fegyelmezettebb rosszkedvvel strázsál az MSZP-n belüli baloldali őrhelyén Földes György, aki szintén hosszú ideje küldözgeti stratégiai horizontú elemzéseit az MSZP vezetésének, hasztalan. Persze Földes sem hiszi, hogy vége a kapitalizmusnak. De ő is vallja, hogy nincs baloldaliság kapitalizmuskritika nélkül, s nem elég csupán a centrumországok modelljeit alkalmazni, szükség van egy sajátos, a magyarországi környezetet is figyelembe vevő változatra. Úgy véli azonban, hogy a világválság most sok mindent felülír. Két végletet kell a szocialistáknak elkerülniük. Baloldali minimum, hogy nem szabad vizet önteniük a fuldoklókra, azaz tilos a legnehezebb helyzetben lévőket tovább terhelniük, de olyan módszereket sem szabad alkalmazniuk, amelyekkel a kibontakozás lehetőségeit akadályoznák. Igen ám, de a kettőt egyszerre hogyan lehet érvényesíteni? A sokak által megoldásként emlegetett vonzó és a válságra is rugalmasan reagáló skandináv modell (fejlett jóléti ellátórendszer, nem túl nagy jövedelmi különbségek, konszenzuskeresés) errefelé nem alkalmazható, hiányoznak hozzá a történelmi előfeltételek, mondja Földes. Jól látja, hogy a magyar kilábaláshoz nemcsak közös nemzeti jövőkép kellene, hanem az is, hogy a nemzetközi baloldal egy új pénzügyi és gazdasági világrendért is a sarkára álljon. Egyik sem létezik még, de Földes ennek ellenére a megrendült baloldali hitelesség visszaszerzésének első fázisát a Bajnai-kormány sikeres válságkezelésében látja. "Az emberek persze haragudni fognak, de még mindig jobb, mint ha hamis ígéretekkel próbálnánk visszaszerezni a népszerűséget." Utána majd jöhet a stratégiailag kívánatos, uniókonform fejlesztő állam, amely már nem csak a válságot kezeli. (Válságkezelés - baloldali minimummal, Danó Anna beszélgetése Földes Györggyel, Kritika, május. Az új helyzet és a szocialisták, Népszabadság, július 2.)

A kör ezzel bezárult, lényegében az MSZP-vezetés hatalmi taktikájához tértünk vissza: jöjjön a polgári szocialista elsősegély. Hogy aztán beválik-e?

Közeleg a válasz(tás) pillanata.

- Jól van na, Tibikém, nem kell mindig a baloldaliságoddal tüntetned!
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.